Talán ezért is rendezik meg minden évben a fák versenyét Európa-szerte. Bár számomra furcsa, hogyan küzdhet a tölgyfa a szillel vagy a hárs a pisztáciafával, hiszen mindegyik csodálatos. Idén e nemes versengést több mint tízezer szavazattal a felsőmocsoládi négyszáz éves hárs nyerte, megelőzve a köpeci szilt és a bulgáriai kívánságfát. A Somogy megyei ötszáz lelkes községben található famatuzsálem a legenda szerint varázserejével őrzi a környező erdőt. Történetét a Bánó család őrizte meg, amely hagyományosan minden új tagját „bemutatja” az öreg fának, amelyről az egyik leszármazott, Bellosevich Mária a következőt mondta: „Olyan, mint a sorsunk és történelmünk: sokszor derékba tört, de aztán beforrtak a sebei, s frissebb hajtásokat hozott, mint előtte. A sebek és forradások ember- vagy állatarcot öltöttek, s mindenki a saját álmait véli felfedezni benne. Ahogy itt ülök, beleborzongok: hallom és érzem a történelmet, a megújuló életet, a pozitív energiát. Ez a fa kapcsol össze mindennel: az édesanyámmal, a kétszáz éves kastéllyal és birtokkal, s a végtelen természettel.”
A hársfa legértékesebb ajándéka a méz: kora nyáron a hárs a legfontosabb méhlegelő. Szárított virága leforrázva kitűnő köhögéscsillapító gyógytea, főként a meghűléses betegeknek ajánlható. Egyes vidékeken ismerik a zamatos hársfabort is. A hársat könnyű megmunkálni: fafaragásra, esztergálásra, fametszethez, bútorgyártáshoz, furnér vagy rétegelt lemez előállítására, facipő vagy rajzszén készítésére, cellulózgyártásra egyaránt alkalmas. Érdekesség, hogy tavaly az év fája Európában a húsz méter magas csíkszentléleki hársfa lett. Úgy tűnik, a gyengédség, a dal, a barátság és a szerelem bódító illatú jelképe idén is magával ragadta a szavazókat.
