„Aki akar, tud dolgozni” – mondja Pallagi Tibor polgármester, ám azonnal kénytelen helyesbíteni önmagát: „Akinek szakmája van, azt a Suzuki gyár eddig »felszippantotta «, de éppen mai hír, hogy ezerkétszáz embert elbocsátanak…” Örömteli, folytatja a polgármester, hogy néhány éve egyre több fiatal építkezik Bajnán, s a születések száma is növekszik. „Ebben az évben harmincnégy gyermek született, ami azt jelenti, az óvodában létre kell hoznunk egy bölcsődés csoportot.” A falu még viseli a korábbi nagyberuházások – így a csatornázás – terheit, ám minden közművel el vannak látva. Takarékos és ésszerű gazdálkodással sikerül fönntartanunk magukat, mondja Pallagi Tibor. „Az önkormányzat sok esetben pénzt nem tud adni, de lehetőséget igyekszik biztosítani.”
Bajna magyarok lakta község, egyedül cigány kisebbségi önkormányzat működik. A régi alapítású, emeletes iskolát 1874. november 22-én Simor János esztergomi hercegprímás áldotta meg. Saját vagyonából hozta létre, korábban ugyanis itt volt plébános. „Az iskola és az iskolázottság akkor és azóta is fontos a faluban” – hangsúlyozza a polgármester, miközben már gyülekeznek a diákok a dolgozók esti gimnáziumának óráira. „Vannak, akik valamilyen ok miatt »kipottyantak« az iskolai rendszerből. S amikor munkába álltak, jöttek rá, az érettségi megszerzésével jó lenne tovább folytatniuk a tanulást.”
A bajnai katolikus egyházközség, Nyíri Róbert atya vezetésével, Kissné Oláh Anita cigány kisebbségi önkormányzati elnök és az önkormányzat közösen hirdette meg a dolgozók esti gimnáziumi osztályát, ahová harmincnyolcan járnak. A szakmai hátteret az esztergomi ferences gimnázium adja. Tokár János igazgató, aki maga is magyart tanít a tizenhat és negyven év közötti „nebulóknak”, ezt mondja: „Egykori esztergomi diákunk, korábban a kisebbségi hivatal elnöke, Báthory János ültette el a gondolatot bennem: nekünk, ferenceseknek is tennünk kell valamit a cigányok szellemi és lelki integrálása érdekében. A cigányok között sok a hívő ember, akik a maguk egyszerűségében élik meg hitüket. Több alkalommal kerestem meg az ország cigányok által sűrűbben lakott részein szolgáló plébánosokat, ha a fiatalok között hivatáskezdeménnyel találkoznak, irányítsák gimnáziumunkba őket. Ilyen előzmények után érkezett Nyíri Róbert bajnai plébános kérése. Lelkesen fogtunk hozzá a munkához, a nyár folyamán sikerült keresztülvinni a hivatalos engedélyezést.”
