A közönséges vagy orvosi cickafarkfű (Achillea millefolium) harminc–hatvan centiméter magas szárán a háromöt milliméter átmérőjű virágok fészkekben fejlődnek és sátorrá rendeződnek. Levélzete szürkészöld. A virágzás júniustól szeptemberig tart.
A növény föld feletti részét gyűjtik gyógyászati célból. A legértékesebbek a szár nélkül szedett virágok, amelyeket akkor kell begyűjteni, amikor a legüdébbek. Csak a fehér virágú cickafark tartalmaz értékes, kék színű illóolajat, a sárga, a rózsaszínű vagy lilás virágúak és az ebből nemesítettek nem érdekesek orvosi szempontból. A cickafarkvirágból nyert olajat gyulladáscsökkentő és bőrápoló krémekbe keverik, mert gyorsítja a gyulladás lefolyását.
A növény forrázata sok mindenre hat jótékonyan: serkenti az emésztést, oldja a görcsöket, segíti az epe- és a májműködést, csillapítja a gyomor- és bélhurutot, valamint kiváló borogatószer.
Mediterrán vidékek növénye a zsálya (Salvia officinalis), de déli fekvésű helyeken, meleg, karsztos domboldalakon nálunk is sok helyen előfordul. Az antik görögök és a rómaiak már ismerték gyógyító hatásait. A középkori kolostorkerteknek is elengedhetetlen gyógynövénye volt. Csaknem minden részét – a virágok kivételével – molyhos szőr borítja, ettől szürkészöld színt ölt. Az ajakos virágok a szár csúcsán, álfüzérekben nőnek, színük általában ibolyáskék, de lehetnek fehérek vagy rózsaszínűek is. Júniusban és júliusban virágzik.
Gyógyászati célra a leveleket gyűjtik be, amelyek egy-három százaléknyi illóolajat, glikozidát, cseranyagot és baktériumölő vegyületet tartalmaznak. Forrázata fertőtlenítő, ezért influenzás időszakokban használhatjuk toroköblögetőként. Teának elkészítve és fogyasztva alkalmas bélhurut gyógyítására, valamint ülőfürdőbe öntve aranyeres bántalmakra.