Fotó: Lambert Attila
A nemzetközi tanácskozás előadói az Egyház társadalmi tanításának tükrében mutatták be azokat a társadalmi, gazdasági és spirituális változásokat, amelyek a közép-európai térségben az elmúlt harminc évben, a kommunizmus összeomlása után lezajlottak. Elsősorban az úgynevezett visegrádi országokat: Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot vizsgálták.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjét távollétében felolvasták. Ebben többek között Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa teológiai munkásságát méltatta, majd Szent II. János Pál pápa szavait idézte: „Európa pedig vagy visszatér keresztény gyökereihez, vagy nem lesz.”
Federico Lombardi SJ, a Joseph Ratzinger – XVI. Benedek Vatikáni Alapítvány (Fondazione Vaticana Joseph Ratzinger – Benedetto XVI) elnöke köszöntötte a megjelenteket, és átadta Ferenc pápa és XVI. Benedek üdvözletét. Mint elmondta, még emlékszik a berlini fal leomlására; akkor egy vérontás nélküli forradalom zajlott le. A Kelet-Európában élő emberek újra felfedezték a kultúrájukat, az identitásukat, Kelet és Nyugat együtt kezdett felépíteni egy közös Európát. Napjainkban azonban a társadalom építményét aláássa a spiritualitás hiánya. XVI. Benedek a csehszlovákiai bársonyos forradalom (1989) huszadik évfordulóján arra hívott mindenkit, hogy a vallásszabadság visszaállítása után fedezzék fel ismét a keresztény hagyományokat, a keresztény közösség pedig hallassa a hangját. Caritas in veritate kezdetű enciklikájában XVI. Benedek azt írta, hogy kerüljük el a kulturális vákuum létrejöttét, mert Isten nélkül az ember nem tudja, hogy kicsoda, sem azt, hogy merre haladjon. Napjainkban nem falakra, hanem hidakra van szükség, ezek felépítésében pedig Kelet- és Nyugat-Európának együtt kell működnie – zárta bevezetőjét Federico Lombardi.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke emlékeztetett arra, hogy a Diognétoszhoz írt levél szerint „a keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. Sehol nincsenek olyan városok, melyekben mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük sem, melyet beszélnének, nincs sajátos, rájuk jellemző életmódjuk. (…) Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk. Engedelmeskednek a meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket”.
A francia forradalom idején bekövetkezett egy törés, ezt követte az ateizmus felemelkedése és „Isten halálának” kijelentése. A posztmodern korban eluralkodott a reményvesztettség és az önfeladás. A relativizmus diktatúrájának hátterében pedig egy példátlan társadalmi átalakulás zajlik – hangsúlyozta Veres András.
Kránitz Mihály, a PPKE HTK dékánja köszöntőbeszédében arról emlékezett meg, hogy az egyetemalapító Pázmány Péter látta, milyen fontos a kelet-európai népek együttműködése. Elsősorban azért, mert közösek a keresztény gyökereik.
Az első előadást Erdő Péter bíboros, pírmás, esztergom-budapesti érsek tartotta A politikai rendszerváltás Közép-Európában és a Katolikus Egyház abban betöltött szerepe címmel. Rámutatott: Magyarországon az 1956-os felkelés leverése után a társadalom túlnyomó többsége beletörődött a kialakult helyzetbe. A magyarok úgy érezték, a nyugati világ magára hagyta őket, s ezért igyekeztek a lehető legjobban élni a szocialista rendszer korlátain belül. Bár voltak, akik az 1989-es rendszerváltozás idején nagyobb politikai szabadságot reméltek, a legtöbben egyszerűen csak olyan jólétre vágytak, mint a németeké vagy az osztrákoké.
A békés átmenetnek ára volt – hangsúlyozta Erdő Péter. Az első demokratikus kormányok olyan megállapodások alapján jöttek létre, amelyeket kommunista vezetők kötöttek egymással vagy másokkal. Bár az átmenet nem volt mentes az ellentmondásoktól, a lakosság jelentős részének nem volt ellenére.
A bíboros ezután vázolta az Egyház rendszerváltás előtti helyzetét, majd kitért arra is, hogy milyen hatással volt az Egyházra a politikai berendezkedés változása. Kiemelte: „A rendszerváltás fontos eleme volt a diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele a Szentszékkel az 1990. február 8-án aláírt rövid egyezmény révén, amely tartalmazza annak elismerését, hogy Magyarországon a Katolikus Egyház az Egyházi Törvénykönyv és az egyházi szabályok, valamint az 1990/IV. számú, a vallásszabadságról és egyházakról szóló állami törvény szerint működik.”
A főpásztor a továbbiakban az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, a rendszerváltás idején felmerült gazdasági kérdésekről, valamint arról a szolgálatról beszélt, melyet az Egyház a béke és a népek közötti kiengesztelődés érdekében végzett.
Mi teszi Európát közös otthonná? – tette fel a kérdést a konferencián Roland Minnerath dijoni érsek. Az alap az egység és az a gondolat, hogy a Föld minden értéke közös. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával Nyugaton – először a történelemben – az ember került a középpontba, Keleten ugyanakkor a kollektivizmus érvényesült. A berlini fal leomlása után a kelet-európai országok csatlakozhattak a szabad világhoz, de ez már nem a világháború előtti világ volt.
Az előadó beszélt az emberi jogok értelmezésének változásáról is. Hangsúlyozta, hogy az emberi jogok értelmezésében az Európai Bizottság és az Emberi Jogok Európai Bírósága kulcsszerepet játszik. Az európai joggyakorlat szerint minden embernek joga van döntéseket hozni az életével kapcsolatban. A keresztény antropológiát új emberfelfogás váltotta fel. Eszerint az ember egy gondolkodó gép, az Alkotó helyébe pedig az emberi agyat helyezték. Privatizálták az ember lelkiismeretét, vallását, szociális kapcsolatait, szexuális életét. A személyes szféra jogi kategóriává vált, a társadalmi nemet pedig eltávolították a biológiaitól. Mindenki szabadon dönthet a saját testéről, mert az nem az ember része, hanem tárgy, melyet a gondolkodás irányít.
A modern demokrácia tulajdonképpen az egész emberi élet felett rendelkezik. Régen egy uralkodó kevesebb joggal bírt, mint ma egy parlament.
Hanna Suchocka volt lengyel miniszterelnök, a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem professzora Szent II. János Pál tevékenységéről és jelentőségéről tartott előadást. Felidézte a pápa székfoglaló homíliájának ismert szavait: „Ne féljetek!” Rámutatott, hogy a folytatást azonban ritkán teszik hozzá: „Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!” Szent II. János Pál szerint a változás az emberből indul ki.
A lengyel pápát mindig is európai identitás jellemezte. Kulcsszavai ezek voltak: erőszakmentesség, megbocsátás, szolidaritás, igazságosság és béke. A hit embere volt, olyan kommunikátor, akinek komoly, geopolitikai súlyú történelmi szerepe volt.
A konferencia második napján a térség jelene mellett a Nyugat-Európához való viszonya és a jövőbeli kilátások kerültek szóba.
Az október 9-i délelőtti második ülésszak moderátora Görföl Tibor teológus, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatója volt.
A szekció kezdetén felolvasták Michael August Blume magyarországi apostoli nuncius levelét, amelyet a konferencia résztvevőihez intézett, és amelyben a Szentlélek vezetését kérte az együtt gondolkodáshoz.
A nap során a Benyus Testvérek Kamaraegyüttes többek között Händel, Mozart és Schubert műveiből adott elő rövidebb darabokat. A konferenciateremben kiemelt helyet kapott Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, amely a Pécsen megtartott Katolikus Társadalmi Napokról érkezett ide. A „vándorkönyvet” az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága helyezi el a témához kapcsolódó rendezvényeken.
Hans Joas, korunk egyik legtekintélyesebb szociológusa már többször járt hazánkban. A berlini Humboldt Egyetem vallásszociológia-professzora személyes vallomással kezdte a szekció első előadását: elmondta, hogy nagyra tartotta a közelmúltban elhunyt Heller Ágnes filozófust, akinek az 1970-es évek elején a nyugat-berlini egyetemen tartott, Karl Marxról szóló előadása rendkívüli módon megragadta. Hans Joas magyarországi egyetemeken tartott előadásokat az 1980-as, ’90-es években, és az utóbbi esztendőkben is. A hit választása című könyve Görföl Tibor fordításában jelent meg.