A szervezés java részét a cigány kisebbségi önkormányzat, elsősorban Kissné Oláh Anita szociálpedagógus vállalta magára. Nyíri Róbert plébános „lelki osztályfőnöke” a közösségnek, az önkormányzat pedig ingyen bocsátja rendelkezésre hetente három alkalommal az iskolai termet. A polgármester hangsúlyozza: nem csak cigány származásúak tanulnak a gimnáziumban. S kérdésként sem vetődik fel, ki hová tartozik etnikai alapon. „Kétféle embert ismerünk: rendeset és rendetlent.” „Bajnán tizenkét éve működik kisebbségi önkormányzat – mondja Kissné Oláh Anita, aki hat éve tölti be az elnöki tisztet. – A kisebbségi önkormányzat nemcsak a cigányokért, hanem az egész faluközösségért dolgozik. Így sikeresek az integrációs törekvések.” A falu lakosságának tizenöt-tizenhét százalékát alkotják a cigány származásúak. „A két közösség nemzedékek óta harmonikusan él együtt.” Ezt megerősítendő említi Pallagi Tibor, az ő nagyapja Oláh Anita nagyszülőjével együtt járt iskolába. A bajnai cigányoknak magyar az anyanyelvük, kétszáz éve elveszítették bizonyos hagyományaikat, ezzel együtt megőrizték cigány identitásukat. A muzsikus dinasztiák leszármazottainak adottak az integrálódás lehetőségei, magyarázza a kisebbségi vezető. S hozzáteszi: „Szerencsésnek mondható, hogy a bajnai többségi társadalom befogadó.” „A ferences tanároktól tudás mellett erkölcsi tartást kapnak a hallgatók” – magyarázza Nyíri Róbert, aki a maga határozott közvetlenségével a falu lelki mozgatója. „Akik a gimnáziumi osztályba járnak, annak a rétegnek soha nem a reklámok hozzák meg a boldogságot. A maguk munkájával, szorgalmával érhetnek el valamit.” Aggódtunk, lesz-e elég jelentkező, folytatja a plébános. Ma harmincnyolcan vannak. És a lemorzsolódás? – kérdem. „Biztatom őket, nem szabad föladni az első kudarcnál. Az első félév jó teljesítményt mutat, a csüggedőket pedig vigasztalni kell.”
Orosz Iván a ferences gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Óra előtt kérdezem tőle: mennyiben más ez a fajta oktatás? „Több szempontból. A diákok közül jó néhányan régen kikerültek az iskolapadból. Óriási dolog részükről, hogy munka és család mellett, heti három alkalommal, öt órában megpróbálkoznak a középfokú tanulmányokkal. Meglepett az akarásuk, amellyel a mumusnak tartott matematikát tanulják. Kezdetben azt tartottam feladatomnak, oldjam a görcsöt, s igyekszem nyugtatni őket: kellő kitartással négy év elegendő, hogy sikeres érettségit tegyenek.” A cigány és a magyar diákok – de ez a megkülönböztetés föl sem vetődik köztük – az iskolai életben összhangot, közösséget találnak. Közösek a sikerek, közösek a gondok, s ez az összetartozás a későbbiekben is egyik összetartó ereje lehet a falunak. Győrfi Csabáné előtt matematikapéldákkal sűrűn teleírt lap: „Előbbre juthatok az érettségi megszerzésével.” Segédápolóként dolgozik a budakeszi Korányi Kórház intenzív osztályán. „Később szakképzett ápoló lehetek. Harminchat éves vagyok. Talán különös, de most sokkal könnyebb beülni az iskolapadba; hamarabb fölfogom, amit tanulunk, bár munka mellett nem könnyű a heti háromszori elfoglaltság. S gyermekeimet, tizenhat éves leányomat és tízéves fiamat is ösztönzöm ezzel.”
Kovács Ferenc huszonegy éves. Nappalin felszolgáló szakmát szerzett, s az érettségivel tovább szeretne jutni a felsőfokú képzésbe: „marketing, kereskedelem, ezen gondolkodom”. Még nincs családja, így könnyebb a tanulás. Az angol nyelv különösen jól megy neki, egy évig Írországban dolgozott. Oláh Edina szociális ápoló és gondozó a szomszéd községi Szent Borbála idősek otthonában. „Gyorsan haladunk a tananyagban, igaz, az angol nehéz. Munkabeosztásom miatt nem mindig tudok itt lenni az órákon, ilyenkor mások jegyzete alapján írom le a tananyagot, de az mégsem ugyanaz, mintha a tanár magyarázná el.” Testvére, Oláh István Ádám tizenhat éves. A gimnáziumi tanulmányokkal párhuzamosan a villanyszerelő szakma megszerzésére készül.
Tokár János szeme előtt mintha valamennyi bajnai tanulója megjelenne, amikor azt mondja: „Szeretem a cigányokat… Nem is ezt mondom, szeretem a diákjaimat, az órákon viszonozzák a figyelmességet, igyekeznek legjobban megfelelni a követelményeknek.” Költői szó kívánkozik ide, Nyíri Róbert atya is ezen szellemben tekint falujára: „Embernek lenni mindig, minden körülményben.”