Hortobágyiné Nagy Ágnes

– Nagyon érdekes tapasztalatot jelentett számunkra az elmúlt hétvége két eseménye Kecskeméten, a Szent Család-plébánián. A közösségi házunkban két fontos program zajlott egy időben: az AVE-kurzus elváltaknak és egyedülálló szülőknek, melyet az Emmánuel közösség tagjai tartottak, és a Pure Fashion – Tiszta szív, tiszta divat program fiatal – tizennégy–tizenhat éves – lányoknak. Ez a missziós program keresztény alapokon nyugszik. „Megtartó közösséget, teret és eszközöket nyújt a lányoknak, hogy felfedezhessék női hivatásuk szépségét, és az azzal járó felelősséget a társadalomban.”

Tibor: Már többször írtunk arról, hogy mennyi évfordulót ünnepeltünk az elmúlt év során. A legutóbbi írásunk pedig arról szólt, hogy „Százéves születésnapot ünnepelünk”, mivel mindketten 2014 végén töltöttük be az 50. évünket. A nyáron azonban arról is beszámoltunk, hogy a családunkban egy kis „átrendeződés” történt: Tibor fiunk augusztusban megnősült, nagyobbik lányunk, Ági pedig az esküvőt követő héten hosszabb időre Londonba utazott dolgozni, így csak Krisztina, a legkisebb gyermekünk maradt velünk.

Szeptemberben azt hallottuk egy schönstatti házaspártól, Judittól és Lacitól, hogy nyáron Londonban jártak századik születésnapot ünnepelni. Mindketten arra gondoltunk, biztosan egy rokon születésnapjára utaztak ki, ezért rákérdeztünk, hogy ki volt százéves. Kiderült: ők, ketten együtt, mert mindketten idén töltik be ötvenedik életévüket. A házaspár mély egysége fejeződött ki ebben a megnyilvánulásban. Annyira megtetszett nekünk ez a megfogalmazás, hogy jeleztük is nekik, engedélyükkel terjeszteni fogjuk a történetüket, amelynek aktualitását az adja számunkra, hogy mi is éppen ötvenévesek vagyunk, leszünk, így az idén mi is a századik születésnapunkat ünnepeljük.

Tibor: Gyermekeink előtt napról napra vizsgázunk az életünkkel. Feltehetjük magunknak a kérdést: erre a megmérettetésre vajon mennyit készülünk? Ha belegondolok: amikor a gyerekeink megszülettek, nem görcsöltünk ezen. Lehet, hogy kezdő szülőként nem voltunk eléggé felelős viselkedésűek? Persze próbáltuk őket testileg és lelkileg egyaránt jól ellátni, igyekeztünk biztonságot nyújtani nekik. De ha visszagondolok, nagyon sok mindent ösztönösen csináltunk. Egymással természetesen szorosan egyeztettünk a nevelési helyzetekben, de ez kezdetben még biztosan nem volt tudatos. Arra nagyon figyeltünk, hogy ha nem is értettünk egyet valamiben, kompromisszumra jussunk egymással az adott kérdést illetően. Fontosnak éreztük ugyanis, hogy a gyerekek számára már egybehangzó véleményt képviseljünk. Úgy gondoltuk, ezáltal nekik is könnyebb lesz az eligazodás bonyolult világunkban. Amire nagyon nagy hangsúlyt helyeztünk még, az az volt, hogy a gyerekeink sohase érezzék úgy, hogy akadályt jelentenek számunkra, vagy korlátoznak bennünket fontos, „felnőtt” dolgainkban.

Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a gyermekeinket ajándékba kapjuk, és csupán átmeneti vendégek nálunk. Amikor a gyermekünk kicsi, talán sürgetnénk az időt, hogy minél hamarabb minél több dologra legyen képes önállóan: tudjon mászni, járni, beszélni és így tovább. Amikor aztán felnő, és egyre önállóbb lesz, akkor meg lassítanánk az időt, hogy ne repüljön ki olyan gyorsan a családi fészekből. Hiszen olyan jó vele együtt élni a családban. Fontos az a felismerés, hogy az idő kerekét se nem gyorsíthatjuk, se nem lassíthatjuk. Még szerencse! Így csak elfogadni tudjuk, ami éppen történik.

