Villanófényben Blanckenstein Miklós
Fotó: Merényi Zita

 

„70-kedem” – ez a felirat állt Miklós atya pólóján, jelezve, miként viszonyul ahhoz a mondáshoz, hogy „hetven év, nagy idő”. „A földi életnek megvannak a maga korlátai, de nem kell ezt túldramatizálni. Nem a születéstől a halál­ig gondolkozunk, hanem a születéstől az örök élet felé. A kérdést úgy kell megfogalmazni: Vágyom-e arra, hogy közelebb kerüljek az Úrhoz? Az évfordulónak pontosan az lesz a jelentősége, amit adunk neki. Mit akarsz, mit tegyek másképpen, hogyan tovább? – ezt kell csendben, magányban megkérdezni az Úrtól. És leszúrni a jelzőbotokat, amelyekhez viszonyítani lehet.”
Június 3-án a születésnap a közös múlt és a barátság ünnepe volt mindazok számára, akik valamilyen módon kötődnek Miklós atyához. A család, a gyermek- és az ifjúkor, illetve a negyvenöt éves lelkipásztori szolgálat állomáshelyeinek közösségei gyűltek össze ezen a napon Esztergomban: regnumiak, szemináriumi társak, a dorogi és a budapesti plébániák – a krisztinavárosi, az Örökimádás- és a Mátyás-templom – közössége, az Esztergomi Hittudományi Főiskola növendékei, pap- és tanártársak. Miklós atya számos helyen szolgált, és a kapcsolatai nemcsak megmaradtak, de az évek során egyre fejlődtek, barátsággá nemesültek.
Arany- és ezüstlakodalmasok, sok gyereket nevelő házaspárok, hivatásukban kiteljesedett papok, a szakmájukban, az Egyházban, a közéletben meghatározó szerepet betöltő világiak ünnepeltek lelkipásztorukkal. Olyan emberek, akik formálódásukat jelentős részben Miklós atya közösségépítő szolgálatának és küldetéstudatának köszönhetik. „Barátságunk megtartó ereje a katekézis, a liturgián való részvétel volt. Ez egészült ki a lelkivezetéssel, a kiscsoportokhoz tartozással és a nyári táborokkal. Alkalmainkon a hit értelmezése és az élet különböző kérdései álltak a középpontban. Aki kérdez és válaszol ebben a folyamatban, az a megtérés felé halad. Mindennek a teljes élet jézusivá tétele a célja.” Akik ebben a szellemiségben és lelkiségben nőttek fel, azok megtanulták, hogy segítsenek egymásnak reflektálni a hitükre és hitük alapján a világ jelenségeire, továbbá azt is, hogy a plébániákon szolgálatot vállalva igyekezzenek megfelelni a küldetésüknek. „A keresztény értelmiségnek egyaránt hivatása az evangélium hirdetése és a társadalmi jelenlét. Ezek új formáit és a kettő helyes arányát igyekeztünk megtalálni” – mondja Blancken­stein Miklós. „S hogy van-e súlyuk a keresztény értelmiségieknek a társadalomban? A hangjuk kicsi, de a maguk helyén megteszik, ami tőlük telik. Értelmesen élnek, az Egyházban szolgálva és tanulva – ez a hitelesség fokmérője” – vallja Miklós atya.
A nyári együttlétek 1983 táján kezdődtek nomád sátortáborral, a közösségi élet és a Regnum Marianum tapasztalatával. Idővel aztán kialakult a máig élő hagyomány: lelki töltekezés, szabadegyetem és nyaralás. Akik a kezdetekkor még gyerekként jöttek el, fiatalként sok esetben itt találtak maguknak párt, családot alapítottak, és később már a gyerekeikkel érkeztek a Miklós-táborba. Az utódok kirepülése után pedig újra kettesben jönnek a házaspárok.
Miklós atya lelkipásztori szolgálata ma is az egyházépítésről szól. Munkájának fő terepe az Esztergomi Hittudományi Főiskola, amelynek rektora és tanára. „Öröm számomra olyan fiatalemberekkel együtt lenni, akik azon járatják az eszüket, hogyan szeressék Istent, és miként szolgálják az embereket.” A szemináriumban a szentmise, az elmélkedés és a zsolozsma ismétlődő rendjében telnek a mindennapok. Az élet itt is egy kapcsolatrendszerben zajlik, „a közhiedelemmel ellentétben nem bezárt világ ez”. A papnövendékek és tanáraik tevékenyen részt vesznek az egyházmegye életében, gondozzák a programokat. „Sok körülöttünk az újdonság, az érdekesség, számos folyamatnak részesei vagyunk.” Miklós atya, az ifjúság, a család és a hivatás ügyeiért felelős pasztorális helynök pasztorálist tanít. „Szerencsés helyzetben vagyok, mert ismerem azt a közeget, ahova majd papként kerülnek a növendékek. Igyekszem felkínálni számukra minden lehetséges tapasztalatot, hogy lássák, mik a realitások, mi az, amire vállalkozunk. Öröm, amikor azt látom, milyen szépen beérett a végzősök gondolkodása.”
Hogyan építsünk? – ma is központi kérdés ez Miklós atya számára. „Újra kell szerveznünk a belső társadalmunkat az Egyházban. Egy alternatív társadalmat kell létrehoznunk. Aki csak fogyaszt – szertartásokat és némi vallást –, az egy idő után lemarad. Az Egyházhoz tartozás a teljes élet elköteleződéséről szól. A papnak meg kell értenie azt a világot, amelyben az adott közösség él. És az a feladata, hogy ünnepeket adjon az embereknek, beszélgessen velük, erősítse köztük a szolidaritás érzését. Együtt kell élni.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.