Zsoltár a hegyeken

hordom a csönd-ruhád Uram

hegyvándor nyíló hajnalon
éneklem dallamát a Szónak
míg végleg elhalkul dalom

látom halmodat a fényben
piros-sugárlón őszben télben
hogy tavaszt hozzon nap Szenteltje
kék virágot a zűrzavarban
s fődnek tövisét fölcserélje


 

Virág mind mi dalba kötve
gyötrelmek láncát általfűzi
koszorú az élet sáncán
emlékezőn egy mozdulatban
és Szíved trónusát eléri

telnek múlnak megmért mezőn
megszámlálatlan napjaink
„kertről kertre érünk” látod
s ha elhalkulnak hangjaink
jöjjön az újabb kezdő-szólam

mely első énekből ered
újabb rózsa ha száz tövisből
mégsem sebezne örömet

(Elhangzott az ünnepségen)