Még az a szenvedés is elérte, hogy 1923-ban egy hivatalos vizsgálatot végző egyházi személy jelentette Rómába: „Pio atya ördögtől megszállott, s a konvent (a kapucinus közösség) tagjai csalók gyülekezete.”
A szenvedésben is derűs, egyszerű ember maradt. Egy jellemző anekdota így fejezi ki ezt: Amikor misézni ment, mindig nagy tömeg sorfala fogadta. Egyszer egy parasztember azt kiáltotta felé: Imádkozz a szamaramért, kérlek, mert elpusztul! Mire ő így válaszolt: Adj neki enni, akkor jobban lesz!
Életszentségének jele volt a betegek, a szenvedők iránti szeretete. Az őt egyre nagyobb számban felkereső hívők adományaiból 1956-ban modern kórházat építtetett. Naphosszat gyóntatott. Legtöbben azért keresték fel, hogy életgyónást végezzenek. Karol Wojtyla is ellátogatott hozzá, s beszélgetésük közben Pio atya megjövendölte neki, hogy pápa lesz. 1968. szeptember 23-án, életének nyolcvanegyedik évében hunyt el. Az emberek iránta tanúsított tisztelete halála után is változatlan maradt. II. János Pál pápa 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatta. Életében mindenkinek rendelkezésére akart állni. „Mindenkié vagyok egészen”– vallotta. Ma is ebben a tudatban fordulhatunk hozzá, hogy közbenjárását kérjük.
A budai Fő utcai kapucinusok várják Pio atya tisztelőit szeptember 21-én, 22-én és 23-án, 17.15-től az esti hatos misére, melynek homíliáit Berhidai Piusz pasaréti ferences házfőnök mondja.
(Pio atya életéről szóló könyvek kaphatók az Új Ember könyvesboltjaiban.)
