Európai Unió

Prágai Szent Ágnes–év Csehországban

Márciustól egy éven át tartanak az ünnepi megemlékezések, konferenciák, hangversenyek, amelyekkel a nyolcszáz évvel ezelőtt elhunyt szent előtt tisztelegnek. A jubileumi év nyitó szertartását március másodikán Dominik Duka prágai érsek vezette a cseh főváros Assisi Szent Ferenc-templomában, a híres Károly híd szomszédságában. Az emlékév csúcspontját november 25-én a Prágai Szent Ágnes – királylány és szerzetesnő címet viselő kiállítás jelenti majd, amelyet a róla elnevezett kolostorban mutatnak be. Az édesanyja révén magyar származású királylány, II. András magyar király unokahúga hamar fogékonnyá vált a társadalmi egyenlőtlenségekre, s Szent Ferenc és Szent Klára nyomdokain járva darócruhára cserélte királyi köntösét, hogy életét a szegények megsegítésének szentelje. Javaiból 1232-33-ban minorita kolostort és hozzá kapcsolódó szegénykórházat alapított. 1234-ben klarisszakolostort hozott létre a Moldva partján, amelynek haláláig apátnője volt. (VR)