Könyve azonban mégis szinte ellentmond ennek. Izgalmasan érdekes bemutatása ugyanis a Vatikán és a hitleri birodalom, a totalitarizmus viszonyának. Mert nem csupán apologetikus célkitűzése van: nemcsak azt akarja bizonyítani, hogy mennyit tett Pacelli pápa az üldözött zsidók védelmére – ennél jóval gazdagabb a mondanivalója. Hogyan látta Németországot 1917 és 1939 között a pápai államtitkárság, a pápai diplomácia. Az első kérdés csak a második, az átfogóbb kérdés megválaszolásával válik igazán érthetővé. És arra is szükség van, hogy megismerjük azt a felfogást, amely meghatározta e diplomácia szolgálatát.
Wolf bemutatja XII. Piusznak a pápai magatartásról kialakult felfogását, attól kezdve, hogy Gasparri bíboros államtitkár 1916-ban nunciusi utasításában ezt írta neki: „A pápa nem állhat egyik oldalon sem. Ezért vagy hallgatnia kell, vagy a háborús feleknek szóló intelmeit adott esetben elvontan kell közölnie, hogy a felek egyikénél se kerüljön veszélybe a katolikus egyház lelkigondozói szerepe.” Pacelli mindvégig hű maradt ehhez.
XI. Piusz pápa élete utolsó napjaiban éles megnyilatkozásra készült az emberi jogok védelmében, a jobboldali diktatúrák ellen. És az úgynevezett „eltűnt enciklika” is készülőben volt. „Pacelli közbelépése, az, hogy megakadályozta XI. Piusz szabad véleménynyilvánítását a »zsidókérdésben «, persze távolról sem jelenti – írja Hubert Wolf -, hogy tartalmi szempontból helyeselte vagy akár tolerálta volna az antiszemitizmust és az abból fakadó üldözést. A pápa nyilvános hallgatása érdekében történő közbelépése sokkal inkább azzal van szoros összefüggésben, ahogy ő a katolikus egyház fejének hivatalát értette: minden katolikus hívő közös atyjaként.”
Megítélése szerint a helyi főpásztorok kötelessége volt szót emelni. Von Galen münsteri püspök beszédeit ezért fogadta lelkesen.1941-ben ezt írta Preysing püspöknek: „Galen püspök három szentbeszéde nekünk is olyan vigaszt és elégtételt jelent, amilyet már régen nem éreztünk. (…) Azért hangsúlyozzuk ezt, mert az egyház Németországban annál is inkább rá van utalva a Ti nyilvános cselekvésetekre, mivel az általános politikai helyzet a maga nehéz és gyakran ellentmondásos módján kötelességszerű visszafogottságot ró az összegyház fejére, amikor hivatalosan megnyilvánul.” XII. Piusz tehát úgy látta, hogy a püspökökre kell hagynia „az ördöggel folytatott nyílt harcot”.
(Hubert Wolf: A pápa és az ördög. A vatikáni levéltárak és a Harmadik Birodalom. Szent István Társulat, Budapest, 2010, 2800 Ft)
