Október 23-áig tartózkodott a Vatikánban, és az 1956-os forradalom tizenötödik évfordulóján este érkezett meg a bécsi Pázmáneumba.
A szinódust megnyitó szentmisén Mindszenty József koncelebrált a pápával a Sixtus-kápolnában, és a latin mise egyik mementóját ő mondta kemény hangon. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Vatikáni Rádióban elhangzott krónikámba beszűrhettem a vértanú bíboros hangját. VI. Pál megindultan köszöntötte a magyar főpapot: „Itt van közöttünk tisztelendő testvérünk, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása, aki sokéves kényszerű távollét után a napokban érkezett meg Rómába. Várva várt vendégünk ő, aki ma együtt misézik velünk, mintegy dicső jelképeként annak az egységnek, melyben a magyar egyház ezer év óta él együtt az Apostoli Szentszékkel. De jelképe ő annak a lelki kapcsolatnak is, amely összeköt bennünket azokkal a testvérekkel, akiket megakadályoznak abban, hogy hittestvéreikkel és velünk normális kapcsolatot tartsanak fenn. Példaképe ő a hitben gyökerező megingathatatlan erősségnek és az egyház iránti önzetlen odaadásnak, amelyet előbb fáradhatatlan munkásságával és őrködő szeretetével, majd imával és hosszú szenvedéseivel mutatott meg. Áldjuk az Urat, és mondjunk közös tisztelettel szívből jövő avét ennek a száműzött, kiváló főpásztornak!”
A magyar prímás a vatikáni kertekben levő Szent János-toronyban kapott lakást. Még érkezése délutánján találkozott a római magyarokkal a Szent István Zarándokházban. A Vatikáni Rádió magyar tagozata nevében akkori főnököm, P. Orbán Miklós köszöntötte, én közben a műsort készítettem a rendkívüli eseményről.
A bíboros távozását a budapesti amerikai követségről hosszú tárgyalás előzte meg: a Vatikán, a Kádárrezsim és az USA képviselői alkudoztak a félrabságban élő magyar főpásztor sorsáról. „1971 tavaszán saját világpolitikai érdekük késztette arra az USA vezetőit, hogy Mindszentyt haladéktalanul eltávolítsák a budapesti követségről. (…) Az USA-követelés teljesítése – Mindszenty eltávolítása a követségről, tehát végső soron Magyarország területéről – sajátos módon a magyar népköztársasági kormány, a Kádár-rezsim számára volt a leginkább áhított, a legkedvezőbb eredményt hozó: eltávozik az ország területéről az 1956-os forradalom s az ellenállás szimbolikus egyénisége” – írja Árnyak és fények című munkájában Mészáros István.
A kiváló Mindszenty-kutató idézett könyvében tárgyilagosan mutatja be a magyar bíboros távozását megelőző eseményeket, tárgyalásokat. Ott szólt Somorjai Ádám bencés egyik írásáról, amely az amerikai követségen tartózkodó Mindszenty bíborosról folytatott 1971-es tárgyalások adatait részletezi és kommentálja. (Mindszenty bíboros az Amerikai Nagykövetségen, METEM, 2008) Zinner Tibor jogász a Somorjai által újabban feltárt amerikai forrásokra hivatkozott nemrég hosszú megemlékezésében. (Magyar Hírlap, 2011. szeptember 26.: „Magától ment vagy száműzték?”) A cikkíró (aki a bencés kutató egyik kötetének szerzőtársa) egyetért Somorjaival abban, hogy Mindszenty bíborost nem lelkipásztori, hanem politikai szempontok vezérelték akkor is, amikor hazája elhagyásáról tárgyaltak. Mészáros professzor megállapította, hogy a követségi levéltár adatai semmi lényegeset nem adnak hozzá a már eddig ismert forrásokhoz, így nem módosítják Mindszenty bíboros képét. Az amerikai követségi munkatársak jelentései az amerikai érdekeket szolgálták, és torz, egyoldalú Mindszenty- képet tükröznek. A követségi alkalmazottak negatív közléseiből összeállt mozaikképet szerinte „be kellene helyezni az életmű fél évszázadnál hosszabb egészébe”.
Mészáros professzor nemrég megjelent, Mindszenty-bibliográfia szemelvényekkel című könyvében megismételte, amit már korábban elmondott a Somorjai-dokumentációkról, a Somorjai–Zinner szerzőpáros értelmezéseiről: „Kommentárjaikban hamis összképet adnak Mindszentyről. Szerintük Mindszenty személyes célja egész életében ez volt: részesedjen a hazai világpolitikai vezető hatalomban; »alkotmányos szerep« betöltése a magyar »civil« közéletben; a világpolitikai közszereplés igénye, az uralomvágy mozgatta őt – állítólag – élete minden tevékenységében. Ez azonban a történeti dokumentumok téves, hamis interpretálása, torz egyéni magyarázata, teljesen szubjektív értelmezése. Az iratok objektív tartalmi elemzése ezt nem bizonyítja” – hangsúlyozza Mészáros professzor.
Jó ezt hangsúlyoznunk a Mindszenty-életművet kiválóan ismerő Mészáros Istvánnal olyan kritikusoknak, akik a „tudományosság” nevében bírálják a szubjektivitást és a „hagiografikus hevületet”. (Somorjai a Mindszenty-kutatás jelenlegi helyzetéről írva, METEM 2010/3–4.)
Végül hadd idézzem még VI. Pál szavait, aki a száműzött bíboros 1975. május 6-án bekövetkezett halálának másnapján így emlékezett meg az egyházáért és hazájáért hősiesen kiálló és helytálló főpásztorról: A Gondviselés őt tette „nemes hazájában az egyház ezeréves történelme legnehezebb és legösszetettebb korszakának főszereplőjévé”.
