Fotó: Lambert Attila
Pápai Lajos emlékeztetett arra, hogy amikor XII. Piusz 1958. október 9-én meghalt, az egész világ egységesen vallotta, hogy egy nagy pápát vesztett el. Ravatalánál, a Szent Péter-bazilikában másfél millió ember állt sorban, hogy leróhassa kegyeletét. Voltak, akik a béke pápájának nevezték, mások angyali pásztornak. A világsajtó is egyöntetűen méltatta, hogy szembeszállt kora totalitárius rendszereivel, a nemzeti és a nemzetközi szocializmussal, és százezreket mentett meg a biztos haláltól, a nyomortól, az üldöztetéstől. Az ENSZ Közgyűlésének akkori elnöke, Charles Malik azt mondta: XII. Piusz pápa többet tett a világ békéjéért, mint bármely más államférfi. Izrael akkori külügyminisztere, Golda Meir ezt írta: „Amikor népünk a náci terror szörnyű évtizedében szörnyű mártíromságot szenvedett, a pápa felemelte szavát, hogy elítélje a hóhérokat és kifejezze együttérzését az áldozatokkal.” Úgy vélték, csak idő kérdése, mikor avatják boldoggá, majd szentté, és neve előtt javasolták a „nagy” jelző használatát.
Ám alig telt el hat év, minden megváltozott. A világ, a sajtó elfelejtette mindazt a jót, amit XII. Piusznak köszönhetett. Mi okozhatta ezt a változást? – tette fel a kérdést az előadó. Elsőként Rolf Hochhuth 1963-ban írt, A helytartó című, világszerte játszott botrányos drámáját említette. Ez úgy mutatta be a pápát, mint aki noha látta a náci népirtást, néma maradt. Hochhuth a Hitlerjugend tagja volt, a háború után könyvkereskedőként, majd szerkesztőként dolgozott. 1959-ben Rómába utazott, és azt állította, hogy kortárs tanúkkal találkozott, tőlük kapta az információit.
Ma már tudjuk, kik voltak ezek a tanúk – folytatta Pápai Lajos. – Az egyik egy német pap az államtitkárságtól, Bruno Wüstenberg, aki bosszút akart állni XII. Piusz pápán, mert világias életvitele miatt sohasem léptette elő. A másik Alois Hudal püspök, aki kapcsolatban állt a nácikkal, sokakat ő segített Dél-Amerikába szökni. Hochhuth jéghideg, álszent bürokrataként mutatta be XII. Piuszt, akit jobban érdekeltek a Vatikán aktacsomagjai, mint a zsidók millióinak halála. Úgy ábrázolta őt drámájában, mint aki nem akarta elutasítani Hitlert, mert a bolsevizmus elleni harcban szüksége volt rá.
Pápai Lajos megemlítette Ion Mihai Pacepa nevét, aki a Securitate tábornoka volt, majd 1978-ban az USA-ba emigrált, és elárulta, hogy a XII. Piusz elleni akciót a KGB szervezte, Nyikita Hruscsov SZKP-főtitkár megbízásából. Az igazi ok az volt, hogy XII. Piusz a háború után is elítélte a kommunizmust, a szovjetek ezért akarták hiteltelenné tenni. A pápa elleni támadásnak szánt könyvek – többek között John Cornwelltől a Hitler pápája, illetve James Carrolltól A pápa bűne – szerzői pedig egykori kispapok, kilépett papok voltak, akik viszont II. János Pál pápán akartak bosszút állni, amikor XII. Piuszról írtak, mert Karol Wojtyła a II. vatikáni zsinat dokumentumainak szellemében végezte apostoli tevékenységét, nem pedig az ő liberális elképzeléseiket valósította meg.
Előadásában Pápai Lajos ismertette David Dalin rabbi XII. Piusz és a zsidók – Hitler pápájának mítosza című könyvét, amely cáfolja John Cornwell fent említett állításait. Dalin azt szerette volna elérni, hogy XII. Piuszról az igazságot tartsák szem előtt az emberek. A püspök megemlített néhány további Pacelli pápát védelmébe vevő munkát is, többek között Pierre Blet XII. Piusz és a második világháború a Vatikán archívumai alapján, illetve Michael Hesemann A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel című kötetét. Mindkettő megjelent magyarul is.
