Aranyérmeknél nagyobb győzelem

A Boden-tó melletti Lindau szülötte súlyosan gyengénlátó, ezért a távfutásban, sífutásban csak segítőtárssal tudott haladni, s még így sem kerülhette el a balesetet. Ám eredményei sem maradtak el.

Szellemi tehetségben sem szűkölködik. A müncheni egyetemen tavaly fejezte be kitűnő eredménnyel irodalom- és nyelvtudományi tanulmányait. Most több hónapos gondolkodás után bejelentette, hogy abbahagyja a versenysportot, bár a 2014-ben Szocsiban rendezendő téli paralimpián jó esélye lett volna aranyérmei szaporítására. Most azonban új tervei vannak egy olyan hivatásról, amely boldoggá teszi. Előjegyzési naptára máris tele van: előadás-sorozatokat tart arról, sorstársai hogyan kötelezzék el magukat a tisztes és sikeres üzleti életben. Mindamellett a sporthoz is hűséges marad, hiszen a tartományban több iskola sérült gyerekeivel foglalkozik. A keresztény irányultságú Christoffel Vakmisszió jószolgálati követe a nagyon veszélyeztetett afrikai és ázsiai lakosság körében, illetve a nemzetközi paralimpiai bizottság követeként is tevékeny. A sporteredmények érmekkel, díjakkal gazdagítják a versenyzőt – a másokért való élet pedig a lelkiismeret örömével.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.