Fotó: Merényi Zita
„Érdekes utat készített számomra Isten” – kezdi a beszélgetést. Lajos atya nehéz korban, 1927-ben született. A háború alatt szülővárosában, az olajgyár miatt sokat bombázott Almásfüzitőn a házukat találat érte. 1945-ben érettségizett volna, de 1944-ben a háborús helyzet miatt befejeződött az iskola, és a fiatal diákot elvitték katonának. Frontharcos lett, éles helyzetekben vett részt bevetéseken. Megjárta a szovjet fogságot is, ahol szénbányában dolgoztatták. Vérhassal, gennyes sebekkel, lesoványodva került haza. Túlélte a nehéz időket, és ezt üzenetként értelmezte: valaki számít rá.
Gyermekkorában különleges élményben – saját megfogalmazása szerint látomásban – volt része. Egy alkalommal megjelent neki Jézus, és azt mondta: „Ma nekem fogsz ministrálni.” Papi hivatását ehhez az élményhez köti. Szerető családjában megalapozott, majd a tatai piaristáknál tovább bontakozó hitét a szív hitének nevezi. „Csupa lendület, de gyermeki hit volt.” A fogságban néhány társával abban reménykedett, hogy legyőzhető az ateizmus. „Arra vállalkoztunk, hogy megtérítjük a Szovjetuniót. Kedves, játszi dolgaink voltak. Kitettük a mellünkre a keresztet, hangosan imádkoztunk. Egy villanás a lélek mélységeiből, mintha az Úr éppen az engem leckéztető elvadult ember arcából mosolygott volna rám. Végezd a dolgodat, bízzál bennem. Az én szeretetem mindenkit képes megváltoztatni és megmenteni.” Ez a megtapasztalás készítette elő a jövőjét, és ma azt vallja, a fogságot nem cserélné fel semmivel, olyan sokat adott számára a világ értelmezéséhez.
Az orosz fogságból hazatérve ott folytatta, ahol abbahagyta: Visszament Tatára a piaristákhoz, a gimnáziumba. 1946-ban leérettségizett, és jelentkezett a rendbe. Hétévi teológiai tanulmányok után 1952-ben szentelték pappá. „Jött a boldogság, gyerünk! Adj nekem lelkeket, Uram – ezzel a jelszóval indultam.” Papi életpályája Alsó-Krisztinavárosban kezdődött, majd 1957-től sorozatos áthelyezésekkel folytatódott. Városmajor, Ásványráró, Kassai tér, Szécsény, Rimóc, Benczúrfalva, Csolnok, Dunakiliti, Nagymaros, Béke tér. „Oda mész, ahova nem akartál – ez jellemezte az életemet.” Belakta az országot nyugattól keletig, s visszatekintve úgy látja, rengeteg értékkel gyarapodott, miközben megismerte a kis falvakban és a városokban élő embereket. Tevékenysége miatt a politika célpontjává vált, egymást követték az idézések, a kihallgatások, sok megaláztatásban volt része. A lelkekért való küzdelem, a buzgóság azonban „fényeket és bizonyosságot” hozott számára. Az üldöztetést természetfeletti jelként élte meg, „abból értettem meg, hogy itt nagy dologról van szó, nem lehet meghátrálni”.
1976-ban került mai állomáshelyére, az ecseri úti Szent Kereszt-plébániára. Itt adatott meg számára az állandóság: negyven éve építi a közösséget, látogatja a kórházakban a betegeket, ma is bejár az iskolákba tanítani, szervezi az egerszalóki ifjúsági találkozót, és részt vesz a nagymarosin.
Az élettörténet látható eseményei mögött a hitért folytatott küzdelem láthatatlan története búvik meg. „Az ember, ahogy felnő, érzi, hogy racionális hitre van szüksége, értelmes meghajolásra. Legyen ott Isten a megismerés révén az értelmemben, legyen ott az akaratomban mint lendület, és a szívemben mint kiáradni vágyó szeretet.” Küldetéséről így vall: „Istennek mindenkiről megvan a gyönyörű álma. Rólam is. Arra hívott meg, hogy nagy értékeket jelenítsek meg a világban. A Szentlélek ihletésére bontakoznak ki ezek az eszmék, s az én feladatom, hogy alkalmassá tegyem magam útmutatásának meghallására. Rengeteg dolog kísérti az embert, hogy elkopjon. A lélek három dimenziója, az értelem, az érzelem és az akarat állandó aktivizálására van szükség.”
Kerényi Lajos atya körül gazdag közösségi élet bontakozott ki: a Szent Kereszt-plébánián van baba-mama és barangoló klub, Cursillo, rózsafüzér-társulat, örömtorna és énekkar, s közösséget alkotnak a családok, az ifjúság és a ministránsok is. Megszervezték a napi szentségimádást, van bibliai exegézis, pszichológiai tanácsadás, kézimunkakör, valamint takarítók, virágdíszítők és vasalók köre.
Lajos atya fáradhatatlan: hetente jár focizni, szereti a mozgást a jó levegőn. „A pályán igyekszem elöl lenni, hogy ne kelljen annyit szaladni. Jönnek a jó passzok, én meg rugdosom a gólokat.” De örömmel nézi is a focit, ha teheti, szurkol kedvenc csapatainak, a Ferencvárosnak és a Real Madridnak. A másik hobbija a horgászat: „Szeretem hallgatni a békák kuruttyolását, a madarak énekét.”
Lajos atyának szüksége is van a feltöltődésre, hiszen hosszú órákat tölt a betegágyak mellett: hatvanöt éve jár a kórházakba, az onkológiára, különös hivatása van a betegekhez. Vallja, „a betegség nagy kegyelem. A Jóisten nem akart betegséget, da ha van, azt kegyelemmé fordítja. A beteg ember is vágyakozik, s aki a szeretetről, a szépről, a művészetről, a jóról és a végtelenről beszél hozzá, azt rögtön elfogadja. Krisztus választ ad ebben az élethelyzetben is. Az élet célját és értelmét Krisztusból tudom megérteni. A betegség rengeteg szenvedéssel és küzdelemmel jár, de lankadni és feladni nem szabad. A végső győzelem Jézusé. Én bizakodó vagyok.”
