Vízkereszti világosság

Igen, mert hitünktől megvilágított értelmi szemeinkkel meg akarjuk látni az igazi világosságot, magát Jézus Krisztust, aki önmagáról ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Tőle kegyelmet nyerve nem akarunk többé a tudatlanság sötétségében maradni, hanem az üdvözülés világosságára irányítva figyelmünket haladni szeretnénk végső célunk felé. A vízkereszt utáni vasárnap evangéliuma (Mt 4,12–17) éppen ezt tárja elénk.
Jézus elmegy „a Jordánon túlra, a pogányok Galileájába” (Mt 4,15) az akkori közvélemény szerint a leghitetlenebb területre, hogy az evangélium világosságával ragyogja be az istentelenség sötétségét. Nemrég hagytuk el a karácsony ünnepét, ahol a betlehemi sötét barlangistállóban láttuk a közénk érkező Megváltót. Láttuk, hogy a barlang sötétje hasonlít az ikonon a nagypénteki és húsvéti alvilág sötét torkához, ahonnan az Üdvözítő kiragadja azokat, akik hittel várakoztak a megérkezésére. A mi időleges hitetlenségünkön is így akar segíteni, amikor nem őrá figyelünk, hanem hagyjuk, hogy a világ dolgai elkápráztassanak bennünket. Tudnunk kell, hogy Urunk mindig velünk van, a legrosszabb pillanatainkban is, sőt, talán olyankor még inkább. Csak ne engedjük, hogy szem elől veszítsük a karácsonyéjnek a vízkereszti zsolozsmában megismételt izajási üzenetét: „Velünk az Isten!”
A prófétai jövendölés – melyet az evangélium is idéz – elmondja, hogy a világosságnak a világba – s különösen a pogány világba – való megérkezése nem előzmények nélküli. „A halál országában és árnyékában ülők”, a hitetlenség „sötétségében ülők” (Mt 4,16) várták a Messiás megérkezését. Ahogyan mi is várjuk, hogy a karácsony- és vízkeresztéji zsolozsmában ismételgetett prófétai versre felcsendüljön az ének: „Velünk az Isten”. Mi már nem az előzményeket fejtegethetjük, hanem a beteljesedés tudatának biztos örömével zenghetjük ezt. És tudhatjuk azt is, a fizika törvényét a lelkiekre vetítve, hogy ahol a legnagyobb a sötétség, ott világít legjobban még a legparányibb világosság is. Hát még ha „a világ Világosságának” fényét idézzük fel!
Mit jelent a Jézus által hirdetett és az istentelenség sötétjébe vitt világosság? Ő maga mondja meg buzdításában: „Tartsatok bűnbánatot!” (Mt 4,17.) Igen, így tudunk – megtérve – biztos léptekkel, és nem sötétben botladozva haladni feléje. Minél mélyebbre hajtjuk fejünket a bűnbánatban, minél jobban lesütjük a bánat könnyeivel áztatott szemünket, annál ragyogóbban tudunk majd az ő orcájára tekinteni.
Ugye, nem szeretünk sötétben lenni? Látjuk a kisgyermeken, hogy egyenesen fél a sötétségtől. Hát mi se akarjunk sötétben, főleg az istentelenség, a bűn sötétségében megmaradni! Tekintsünk fel üdvösségünk szerzőjére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra (Zsid 12,2)!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..