Állomás a gótikus úton

A több évig tartó tervezést, az engedélyeztetést, valamint a közbeszerzéseket követően idén indultak el a munkálatok Sárospatakon, s várhatóan az év végén fejeződnek be.

A felújítás félidején túl Kecskés Attila főesperes-plébános adott gyors „helyzetértékelést” a kisbazilika látványos átalakulásáról: „Elkészült a toronysisak rézborítása, és folyamatban van a torony újrafestése. A korábbi pala helyett ugyancsak rézzel fedik be a templom tetőszerkezetét. Közben a kőrestaurátorok is dolgoznak, hogy eltüntessék az időjárásnak különösen kitett falrészek sérüléseit. A legjelentősebb változás, hogy száznyolcvan centivel megemelték és sátortetővel látták el a déli oratóriumot; innen szól majd a »turisztikai attrakció« részét képező harangjáték huszonnégy kis harangja. A projektben sor kerül a templom kétszázharminc éves orgonájának és orgonaházának felújítására, eredeti tervek szerinti kiegészítésére-bővítésére is. Bráda Tibor festőművész tervei alapján elkészült az említett oratórium ólomüveg ablaka. A napokban illesztették megerősített keretébe a hatalmas üvegképet, amely »Tegyétek boldoggá az embereket!« felirattal Erzsébetet és társnőit ábrázolja a tűz köré hívott marburgi szegények társaságában.”

Eleven és életképes a kortárs magyar egyházi művészet. A keleti tetőszélre és az oratórium csúcsára nemrég felállított tűzzománc díszítésű keresztek, Rácz Gábor alkotásai ugyancsak erről tanúskodnak.

Fotó: Feczkó Ágnes

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .