Konstantinápoly összortodox szinódust sürget

Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka üzenetben köszöntötte Kirill moszkvai pátriárkát február elsejei beiktatása alkalmából. Mint írja, a konstantinápolyi egyház az egységre és az egyetértésre összpontosít. Nagy várakozással néznek a jó ideje bejelentett pánortodox szinódus elé, amelynek elõkészületeit fel kell gyorsítani. Ezáltal megőrizhetik az ortodox egyház hitelességét, illetve folytathatják a teológiai párbeszédet más felekezetekkel.

Meg kell óvni az ortodoxok együttműködését, hogy így békésen rendezhessék a helyi egyházak között esetlegesen felmerülő nézetkülönbségeket. Ez igaz a bioetikai kérdések vagy az egységes liturgia megteremtése, de a társadalmi problémák esetében is, mint amilyen a súlyos gazdasági és erkölcsi világválság. Helyénvaló tehát, hogy a mai nehéz időszakban ismerjük és emlékezetünkben tartsuk a történelem tanításait, és megvédjük igazságait – hangsúlyozza üzenetében I. Bartholomaiosz. Olyan korban élünk, amelyben igyekeznek meghamisítani a történelmet és megsemmisíteni az értékeket, a világi hatalmat hajszolva. Emlékeztetnünk kell mindarra, amivel az ortodox egyház hozzájárult a társadalom javához, a lakosság vallási fejlődéséhez, az egyházak testvéri kapcsolatának erősítéséhez. I. Bartholomaiosz pátriárka örömének ad hangot üzenetében az új moszkvai pátriárka megválasztása miatt.

A konstantinápolyi egyház nagy reményeket fűz az ortodox összefogáshoz, hiszen Kirill személyében mélyen vallásos, kreatív, tetterős ember került a moszkvai patriarchátus élére, akit Krisztus iránti szeretetéről, kánoni és teológiai hozzáértéséről, kiegyensúlyozottságáról ismernek, és aki sokat tett a keresztények egységéért.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.