1965-ben írta Hernádszentistvántól Pannonhalmáig című versének utolsó versszakában:
Pannonhalma mezején
a Hernádról álmodom,
s izenem neki: még nem
vagyok halott,
de örök vággyal, sóvárgással
minden dalom
feléje küldöm: így tartok
névnapot!…
Ha űz a gond, ha mar
a kétség, bánat
idegen tájon, jó Atyám,
Te tudod:
mindig siratom mind a két
anyámat:
az egyik eleresztett, a másik
elfutott!…
Örülök, hogy bencés szerzetesként személyesen ismerhettem őt, akiről gyerekkoromban szüleim meséltek. Életvidám, de nemritkán szomorú öregúr volt már. Olyan ember, aki fiatalkorában megtapasztalta a népszerűséget, öregként pedig a mellőzöttséget. Szókimondó volt, bátor. Versei nemritkán bőbeszédűek. Igazán akkor éltek és hatottak, amikor Mécs László maga szavalt: magával tudta ragadni hallgatóságát.
Mécs Lászlót költészetének legjobb ismerője, Rónay László így értékeli: „fehér reverendájában, kivételes előadói tehetségével azoknak a krisztusi elveknek volt a megtestesítője, melyekre az emberek szomjaztak, s amelyek meglétét a háború és az utána következő forradalmak cáfolni látszottak. Mécs László nemcsak költő volt, hanem Isten szavának gyújtó hatású trombitása.” Kóborló elődöm című versében írja:
„Kóbor lantos lettem, lantomnak
szavára
figyelt már Kolozsvár, figyelt
Patak vára,
Munkács, Ungvár, Pozsony,
Léva, Losonc vára,
a magyar vágyaknak voltam
a futára.”
Él még egy generáció, akik számára Mécs László költészete meghatározó volt. Bátorított, lelkesített, s nem engedte, hogy feledésbe menjenek a legigazabb álmok. Gyerekként nem értettem, miért félhetett a mindenkori politikai vezetés ettől a felnőttként is gyermekded költőtől, akinek a legkevésbé a politikához volt érzéke. Később megértettem, hogy zavarta őket az őszinte beszéd. Hitlerre és Sztálinra ugyanúgy érthetők voltak A nagy lunátikus sorai. Nem egy sora szállóigévé vált: „E fiúkért valaki felelős!” Vagy: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.” „Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.” Sokan tudják könyv nélkül még ma is „A kirándulás elmaradt” történetét.
Érdemes volna ismét kézbe venni Mécs legjobb verseit. Mécs emberi nagyságát számomra nem a szavalókörutak népszerűsége jelenti. Találkozhattam az élettel, emberekkel megbékélő öregember tiszta tekintetével. S találkozhattam határon innen és túl olyan emberekkel, akik számára egy-egy Mécs-vers erősítést jelentett, hogy helyt tudjanak állni, és megmaradhassanak magyarnak és kereszténynek. Vannak Mécsnek híres versei, mint például A királyfi három bánata vagy a Hajnali harangszó, a Vád és védőbeszéd, A gyermek játszani akart. Számomra a legtöbbet a Bakonyi Látomás jelenti, kemény, felkiáltásszerű kérdésével: „Ki a betyár? Ki a szent? / Magyarhonban ki a szent? / Ha a Mérték tönkrement, / Senki, semmi meg nem ment.” A harminc éve már a pannonhalmi kriptában nyugvó Mécs Lászlónak van ma is időszerű üzenete. Aki ebben az összezavarodott világban útmutatást keres, vegyen kézbe bátran egy Mécs-kötetet. Tiszta, igaz értékrendet talál. Nem csak az idősebbeket szólítja meg. A fiatalabbakat is hozzásegíti, hogy rádöbbenjenek, vannak magyar sorskérdések.
