Volt egyházi iskolások!

Az Új Ember a személyes visszaemlékezések összegyűjtésére tesz kísérletet. Ezért arra kérünk minden egykori egyházi iskolást, vagy az iskolákkal bármilyen módon kapcsolatban állt személyt (tanár, szülő, technikai személyzet stb.), hogy az alábbi szempontrendszer szerint (ettől természetesen el is térhet) írja meg nekünk emlékeit. Amennyiben szóban közölné szívesebben, azt is örömmel vesszük.

Az így összegyűlt anyagokat a szerzői jogvédelem szabályai szerint kezeljük, tehát bármiféle fölhasználás esetén a közlő hozzájárulásával.

A visszaemlékezéseket – terveink szerint – részben újságközlésre szánjuk, részben dokumentumkötet összeállításában használjuk fel, illetve levéltárban elhelyezve a későbbi kutatók számára forrásanyagként szolgál majd.


A szempontok – amelyektől, mint említettük, szükség esetén eltérhet a közlő. (A szempontrendszer követése a feldolgozásban jelent segítséget.)

1. A közlő neve (aki esetleg úgy kívánja, név nélkül is nyilatkozhat!), mettől meddig és melyik gimnáziumba járt.

2. Milyen családi, társadalmi környezetből került ebbe az iskolába? Milyen motívumok indították a családot arra, hogy gyermekét (Önt) ide küldjék? A család egyházi kapcsolatai, az otthoni egyházközséghez fűződő viszonya. Miért az adott gimnáziumot választották?

3. Mekkora terhet jelentett a családnak az iskolai tanulmányok (kollégium) finanszírozása?

4. A beilleszkedés ideje – új környezet, napirend, az egyházi élet rendszeressége. Hogyan alakult viszonya az egyházhoz, a valláshoz? Miként formálódott hitélete?

5. Milyen körülmények fogadták a gimnáziumban, illetve a kollégiumban?

6. A közösségi, kollégiumi élet jellemzése – emlékek, az osztálytársakkal való viszony. Milyen összetételű volt az osztálya? (Falusi, vidéki, városi gyerekek…) Napirend. Diákcsínyek, történetek, sztorik, hangulatok.

7. A tanulmányi élet jellemzése – a kapott ismeretek, követelmények, a tankönyvek anyagán kívüli ismeretszerzés és egyéb hatások.

8. A tanárok jellemzése, kiemelkedő személyiségek.

9. Milyennek látta az iskola és a külvilág viszonyát? Külső kapcsolatok, a másik nemhez fűződő viszony, tánciskola, egyéb programok, kirándulások.

10. Mennyire érezte a diktatúra hatását a gimnáziumban, illetve a kollégiumi életben? Voltak-e ütközések a politikai hatalommal, előfordultak-e rendőrségi vagy egyéb, világnézeti konfliktusok?

11. Tapasztalta-e az úgynevezett kettős nevelés hatását a gimnáziumban töltött idő alatt? (Kinti és benti valóság.) Ha menet közben távozott, mi indokolta az iskola elhagyását? Ugyanez a kérdés, ha menet közben érkezett.

12. Milyen ottani hatásokat tekintett értéknek – s tart ma is annak?

13. A pályaválasztásában mekkora szerepet játszott a gimnázium? Tudta-e, hogy a továbbtanulásban nehézséget jelent az egyházi iskolai végzettség?

14. Érettségi – fölvételi.

15. Hogyan alakult az életpályája? Mennyiben jelentett akadályt – vagy adott esetben előnyt – az egyházi iskolás múlt?

16. Egykori társaival tartja-e a kapcsolatot, alakultak-e barátságok? Kötődik-e egykori iskolájához?

17. Mai fejjel hogyan összegezné az iskola hatását (akár kritikus hangon is)?

Kérjük őszinte (akár kritikus vagy negatív) megnyilatkozásait. Ezzel hozzájárul egy korszak jobb megismeréséhez, a múlt pontosabb feltárásához. Emlékezéseit – vagy a szóbeli közlés igényét – a következő módon juttathatja el hozzánk:

Postai cím: 1053 Budapest, Papnövelde u. 7.
E-mail: elmer.istvan@ujember.hu
Telefon: 06-1-317-3933/160

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .