Aztán egyszer csak az engem a királyoknál is jobban foglalkoztató írók, művészek síremlékei között álltam. Betűzhettem Chaucer, Shakespeare, Dickens, a huszadik századiak feliratait. Ki az, akinek a nevét már a kisgyerek is megjegyzi a világirodalomból? Elsők között Shakespeare-ét, műveinek meseváltozatából. Aztán kicsit később Dickensét, két gyerekhőst középpontba állító regényével ismerkedve. Magam is így voltam. A gyerek, a kiskamasz nem tudhatta, a felnőtt azonban már gondolhatja, hogy a drámaíró életműve az emberiséget mutatta meg neki a világmindenségben, s a világmindenséget az emberiségben, epikát, lírát és drámát ötvözve. A prózaíró Dickens másra törekedett. Ő Angliát mutatta meg, Londont, meglehetős pontossággal behatárolható időben: a XIX. század középső évtizedeiben.
Mint az évszázad legtöbb nagy alkotója, s mint minden egészséges ember, egyszerre volt romantikus és realista. Romantikus, mert eszményekben hitt, s realista, mert gyermekkorától tapasztalnia kellett, hogy a mindennapok valósága nem az eszmények jegyében formálódik. A felvilágosodás gondolkodói azt hirdették, hogy az ember a jó képességével születik, s jóvá nevelhető. Dickens regényeiben számos jó, sőt nagyon jó, tisztességes, másokon segítő, az erkölcsi elvek szerint élő ember található. Ugyanakkor a másik póluson a rosszak serege sorakozik. S a nevelődése sem mindenkinek sikerül. Van, aki elveszíti a jóra termett ember eredendő képességét, s a bűn csábításának engedve a gonoszak közé áll, igaz, olykor csupán véletlenek vagy kényszer hatására. De van, aki közülük is képes kikeveredni, s becsületes útra térni; s akad, aki a rossz cselekedetre még kényszer hatására sem képes. Mint például Twist Olivér. Ennek az intézeti, majd dologházi árva gyereknek a sorsa az első tíz évben voltaképpen rabszolgalét, nagyfokú szellemi sivárságban. A továbbiakban megmutatkozó, szilárd erkölcsi helytállás nem magyarázható nevelődésével, sokkal inkább a vele született erkölcsi elvek öntudatlan érvényesülésével. S azért sem válik a tolvajbanda kezére kerülve csavarrá annak gépezetében, mert a társadalomban nincs egyedül. Kapcsolatba kerül olyan emberekkel, akik nemcsak segítőkészek, hanem a módjuk is megvan ahhoz, hogy segítsenek, s éppen rajta.
A banda persze vissza akarja szerezni Olivért, s ez a küzdelem megmutatja, hogy nem elég őt kimenteni, de a bandát is fel kell számolni. S azt a sorsot is, amelyet a társadalom akkori törvényei szabtak nem csupán a kis árvára, hanem számos gyerek és felnőtt sorstársára. Dickens egyetlen percre sem kegyelmez, amikor felmutatja a magát felvilágosultnak és liberálisnak tartó társadalom arculatát. Ugyan meggyőződése, hogy van, aki inkább a gonoszság képességével születik, s van, akit ebben a szellemben nevelnek, mint Olivér féltestvérét, mégis, magát a társadalmat tartja felelősnek a nyomorért, s mindenért, ami abból következik. Időtálló gondolat.
Bűnügyi regényként is olvasható a Twist Olivér: a gonosztevők pokolra jutnak, a rosszak büntetést kapnak, a jók pedig az epilógus szerint boldogan élhetnek. Egy politikusnak készülő ifjú megházasodva inkább falusi pap lesz, s a szereplők ebben az idilli természeti környezetben élnek, a konfliktusokon túljutva. Mintha egy lakatlan szigeten rendezkednének be. Ilyen utópiára alkalmas szegletei a világnak már akkor sem voltak, ma még kevésbé vannak. De mert az ember jóra termett, nem mondhat le róluk. Alighanem Dickens is így gondolta, s művei ezért halhatatlanok.
Szeretettel köszöntjük szerzőnket 70. születésnapja alkalmából!
