A film témáját a 2008–2009-es szörnyű romagyilkosságok szolgáltatják, s látatlanban nem dönthető el: a díjözönt az alkotás esztétikai értékei vagy „politikai érzékenysége” miatt érdemelte-e ki. Egy németországi rendezvény kapcsán értesülhettünk magyar kormányzati szórólapokról is, melyek arról tudósítanak, hogy a filmet a dokumentarista hangvétel ellenére a nézők ne vegyék készpénznek: az mégiscsak fikció. Ez nem tűnik aggályoskodásnak annak ismeretében, hogy a fődíjat, az Arany Medvét a Taviani fivérek egy dokumentumfilmmel vitték el. Képzelet és valóság összemosódását mutatta Fliegauf nyilatkozata is a díjátvételt követően: ő büszke magyar, ám ezt nem könnyű megélni. A vallomást némi jóindulattal úgy is lehetett érteni, hogy a cigánygyilkosságokra egyetlen magyar sem lehet büszke, a berlini zsűri nagydíjára viszont igen.
Bonyolította a helyzetet a Die Weltnek adott Fliegauf-interjú, amelynek már a címe is sokkoló volt: „Talán ki kell vándorolnom.” Egy büszke magyarnak? Magyarországról? A rendező elmondta: már tíz éve megálmodta egy film szerkezetét, amely egy család tagjainak egy napját követi végig – ezek szerint a cigánygyilkosságok csak úgy „ráragadtak” a szerkezetre. Az ihletet „magyar újságokban, főleg 2009-ben és 2010-ben” megjelent riportokból nyerte, mert „akkor ez lehetséges volt”. Ma már nem az – vonhatja le a konzekvenciát a német olvasó, hiszen ma már nincs sajtószabadság. Annak meg nem kell utánagondolni, hogy ha a gyilkosságok az előző kormány idején történtek, az ihlető riportoknak is akkor kellett megszületniük.
Fliegauf szerint a film költségvetésének „csupán” a tíz százaléka származik adóforintokból. Mint kiderült, ezért cserébe az államnak nem sikerült semmiféle országimázsszempontot érvényesítenie. A német újságíró magyarországi filmcenzúrát is emlegetett, de rendezőnk példásan elhárította a vádat, bár „nem tudja, mi történt volna, ha a pénz kilencven százaléka jön az államtól”. Elmesélte viszont, hogy a film egyik jelenetében „egy rettenetesen részeg nem roma asszony a fogsorát keresi a földön”. Nyilván ez az epizód készülhetett a mi tíz százalékunkból.
Fliegauf egyelőre visszautasítja, hogy Magyarország ne volna demokrácia, „ugyanakkor tapasztal egy trendet, amely a problémákkal való szembenézés elmaradásában nyilvánul meg”. A szembe nem néző „jobboldali radikális alakok” miatt – akik szerint „bemocskolja a magyar társadalmat” – talán ki is kell majd vándorolnia. Ha épp Németországba, akkor bizonyára láthatjuk majd a százszázalékos német költségvetési forrásból készült új Fliegauf-filmet, amelyben német rasszista újnácik tíz álló éven át görög és török vendégmunkásokat gyilkolásznak. Mert ugyebár a problémákkal szembe kell nézni.