Előadásában a professzor az európai értékek és a kereszténység (ezen belül a keresztény történelem) kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy napjainkban politikai értelemben hazátlanok a katolikusok, mert nem tartoznak sem a liberális individualisták, sem a jobboldali populisták csoportjához. Németországban sajátos a helyzet, ott a jobboldali populizmust tekintik a rossznak, s ennek oka, hogy 1945 (a nácizmus bukása) után megjelent a nemzeti hovatartozás negatív megítélése; sokan ma is meg akarnak szabadulni német identitásuktól.
Az előadó hangsúlyozta a kereszténység személyességét, másrészt morális univerzalizmusát, amely azonban más vallásokra (a buddhizmusra, a konfucianizmusra és gyökerében az iszlámra) is jellemző, illetve a sztoicizmus is ezt képviseli.
A kereszténységen belül a katolikus és a kálvinista felfogás egyetemesebb, mint az ortodox és a lutheránus – tette hozzá.
A világban a morális univerzalizmus különféle megjelenítéseinek együttélése tapasztalható (Karl Jaspers filozófus 1945 utáni munkásságában tűnik fel ez a gondolat), és a kereszténység részéről ez üdvözlendő.
Hans Joas felhívta a figyelmet a történelemben megjelenő értékinnovációra is, amely az önrealizáció (Charles Taylor filozófus által bevezetett fogalom) folyamán valósul meg. Így realizálódtak például 1700 év elteltével az emberi jogok, amelyek már az evangéliumokban is benne foglaltattak.
Mai jelenség, hogy a bioetika világában a keresztények elkezdtek úgy gondolni az életre mint ajándékra, és ez az „innováció” meghatározó a morális döntéseket tekintve.
Napjaink Európájáról szólva Hans Joas kiemelte, hogy a migráció és a védelmi politika problémája komplex erkölcsi kérdéseket vet fel. A keresztényeknek morális univerzalistáknak kell maradniuk, de tekintetbe kell venni azt is, hogy az emberek kapcsolati hálókban élnek (a személyt a közösségi kapcsolatok határozzák meg, szemben az individualizmus egyénközpontú szemléletével). A minden ember iránti kötelezettséget és az emberi közösség iránti kötelességet össze kell kapcsolni. Az előadó Martin Luther King nyomán hangsúlyozta: együtt kell élnünk az erőszakot elkövetőkkel, de ne mások kárára tegyük ezt.
A német szociológus hozzátette, nincs matematikai képlet e kettősség egyidejű megvalósítására, meg kell találni a helyes egyensúlyt.
A közös európai védelmi politikáról szólva Hans Joas rámutatott: a közös valuta jó szándékú bevezetése után azt tapasztaljuk, hogy általa mégiscsak csorbát szenved az integráció. A közös védelmi politika intézményi döntéseinek szintjén még nagyobb a veszély lehetősége. „Gondoljunk arra, hogy az Európai Unió – önmeghatározása szerint – egy »békeprojekt«” – hívta fel a figyelmet a világszerte ismert társadalomtudós.
Maciej Hułas, a lublini II. János Pál Katolikus Egyetem Szociológiai Karának docense az úgynevezett életrajzi patriotizmus fogalmáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy korunkban a hazafiság új definíciójára van szükség. A hagyományos patriotizmus jellemzője, hogy az ember büszke a hazájára, fontos számára az egymáshoz tartozás érzése és a prosperáló nemzeti gazdaság. Napjainkban ez utóbbi jelentősen függ a piac követelményeitől, a globális gazdaságtól, amely olvasztótégelyként tünteti el a patriotizmus szellemét.
A hazafiság olyan, mint a szerelem – folytatta az előadó. – Elfogult és önmegtagadó módon akár az életét is adná a másikért, esetünkben a hazáért. Mindemellett tendenciózus, tartós. Ugyanakkor viszonzatlan „szerelem” ez olyasvalami iránt, ami nem létező, nincs biológiai megalapozottsága. Hasonlít a vallásra, a psziché legérzékenyebb területét érinti, s képes a legnagyobb áldozatot meghozni, meghalni az országért. A hazafiság a vallásosság helyébe lép a posztmetafizikai korban.
Maciej Hułas leszögezte: „Tisztelem a hősöket, akik életüket adták a hazájukért, ugyanakkor nem feledhetjük, hogy az élet a legnagyobb érték.”
Hozzátette: az elmúlt sok évtized vérengzéseit látva hibás gondolat az emberektől elvárni a legnagyobb áldozatot az országukért. Korunk gazdaságára a tőkeáramlás révén az államok gyarmatosítása a jellemző, a nemzethez tartozás helyébe lép a szakmai tudás. Az állampolgárság nem etnikai, hanem humántőke-alapúvá vált (a nyelvtudás, a szakmai kompetencia a legfőbb szempont). Tehát a patriotizmus újfajta megtestesülésére van szükség, egyetemes értékek felé kell fordulnunk – mondta a lengyel professzor. – Fontos kérdés, hogy ki-ki miként találhatja meg a maga pátriáját a többnyelvű dzsungelben. Ami megmarad, az az önéletrajz, az egyén életének története, belső pátriája, amelybe nem csupán egy arctalan tömeg tartozik bele (mint a hagyományos patriotizmus esetében), hanem a számára fontos emberek, akik segítették érzelmi kötődésének kialakítását. Az életrajzi patriotizmus egyetemes értékek felé irányul: a jóság, a megértés felé, és összekapcsolja a múltat a jelennel és a jövővel.
A délelőtti ülésszak második részében korunk egyik legnevesebb közgazdaságtan-tudósa, Stefano Zamagni, a Bolognai Egyetem professzora, a Pápai Társadalomtudományi Akadémia elnöke tartott előadást. „Identitástérnek” nevezte Európa valódi lelkületét, ahol az önazonosság és az egységesség is megvalósul. Három tényezőjét nevezte meg e térnek: személyesség, demokrácia és testvériség.
Ezeket a szavakat a globalizáció és ezzel együtt a negyedik ipari forradalom, azaz az utóbbi negyven év tükrében új kontextusban kell értelmezni – mondta Zamagni professzor. – A személy fogalmát lecseréltük az egyén, az individuum fogalmára. Ez nagy károkat okozott többek között a bioetikában (vegyük példaként az abortusz legalizációját a késői magzati időszakban is).
A közbeszédben is bekövetkezett a már említett változás, az egyén (individuum) már nem kapcsolódik a másikhoz, elszigetelt identitás, míg a személy (persona) eredendő (ontológiai) kapcsolatban áll a többiekkel. Az Egyház társadalmi tanításának, szociális doktrínájának középpontjában a személy áll – mutatott rá a közgazdászprofesszor.
A demokrácia szó eredetét magyarázva az előadó hangsúlyozta: az „adjuk az erőt (kratosz) a népnek (demosz)” eredeti, Arisztotelész által kifejtett értelme napjainkban mintha a szabad választások tényében valósulna meg, holott a választás csupán eszköze a demokratikus rendszernek.
Nem elég a negatív jog (jogában áll valakinek valamit tenni), pozitív jogra van szükség, ami képessé is tesz valakit arra, hogy elérje a célt. „Nem elég azt mondani, hogy valakinek jogában áll enni, hanem garantálni kell, hogy ezt a jogát gyakorolhassa is. Az úgynevezett neoliberalizmus csak a negatív jogot garantálja” – hívta fel a figyelmet az előadó.
Éppígy nem elegendő a szolidaritás racionalista gyökerű fogalma, azt fel kell váltania a testvériség fogalmának, ami magában foglalja a szolidaritást is. A szolidaritás gyakorolható anonim módon is, míg a testvériség személyközi kapcsolat. „Az egyre gazdagodó országok egyre szegényebbek a kapcsolati javakban” – tette hozzá Stefano Zamagni, majd kijelentette: ha igazi demokráciát akarunk, szeretnünk kell egymást.
A professzor a jövővel kapcsolatban optimista. Európa új reneszánszáról beszélt, hiszen, mint mondta, sok rejtett, felszínre még nem került értéke van a kontinensnek.