Pápai Lajos ismertetéséből kiderült, hogy könyvében David Dalin rabbi történeti áttekintést ad azokról a pápákról, akik védték a zsidókat. Idézte a neves történészt, Thomas Maddent: „A Katolikus Egyház volt az egyetlen Európában, minden középkori intézmény közül, amely rendszeresen elítélte a zsidók üldözését. Az egész középkor folyamán Róma és az Egyházi Állam volt az egyetlen olyan hely Nyugat-Európában, ahol a zsidók minden időben meg voltak kímélve a támadásoktól és a kiűzéstől.” Az 1930-as években XI. Piusz pápa Hitlert Krisztus és az Egyház legnagyobb ellenségének tekintette, és az Antikrisztushoz hasonlította. Elítélte az olasz fasizmust, a német nácizmust, és a horogkeresztet így jellemezte: „Krisztus keresztjével ellenséges kereszt.” 1937 márciusában, húsvétkor rendhagyó módon német nyelven kiadott, Mit brennender Sorge (Égő aggodalommal) kezdetű enciklikájában elítélte a hitleri diktatúra katolikusellenességét, a német állam és az egyház között létrejött konkordátum megszegését, a nemzetiszocialista (náci) újpogányságot, a fajelméletet, a faj-, egyház- és vallásüldözést, a korlátlan hatalmú államot.
Utóda, XII. Piusz Summi pontificatus kezdetű első enciklikájában kifejezetten elítélte a nácizmust. A pápa Ribbentrop német külügyminiszternél tiltakozott 1940-ben Belgium, Hollandia és Luxemburg megszállása ellen, 1942-ben pedig a francia zsidók deportálása ellen. 1941. évi karácsonyi üzenetét az elemzők úgy értékelték mint a nácizmus kifejezett elítélését. 1942-ben karácsonyi rádiószózatában XII. Piusz hangoztatta aggodalmát „e százezrek miatt, akiket minden hiba nélkül, néha egyedül nemzetiségük vagy fajuk miatt jelöltek ki a halálra”. A nácik körében óriási felháborodást keltett a beszéde, ma már tudjuk, hogy Hitler el is rendelte XII. Piusz elrablását.
Pápai Lajos hangsúlyozta, hogy könyvében Dalin részletesen ismerteti XII. Piusz Róma náci megszállásának ideje alatt kifejtett zsidómentő tevékenységét. 1943. október 16-án a németek negyvennyolc óra leforgása alatt ezerkétszáz római zsidót deportáltak Auschwitzba. XII. Piusz arra kérte Olaszország plébániáit és kolostorait, hogy rejtsék el a zsidókat. Egyedül Rómában százötven kolostorban mintegy ötezer zsidó talált menedékre a német megszállás alatt. Több mint háromezer embert Castel Gandolfóba fogadtak be. XII. Piusz menekültek százainak ajánlott fel menedéket a Vatikánban, négyszázhetvenhét zsidó menekült a Pápai Állam területére. A Szentatya még a klauzúrás nővéreknek is megengedte, hogy menekülteket bújtassanak.
Pápai Lajos kitért arra is, hogy Angelo Rotta magyarországi apostoli nuncius XII. Piusz utasítására több mint háromezer zsidót mentett meg. Ma már azt is tudjuk, hogy a pápa nyilvánosan is tiltakozni akart a zsidók deportálása ellen, de mielőtt erre sor kerülhetett volna, 1942 júliusában a holland püspöki kar körlevelet adott ki, amelyben elítélte a nácikat a zsidók üldözése miatt. Erre válaszul a németek negyvenezer holland zsidót hurcoltak koncentrációs táborokba, köztük az azóta kanonizált Edith Steint. Ez arra késztette a pápát, hogy elégesse a már megírt tiltakozó jegyzékét.
Az előadó püspök Albert Einsteint is idézte, aki 1940 decemberében a következőket írta: „Mikor eljött a náci forradalom Németországba, az egyetemekre számítottam, hogy megvédjék a szabadságot, aminek én a szerelmese voltam (…) de nem, az egyetemeket hallgatásba szorították le. Akkor a nagy újságok kiadói felé néztem, de őket is hallgatásra redukálták (…) egyedül a Katolikus Egyház maradt meg az úton egyenesen. Én sem voltam az Egyház iránt soha belsőleg érdeklődő, de most nagy érzést és csodálatot érzek, mert egyedül neki volt bátorsága és kitartása, hogy megvédje az intellektuális igazságot és az erkölcsi szabadságot. Meg kell vallanom, hogy fenntartás nélkül dicsérem most, amit régen lenéztem.”
Pápai Lajos rámutatott, David Dalin azért írta meg könyvét, hogy XII. Piusz helyet kapjon a Jad Vasem emlékhelyen a „Világ Igazai” között, akik zsidókat mentettek a holokauszt idején. Emlékeztetett arra, hogy Pacelli pápa halálakor neves rabbiktól, a zsidó közösségek vezetőitől hangzottak el méltató beszédek, az izraeli újságokban pedig nyílt leveleket tettek közzé, amelyekben az olvasók azt javasolták, hogy ültessenek egy „XII. Piusz-erdőt” Júdea dombjain, s így örökítsék meg azokat a szolgálatokat, amelyeket a „soá pápája” az európai zsidókért tett teljes emberséggel. A püspök erre hivatkozva így zárta előadását: „A Jad Vasem emlékhelyen XII. Piusz emlékére nem fát kellene ültetni, hanem erdőt.”
