A politikai és katonai erő mellett a gazdaságban vagy a tudomány világában is minden fennálló illetékességi viszony elnyerésében és megtartásában erők játszanak össze, hatalmak érvényesülnek. A társadalom fennmaradása, működtetése, elemelése a tömeg és a horda színvonalától erő és hatalom következménye, melynek alkalmazása és elfogadása két szempontból is vallási természetű. Egyrészt az évszázados vallási hagyományok minden kultúra jelenére is hatnak, egyszerűen a hagyományok történelmi nehézkedése következtében. Másrészt a jelen állapot határán túlra tekintés és a partikularitások külső szempont szerinti egyben látása és összefogása maga is vallási természetű.
Az erő és hatalom kifejezések ilyen alapvető emberi és társadalmi, kulturális és vallási viszonyokra vonatkoznak. Ebben a tágas összefüggésben használta Deák Ferenc e két összetartozó kifejezést sokszor idézett mondatában: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.” Ilyen társadalmi és politikai értelemben jutott a szociológiai hatalomelmélet jelentős teoretikusa, Ralf Dahrendorf arra a következtetésre, hogy „minél inkább megrövidül az intézmények hatalmi szerepe, annál lassabban fejlődik a társadalom, és fordítva. A változás a normaállítás feladatának elismerését igényli, vagyis azt, hogy a dolgokat mozgásba hozzuk, illetve mozgásirányukat megváltoztassuk.”
Az erő és hatalom azonban egészen más szövegkörnyezetben kapott jelentőséget újabban. A spirituális piac kulcskifejezéseivé váltak. A spirituális erő és hatalom megtapasztalása, felismerése, az ezzel való gyógyítás és feloldás az egyik legfontosabb termék és védjegy is. Ezen a piacon a dinamisztikus világkép logikája érvényesül, mely szerint ebben a világban és az e világon túli világban egymással szoros összefüggésben erők hatnak. A beavatottak ismerik és kezelni képesek ezek hatásmechanizmusait. Aki felismeri a kozmikus erőviszonyokat, és képes ezekre ráhangolódni, az harmóniába kerül velük és önmagával is, ami által élete teljes lesz, egész-séges. Az erő és hatalom kifejezései e világkép központi lényegét jelölik, s ez a lényeg nem kevésbé vallási természetű, mint a társadalmi és politikai viszonyok valódi lényege. Az erő és hatalom kifejezés politikai használata visszaszorulóban van, mert a XX. században elnyomó és embertelen politikai próféták és rendszerek harsogták tömegeket felajzva és tömegsírokat megtöltve. Ugyanakkor a spirituális mezőben ugyanezek a kifejezések a legértékesebb és legpozitívabb valóságtartalmakra utalnak.
A keresztény gondolkodás és szóhasználat – hasonlóan a zsidó és muzulmán vallási logikához – az erő és a hatalom elsődleges forrását Istenben jelöli meg. A zsoltáros így dicséri az Urat: „Te, aki erőddel megszilárdítod a hegyeket, te, aki hatalommal övezed magad” (67, 7). A Korán hasonlóan áldja: „Áldott legyen az, akinek a kezében van a hatalom. Ő mindenek fölött hatalmas” (67. szúra 1.). A végítélet víziójában az Emberfia is minden hatalom birtokosaként jelenik meg, amint „eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24,30). Éppen ezért e vallásokban az időbeli hatalom mindig viszonylagos és mulandó, szemben az isteni hatalommal, amely teljes és állandó. A kereszténység minden hatalom forrását Istenben találja meg. Pál apostol írta a rómaiaknak: „Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte” (Róm 13,1). Ám a profán hatalom alá van rendelve Isten szent hatalmának, amely korlátot szab az önkénynek.
Erő és hatalom alapvető emberi és társadalmi tartozék, a fennmaradás nélkülözhetetlen eszköze. Ám mihelyt az ezeket korlátozó abszolút hatalom jelentősége csökken, akkor elszabadul – így kell mondani – a pokol. Ez a tapasztalat határozza meg a jelen kor érzékeny lelkiismeretű emberét, aki számára a politikai erő és hatalom inkább gyanús, mint bizalmat érdemlő. Miközben gyakran a fennálló hatalomtól olyan módon vár el mindenre megoldást, hogy magának lehetőleg semmit ne kelljen tennie és felelősséget vállalnia, beszédében a politikai erő és hatalom szinte szitokszóvá vált. Ilyen kulturális és nyelvi közegben imádkozza a kereszténység törékeny szavával az eucharisztikus lakomán: „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Mindörökké!”
