Weöres 100

Az „ömlött az idő számolatlan”, a „van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből” sorok élménye szép beszélgetésekre adott alkalmat. Talán segített a gyerekeknek annak tudatosításában, hogy nem érdemes minden percüket különórákkal kitölteni, hogy időt kell hagyni a rácsodálkozásra, az élmények feldolgozására is. Elmélyíthette önismeretüket az a kérdés, hogy „Barátom, nincs semmi titkom. / Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?”.


Számomra a legizgalmasabb beszélgetést most mégis a Majomország című vers ajándékozta. A játékos sorok előbb nevetésre késztették a tizenöt éves diákokat, ám amikor azzal szembesültek, hogy a versben harmincnégyszer szerepel a majom szó, megdöbbentek. Nevetésüket a szorongás, a nyomasztó túlzás élménye váltotta föl. Mert milyen lehet az az ország, ahol „győzve győz a győzhetetlen / győzedelmes majomész”, ahol „majombakák menetelnek, / jobbra át és balra át”, s ahol a majomkatonák is „rémületes majomarcot / vágnak”? A mindenkori diktatúrák parodisztikus, szatirikus ábrázolását könnyen felismerték a diákok. A beszélgetés azonban nem állt meg ennél az élménynél. Mert még egy ilyen egyértelműnek látszó vers is tükröt tart: Hol vagyok én a majomkirály? Hol akarom meghatározni, mi a jó és a rossz? Hol kényszerítem a magam elképzeléseit makákókra, gorillákra, csimpánzokra, páviánokra, orangutánokra? Az életem mely területén építem meg a magam majommalmát, amelyből azután nem tudok kiszállni? Valóban messze van ez az ország? Jó volt megtapasztalnom, ahogy a gyerekek egymás után sorolták azokat a helyzeteket, amelyekben a kirekesztést, a megbélyegzést, a mások megalázását ismerték fel. Nem pszichologizáltunk, a beszélgetés mégis lehetőséget teremtett arra, hogy ki-ki elgondolkodjon saját majomországán. Tanárként talán ennyit tehetek, de ezt mindenféleképpen meg kell tennem azért, hogy ne legyen „a majmoké a világ”.