Ez volt a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont gimnazista lányainak flashmobja, mellyel csatlakoztak a Médiaunió Alapítvány Mesélj mindennap! címmel elindított társadalmi célú kampányához. A flashmob – magyarul villámcsődület – emberek előre szervezett csoportosulását jelenti, amely hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, ahol a résztvevők szokatlan mozgásba kezdenek, majd a “csapat” ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. Célja legtöbbször a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Az első villámcsődület 2003 májusában volt New Yorkban, és a “műfaj” csakhamar elterjedt a világ nagyvárosaiban. Az első hazai villámcsődület még azon a nyáron volt a budapesti Deák téren, ahol az emberek este hétkor a harang szavára kinyitották esernyőiket.
„A táncunknak az a célja, hogy megmozgassuk az embereket, és pár percre jól érezzék magukat – mondja Tasi Józsefné, a Patrona gimnáziumi tanára és a flashmob szervezője. – Megszülethet bennük egy pozitív életérzés, mert a tánc olyan energiákat szabadít fel, amelyektől boldognak érzed magadat, és mindenről elfeledkezel. A zene és a ritmus örömet vált ki. Abban a percben csak arra figyelsz, ami összeköt a többiekkel.”
„Buli volt. Jó kis tanítás végi program és nyárköszöntés – teszi hozzá a gimnázium egyik diákja. – Egyedül biztos izgultam volna, de voltunk vagy százan, meg az is biztonságot adott, hogy sokat gyakoroltunk. Úgy láttam, hogy azok is buliztak velünk, akik néztek minket. Az a jó ebben a táncban, hogy nem kell hozzá különleges tudás, könnyű megtanulni. Csak egy kis memória kell, hogy megjegyezd a lépéseket, és nagyon sok jókedv és felszabadultság. Kényszerből nem megy, csak ha akarod csinálni.”
A flashmob legtöbbször a látványért és a szórakoztatásért születik, de sokszor célja az is, hogy felhívja a figyelmet valamilyen politikán kívüli társadalmi jelenségre. A Corvin Plázában megtartott villámcsődület a mesélés fontosságára emlékeztetett. A táncot követően a diákok meséket olvastak fel és papírszínház-meséket mutattak be a bevásárlóközpont könyvesboltjaiban. „Én nemcsak a táncrészére jöttem, hanem ott maradtam a papírszínház-előadáson is – meséli egy diák. – Nagyon szeretek olvasni és mesélni is. Jó, hogy olvasás közben lehet gondolkodni, például egy krimiben azon, hogy ki lehet a gyilkos. Szerintem egy film ezt nem tudja így visszaadni, és ez a mesékre is igaz.” „Számomra is fontos üzenet az, hogy ezzel az olvasás, a mesélés erejét szeretnénk népszerűsíteni – veszi át a szót Tasi Józsefné. – A tánccal és a mesével is a gyermekség örömét kívánjuk átélni és átadni. Minden gyerek szereti a meséket, és minden felnőtt volt egyszer gyerek, aki szerette a meséket. A mese szórakoztatva tanít, és a jó mesékben teremtőerő rejlik.”
Fotó: Kissimon István
