Wittenbergi tükör

Luther Márton wittenbergi Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én a vártemplom külső ajtajára szegezte ki kilencvenöt pontját. Célja egy disputa összehívása volt, a kapura kihelyezett dokumentum pedig a kezdeményező szerzetes álláspontját tükrözte. Luther nem egy új felekezetet akart alapítani – bár később ez történt –, hanem a katolicizmust szerette volna megreformálni, elsősorban azzal, hogy a csakugyan minden tekintetben támadható búcsúcédula-árusítást szüntessék meg.

A történelem-, netán hittanórán megismert wittenbergi kaput bizonyára sokan elképzeltük már. De hogy milyen is volt, arról csak korabeli metszetek, festmények tanúskodnak. A ma látható hatalmas, bronzból készült ajtó ugyanis nem az eredeti. Luther születésének 375. évfordulójára emelték 1858. november 10-én. E híres emlékkapu előtt mi, katolikusok inkább kíváncsian, semmint áhítattal állunk meg. Miközben nem feledhetjük, ez a nagy bronzajtó számunkra sokkal inkább tükör, mint kapu. Mementó, amely 1517 óta önvizsgálatra buzdít bennünket, kiváltképp akkor, amikor éppen feddhetetlen katolikusnak érezzük magunkat.

De tekintsünk föl a toronyra is, amelynek falán az „evangélikusok himnuszának” első sora olvasható. Ez az ének, amely egyébként a 46. zsoltár parafrázisa, és amelyet Luther Márton írt, hazánkban már 1566-ban megjelent, s a XVII. és XVIII. század folyamán a katolikus énekeskönyvekben is szerepelt.
Katolikusként olvasva, énekelve, annyi viszályos évszázad után a protestáns testvérekkel ebben biztosan egyetértve bátran imádkozhatjuk: Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk.