A város születése az 500-as évekre nyúlik vissza. A népvándorlás korában a hódító lovasok elől sokan menekültek a lagúnák szétszórt szigeteire. A 800-as évek elején Szent Márk evangélista ereklyéit Egyiptomból Velencébe vitték, és ott rejtették el. Márkot a város lakói azóta védőszentjükként tisztelik. Igazi felvirágzását és gazdagságát a keresztes hadjáratoknak köszönheti. Faházait azonban időnként óriási tűzvészek pusztították el. A dúsgazdag Velence megengedhette magának, hogy helyükre cölöpökre kő- és márványépületeket emeljen. Mára politikai szerepe megszűnt. Művészek, turisták, szerelmesek és karneválozók kedves helye lett, amelyet víz ölel körül.
De éppen ez a víz az, amely a legnagyobb ellensége is. Hiszen egy részét évente négy alkalommal önti el a dagály. Évszázadonként pedig öt centimétert süllyed. Csak 1950 és 1970 között tizenkét centimétert „veszített el”, amikor a talajvizet ipari felhasználásra kipumpálták. Most újabb mentőtervvel álltak elő hidrológusok. Mondhatjuk úgy is: a víz ellen vízzel fognak küzdeni. Az ötlet lényege: több milliárd liternyi tengervizet „fecskendeznének” a város alatt lévő üledékréteg alá. Ez emelné meg Velence szintjét.
Néhányan túl drágának tartják a beruházást, amely 200–300 millió eurót emésztene fel.
De az ellenérv is érthető: a város elpusztulása a fenti összegnél nagyobb veszteséget jelentene Itáliának és a világnak is.
A velenceiek azonban nem aggódnak. Az árvizeket csupán kis kellemetlenségnek tekintik, amelyhez a hosszú évszázadok alatt már „hozzászoktak”, és amely szerintük életük része lett. Velence most egyébként is a karneválra készül, amely feledteti a gondokat Szent Márk városában. Legalábbis a következő dagályig biztosan.