Ági: Úgy gondoljuk, gyermekeinknek azzal is nagyon fontos szembesülniük, hogy az évek múlnak a fejünk felett. Ez mindannyiunkra vonatkozik, csak máshogy jelenik meg rajtunk. Az én szüleim már nincsenek velünk a földi létben, édesapám tizenöt éve, édesanyám hat éve. Gyermekeink közelről tapasztalhatták meg a búcsúzásnak ezt a formáját. A gyermekek általában alig várják, hogy teljenek az éveik, és minél hamarabb felnőttek legyenek, bár azt azért túlzásnak tartják, amikor a kisgyerekek már csókolommal köszönnek nekik. Ilyenkor kicsit felháborodnak. És mi, szülők vajon hogyan éljük meg azt, hogy nem fiatalodunk? Ez a téma bennünket is foglalkoztat már egy ideje. Most azért került elő, mert nemrég ezzel kapcsolatban volt egy érdekes beszélgetésem két férfival. Az idősebb úriember bókolni akart nekem. Azt mondta, rég nem látott, de én csak fiatalodom. Ránéztem, és ellenvéleményemet kifejezve a hajamra mutattam, mely igencsak őszül. S azt a „furcsa” dolgot választottam, hogy nem festetem. Már többször kaptam erre érdekes megjegyzést.

Hála az együtt töltött huszonöt évért

Ági: Az idei év nagyon fontos a számunkra. Jeles évfordulókat ünnepelünk közösségeinkben és családunkban is. Idén lesz a Schönstatt lelkiségünk megalapításának 100. évfordulója, Tibor szülei ötven éve házasok, mi mindketten ötvenévesek leszünk, a 25. házassági évfordulónkra készülünk, és húszéves lesz a kecskeméti Szent Család-plébánia, melynek alapító tagjai vagyunk. Amikor először állt össze bennem ez a sok évforduló, úgy éreztem, hogy nagy nyomás nehezedik rám. Olyan jó lenne mindet szépen megünnepelni… S már kattogott is bennem a sok terv. Később azonban igyekeztem leállítani magamban ezeket az ötleteket, mert úgy döntöttem, inkább szeretnék igazán mélyen befelé figyelni, hogy legyen időm, időnk felfedezni az Úr apró ajándékait.

Ne ijedjünk meg, ha szülőként néha – vagy gyakran – úgy érezzük, követünk el hibákat a gyermekneveléssel kapcsolatban (is). Az a fontos, hogy felismerjük a hibánkat, és tudjunk bocsánatot kérni. Ne féljünk ettől a helyzettől! Nem általában kell jó szülőknek lennünk, hanem a konkrét élethelyzetekben fontos jól vizsgáznunk. Most egy friss élményünket meséljük el, amelyben, úgy tűnik, jól vizsgáztunk.

Ági lányunk – ahogy egy korábbi alkalommal már írtunk róla – szakács és cukrász lesz. Most végez éppen, de – anélkül, hogy hirdette volna szolgáltatásait – sokan kértek már tőle különböző alkalmakra tortát és süteményeket. Így történt ez most is. Egy jó ismerős a munkatársaitól való búcsúzásához rendelt tőle édes és sós aprósüteményt, nagyjából tizenöt főre. Ági aprólékosan megtervezte a teendőket, és el is készültek a finomságok, amelyek ráadásul nagyon dekoratívak is voltak. Mielőtt a csomagolásra került volna a sor, elment itthonról, és a sütemények a tálcákon a konyhában maradtak. Ebből alakult ki aztán egy nehéz helyzet.