Áprilisban vagy májusban a buszvégállomáson mindig egy erdei pinty csattogó éneke fogad. Most, szeptember 27-én szinte vártam, hogy megszólaljon, persze hiába. Az erdő még zöld, igazán nem indult meg a lombhullás, de azért ahogy az öreg bükktörzsek között jártam, sok sárga, halott levelet láttam az úton, s különösen, ha mozdult a szél, egyre több vált el az ágaktól és érkezett keringve a földre.
Az első hang, már szinte vártam, a fekete harkály távoli kiáltása volt. Hallottam azt a nyávogásszerű hangot is, amit a madár akkor hallat, amikor a törzsre vagy egy vastag ágra ereszkedik. Ez a legnagyobb európai harkályfaj. A tollazata koromfekete. A hím fejtetője, sapkája piros, a tojónak csak a tarkóján van egy ugyanilyen folt. Ovális alakú nyílással fészekodúkat vésnek a fák törzsébe, melyekben később, itt a Normafánál, a szintén odúlakó kék galambok költenek. Az elmúlt évekre visszagondolva alig volt olyan kirándulás, amikor ne láttam vagy hallottam volna fekete harkályt, és remélem, hogy ez a szép madár a jövőben is gyakori lesz ezen a környéken.
Csuszkák hangját hallottam, és később már láttam is, amint egy öreg fa törzsén keresgélnek; szokásuk szerint hol felfelé, hol lefelé kúsztak a kérgen. Bizalmas természetű madarak, és különösen ott, ahol sok ember jár, közelről lehet megfigyelni őket. Néha leszállnak az útra is, ott kutatnak táplálék után. Ez a kettő a fán maradt, egyikük harkályok módjára kopácsolt valamit.
Makkosmária közelében a bokrok között vörösbegy énekelt. Ez a madár egyike a kedvenceimnek. Kedves szokása, hogy ősszel is gyakran megszólal. Hol elhalkuló, hol ismét erősödő éneke ugyan nem vetekedhet a fülemüléével, de azért nagyon szép. Egyre melegebb lett, ragyogó kék égről érkeztek a napsugarak, a már búcsúzó nyár valóban visszaköszönt egy kicsit. A távolban őz riasztott, valószínűleg kirándulók ijesztették meg. Valahol harkály, talán egy nagy fakopáncs kopogott, később egy zöldike hangját hallottam. Visszafelé menet, már a buszvégállomáshoz közeledve, megint hallottam egy vörösbegyet; nem énekelt, csak cettergett a bokrok között. Nem sikerült meglátnom a narancspiros mellű kis madarat, de így is örültem neki. Utólag, már a buszon jutott eszembe, hogy hiányoztak a cinegék, egyet sem láttam. Majd legközelebb.
