De számoljon vele, aki az Emberfiát követi, hogy nem lesz hová a fejét lehajthassa békében. Alkotmányunk szerint a magánlakás zárt intimitásához joga – alapjoga – van mindenkinek: a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog. Alkotmánybírósági gyakorlat szerint az alkotmány a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot az emberi méltósághoz való jog egyik nevesített elemeként, a magánszféra, a magánélet védelmének jelentős összetevőjeként részesíti védelemben. Az emberi méltósághoz való jog megkülönböztetés nélkül minden embert megillet. Nem lehet lemondani róla, nem lehet áruként piacra vinni, pénzért megszerezni vagy elidegeníteni, sem egészében, sem egyes elemeiben. Így nem eladható, nem tehető pénzzé, nem vihető piacra a magánlakáshoz és annak intimitásához való alapjog sem. Szintén az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához. Minden dolgozónak joga van továbbá olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének. Állami feladat arról gondoskodni, hogy mindenkinek jusson megélhetését biztosító munka. Az állam ezt a kötelezettségét a minimálbér kötelező és megfelelő szintű megállapításával és annak érvényesítésével teljesíti. A minimálbérnek a napi szükségletek fedezésén túl a lakásfenntartásra vonatkozó költség ellenértékét is tartalmaznia kell. Már a szocializmus időszakában is kiderült, hogy az állam meghirdetett céljaitól eltérőn nem képes annyi megfelelő bérű lakást létesíteni, hogy az átlagos bérből fizethető lakbérért azt minden dolgozó, minden család részére biztosítani tudja. Ezért indított olyan lakásépítkezéseket, amelyek költségének egy részét a dolgozók megtakarításaik felhasználásával fedezték. A költségre a lakást igénylő kedvezményes hitelt vett fel, és a hitel kamatának egy részét az állam vállalta. Hogy ehhez a befektetéshez kedvet ébresszen, az ily módon szerzett lakáson az állam tulajdont biztosított a szerzőnek.
A piacgazdaságra áttérés során kiderült, hogy ez az állami vállalás ellehetetleníti a költségvetést, ezért szanálni kellett a hitelt nyújtó bankokat. A magántulajdonba kerülő lakóingatlan tulajdona már e hitelek esetén is biztosítékul szolgált a pénzintézetnek, ha az adós nem fizette meg a hitelt. Ám nem a beköltözhető lakás, csupán az ingatlan tulajdona lakott formában volt biztosíték. A rendszerváltás után ezért már egyértelműen belevették a hitelszerződésekbe: a nem fizető lakásszerző adós kötelezhető a lakás elhagyására, hogy a pénzintézet a hitel ellenértékét az ingatlanból fedezhesse. Ennek során a szerződést megtervező felek hivatkoztak a szerződéses szabadság alapjogára, amelynek értelmében a hitelt felvevő szabadon mondhatott le szerződéssel szerzett lakásának lakhatási jogáról, ha a vállalt feltételeket nem teljesítette. A teljesítés objektív kérdés, független akár a jogi, akár az erkölcsi felróhatóságtól. Hogy esetleg a hitel felvételekor jól kereső adós váratlanul veszítette el keresetét, akár tőle teljesen független okból, a bankot nem érdekli. A hitelnyújtó, akár maga, akár az általa bekapcsolt faktorcég révén, a fedezetként elvolt ingatlan hasznosításának e módján még tán nyer is, ahhoz képest, mintha bevárná a kedvezményes hitelek lassú visszafizetését. Arról a szerződések nem szólnak, hogy a bennlakó adóst az utcára nem lehet kitenni, hanem csak megfelelő lakásba átköltöztetni – a neoliberális banktőkétől ilyen szociális megkötés vállalása nem várható el. Ám az alkotmány szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A munkahelyek tömeges megszűnte sorozatosan teszi indokolttá a hitel-visszafizetések késedelmét a lakást építők részéről. Az állam ugyan a szociális charta szerint köteles lenne megóvni a munkavállalókat a munkahelyek megszűnésének következményeitől, de erre nincs alanyi jog, nincs kereset, nincs bírói fórum, ez politikai felelősség csupán. Önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén az állampolgárt megilleti a szükséges ellátás, de erre sincs az alkotmányt végrehajtó törvény, nincs megnevezve az állam részéről a felelős, és nincs keresete a jogosultnak. A törvényhozás ezen alkotmányos tételek végrehajtása vonatkozásában mulasztásos alkotmányellenességet okozó késedelemben van. Ez láthatóan nem zavarja a hatalom gyakorlóit, bár esküt tettek az alkotmányra. Így adott helyzetben az adós lakásépíttető ellehetetlenül, és végső soron kiteszik a lakásából, hogy a pénzintézet hozzájusson a pénzéhez, a bank pedig a profitjához.
Keresztényietlen, szolidaritást sértő, jogsértő megoldás ez. De gyakorlat. Oda vezet, hogy rengeteg embernek valóban nem lesz hová lehajtania a fejét.
