A lombok eleinte felfogták az esőt, de csak eleinte, mert később még kövérebb cseppek hullottak a nyakamba. A zivatar azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vonult: oszladozni kezdtek a felhők, és fél óra sem telt belé, már újra sütött a nap. Alaposan megáztam, de ez már sokszor előfordult, és mindig meg is száradtam. Amikor egy napsütötte tisztás szélére értem, és megálltam, már tudtam, ezúttal sem lesz másként. Június második felében fokozatosan elcsendesedik a madárdal, de egy ilyen hirtelen jött nyári zápor után mindig megélénkülnek egy kicsit a kedvenceim. Először egy fekete rigó fuvolázott, aztán megszólalt a sárgarigó, később egy barátka kezdett el énekelni. Forrón tűzött a nap, de a fák leveleiről még mindig vízcseppek hullottak, és halk cuppanással tűntek el az avarban. Felfrissült a levegő, a tisztás pedig akár virágoskert is lehetett volna. A messziről pirosló pipacsok mellett fehéren virított a cickafark, sárgán a somkóró és a réti legyezőfű, az egyik szélső fa tövében pedig magányos baracklevelű harangvirág tárta az ég felé lila szirmocskáit. A fűszálakon és a virágokon mindenütt vízcseppek kapaszkodtak; a ragyogó napsütésben csillogott, szikrázott az egész tisztás. Nem messze, egy bokorban madár mozdult, de mire ráemeltem a távcsövet, eltűnt. Helyette jókora zöld gyík jelent meg a látómezőmben. A sűrű bokor állandó tanyája lehetett, de a napsugarak kicsalogatták: szárítkozni, sütkérezni szeretett volna. Még rajta tartottam a távcsövet, amikor hirtelen megmozdult. Néhány lépéssel előbbre jött, és feszülten figyelt egy fűcsomó felé, ahol zöld színű sáskalárva mászott felfelé. Ezt vette észre. A sáska is napozni akart az eső után, és láthatóan fogalma sem volt arról, milyen veszély fenyegeti. Percekig egyikük sem mozdult, azután a gyík lassan, óvatosan újra megindult. Már csak jó arasznyira volt a fűszálon kapaszkodó rovartól, amikor az rádöbbent a veszélyre. Ugrani készült, de elkésett. A gyík villámgyorsan mellette termett, szájába kapta, megfontolt mozdulatokkal rágcsálni kezdte, és végül jóízűen lenyelte. Kicsit várt, aztán még előbbre jött, elnyújtózott, és szemét lehunyva élvezte a rá hulló sugarakat. A fűszálakon közben gyorsan fogytak a vízcseppek, elhallgatott a fekete rigó, és nem énekelt már a barátka, csak a tücskök ciripeltek és a sárgarigó flótázott a lombok között. Kék volt az ég, a felhők eltűntek, megszáradt az ingem, és már majdnem a nadrágom is. Csak deréktájon maradt még kissé nedves, de ez kifejezetten kellemes volt a meleg nyári levegőben.
