Ha az ország megnevezése hivatalosan változhat, akkor az egyszerű gondolkodó is próbálkozhat azzal, hogy elképzeléseit és vágyait az ország elnevezését parafrazeálva, félig komolyan, félig játékosan átformálva bocsájtja vitára azt, amit gondol. Ez jutott eszembe, amikor kezembe került Claudia Keller, a berlini Tagesblatt újságírónőjének friss kötete, melynek a katolikus Herder Kiadó azt a címet adta: Német Hitköztársaság. A kötet több élménybeszámolót tartalmaz arról, hogy Németországban a szerzők bárhová vetődtek, vallással, hittel mindenütt találkoztak.
Egyéniségekkel, akik hitükre alapozva valami nagyszerűt hoztak létre, közösségekkel, melyek megújultak, mert újra belemélyedtek hitükbe. Az írások nemcsak katolikus és nemcsak keresztény hiteseményeket rögzítettek, és nemcsak olyanokat, amelyek egyfajta happy enddel végződtek. A szándék az volt, hogy a vallásvesztés ezerszer elismételt nézetei és adatai mellé odahelyezzék azt a tényt, hogy Németországban a hit mindenütt jelen van.
Vajon, ha Magyarországon végigjárnák a vidéket és a városokat, az ország sokféle térségeit, találnának-e annyifelé és annyiféle hitet, mint a saját országukban? Egyértelműen igennel kell válaszolnunk. Ugyanis nem abból indultak ki, hogy milyen mértékben vallástalanodott el az ország, vagy őrizte meg vallástalanságát, ha a volt NDK tartományaira gondolunk. Hanem abból, hogy túl statisztikán és túl teórián, bárhol fellelhető az eleven hit. Az „Emberfia vajon talál-e hitet a földön” (Lk 18,8) evangéliumi kérdésre a szerzők igennel válaszoltak, s tennék ezt nálunk is.
Az elmúlt évtizedekben ugyan nem történt Magyarországon (sem) vallási újjászületés. Akiket a rendszerváltás széljárása 1990 környékén besodort a templomokba, azokat a visszahúzódó hullámok magukkal is vitték. A valláskutatás felmérései nem mutatnak jelentős változásokat. Ám ha azt kérdezzük, milyen személyes és közösségi történések kapcsolhatók össze a benne szereplők hitével, hitének meglepő intenzívvé válásával, akkor valóban bárhová tekintünk, számos feljegyezni valóra lelhetünk. Nem pusztán azok között, akik távol voltak, s most közel kerültek, hanem azok között is, akik számára a vallás és a hit mindig is otthont jelentett.
Mondhatják, a megközelítésen múlik. Igen, azon.