Felszólalt az elmúlt negyven évben kibontakozó Amerika-utánzás ellen, ami megszilárdított egyfajta kisebbrendűségi komplexust az Európai Unióban. „Majmoljuk a profitmaximalizálást, holott nemrég 181 amerikai vállalatvezető deklarálta, hogy ez a szemlélet hibás, mert egyáltalán nem növeli a társadalmi értéket, ezért más gazdasági utat keresnek” – mondta a neves közgazdász.
Megemlítette azt is, hogy Kaliforniában, a Szingularitás Egyetemén a tudósok már egy transzhumanista felfogásban gondolkodnak, amely szerint túl kell lépni a humán létezés korlátain, egyre kevésbé van szükség az emberre a munkaerőpiacon, ez egyszerűen „lejárt lemez”. A vallások pedig el fognak tűnni, érdektelenné válnak.
Mindezzel szemben áll a neohumanista iskola, és kívánatos – s ez egyúttal az Európai Unió felelőssége is –, hogy beszálljon a transzhumanisták elleni vitába, annak ellenére, hogy úgy látszik, az említett kaliforniai tudósok dominálnak a gondolkodási trendben.
Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja előadásában spirituális szempontokra helyezte a hangsúlyt. A keresztény kötelességről beszélt, amely az evangélium hirdetésére és a tanúságtételre vonatkozik.
Azok az értékek, amelyekről pozitívan beszélünk, és amelyek követelményként jelennek meg, már a kétezer évvel ezelőtti egyházban is megvoltak. Az ősegyház tagjai az erő, a szeretet és az igazság lelkét kapták, nem a félelemét. Mindez ma is a rendelkezésünkre áll. Ferenc pápa is bátorságra buzdít – emlékeztetett Kránitz Mihály. Hozzátette, az Egyháznak ki kell nyílnia a társadalom, a szegények és az ökumené felé. Töredezett kapcsolatainkban, a „sodródó esetlegességben” (Erdő Péter bíboros, prímás szavai) megnő a katolikusok felelőssége, fontossá válik az Egyház társadalmi tanítása, és a művészetek terén is meg kell jelennie a keresztény szellemiségnek. Kránitz Mihály megemlítette Rofusz Ferenc filmrendező Az utolsó vacsora című animációs filmjét, amely a kereszténységről szól, és amely az argentin nemzetközi keresztény filmfesztiválon első helyezést ért el.
A hit bemutatásának korszerű útja a párbeszéd – folytatta az előadó –, ami nem felszínes csevegés, beszélgetés csupán. Jártasságot kell szereznünk az emberekkel való kapcsolatteremtésben, dialógust kell kezdeményezni Európával, és a szeretetnek kell jellemeznie ezt.
A PPKE HTK dékánja Ferenc pápa nyomán hangsúlyozta: Európa fellendítése keresztény értékek nélkül lehetetlen!
A második ülésszakot az előadók párbeszéde zárta. A harmadik ülésszak a jövőbeli kilátásokról, konkrét javaslatokról szólt az Egyház társadalmi tanítása alapján. Előadást tartott Baritz Sarolta Laura OP, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa, a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) szakfelelőse. Kerekasztal-beszélgetést folytatott Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség magyarországi vezetője; Marek Blaza SJ, a lembergi Ukrajnai Katolikus Egyetem vendégprofesszora; Ladislav Csontos SJ, a Pozsonyi Egyetem Teológiai Karának tanára és Pavel Ambros SJ, az olmützi Szent Cirill és Metód Teológiai Kar professzora. A nap végén összefoglaló előadást tartott Kuminetz Géza, a PPKE rektora.
***
A Joseph Ratzinger – XVI. Benedek Vatikáni Alapítványt 2010. március 1-jén alapította XVI. Benedek pápa. Elnöke Federico Lombardi SJ, aki 2006 és 2016 között a Szentszék szóvivője volt. Az alapítvány célja Joseph Ratzinger írásainak és teológiájának tanulmányozása és népszerűsítése. A szervezet minden évben odaítéli a Joseph Ratzinger-díjat, amellyel a teológia és a közélet olyan képviselőit ismerik el, akik a maguk területén a katolikus hitről is tanúságot tettek. A díjat a pápa adja át Rómában.
