Jól emlékszem Keleti Évára, amint képszerkesztőként sürgött-forgott az 1970-es évek második felének közéleti és kulturális hetilapja, az Új Tükör szerkesztőségi szobáiban. A Gyulai Pál utca 14. szám alatt jó néhány szerkesztőség működött akkoriban, a Természet Világa, a Ludas Matyi, a
Képes Újság, a Búvár, a Magyarország és a frissen ideköltözött Új Tükör című képes hetilap, de itt volt a Hírlapkiadó Vállalat fotólaborja is. A földszintről, a Ludas szerkesztőségéből gyakran felmentem a „tükrösökhöz” az első emeletre, kíváncsi voltam, mit csinálnak. Nádai Ferenc, a lap művészeti vezetője hívott, akár dolgozhattam volna is ott, hiszen a képekben és tartalmában is változó hetilapnak szüksége volt újabb munkatársakra. Érezhető és rövidesen látható volt a megújulás a színes orgánumon. Az újság vezetése „szinte az élet minden területén az újat, a frisset támogatta, és a szerkesztők horizontja nem az országhatároknál ért véget” – emlékszik vissza a régi időkre Keleti Éva.
A Nemzeti Múzeum, jó szokásához híven, széles skálán mutatja be a magyar művészeti élet értékeit. Nem válogat a műfajokban, kiállításain csak a minőség számít. A nyolcvanöt éves Keleti Éva élete során készített fényképeit és negatívjait tavaly a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Az intézmény most Kontakt 85 címmel rendezett tárlatot ezekből a képekből, stílusosan nyolcvanöt darabot állított ki közülük. A fotográfusnő 1226 riportot és 90 ezer negatívkockát, illetve színes diát adományozott a múzeum fotóosztályának. Nem kis számokról van szó. Előbb-utóbb minden gyűjtemény és hagyaték esetében felmerül a kérdés, hogyan tovább, mi legyen az alkotások sorsa. Keleti Éva saját elmondása szerint úgy döntött, hogy nem terheli ezzel a feladattal a családját, inkább maga gondoskodik eddigi életművének elhelyezéséről. Egy ekkora képanyag feldolgozása egy múzeum számára is nagy feladat, amely akár évtizedekig is eltarthat. Szarka Klára fotótörténész, az életmű gondozója hathatós és szakszerű segítséget nyújtott e hatalmas képállomány elhelyezése során.
Az 1931-ben született Keleti Éva először az ELTE Természettudományi Karán tanult, fizika–kémia szakon, majd 1951-ben otthagyta az egyetemet, és a Magyar Fotónál helyezkedett el. Később fotóriporter-tanfolyamot végzett Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1954 és 1976 között az MTI fotóriportere volt. A hírügynökségi munka jó iskolának számított akkoriban, a fotósok többsége naponta készített egy képes riportot, mindenki maga találhatta ki, hogy aznap éppen mit csinál. Persze nyilvánvalóan voltak kötelező feladatok is. Az elkészült képes anyagokat aztán a fényképészek publikálták a magyar sajtó különböző orgánumaiban. A nemrég megnyílt kiállítás címe, Kontakt, arra utal, hogy a hagyományos eljárással készített fényképek esetében először a negatív méretének megfelelő úgynevezett kontaktmásolatokat készítettek, és csak az ezekből kiválasztott fotókról készültek végül nagyítások, 13 x 18, vagy 18 x 24-es méretben.
„A kiállított képek két időszakot ölelnek föl. Az egyik részük az Új Tükörnél töltött időm során készült – 1976 és 1989 között –, a másik pedig a Színházi Élet című lapnál született a ’90-es évek elején. Már az Új Tükörnél is, de aztán különösképpen a Színházi Életnél, túl lehetett lépni az emberábrázolás addig megszokott és elfogadott keretein. Bátoríthattam a modelljeimet, elsősorban a színészeket, hogy legyenek felszabadultabbak. Fotográfusként én akkor lettem szabadabb, amikor az MTI-től távoztam. Nem nyomasztott többé az a sok szabály és kötelezettség, amivel a hírügynökségi fényképezés járt. Ezeken a képeken mindenki úgy játszotta el önmagát, mint valamilyen egyszemélyes színházban” – mondja Keleti Éva.
A tárlatra kiválasztott nyolcvanöt képről a színház világából közismert színészek néznek vissza ránk. Keleti e fotográfiáival vált leginkább ismertté. „Modelljei” közül többen sajnos már nem élnek. A kiállítás megnyitón jelen volt Keleti Éva két jó ismerőse, Béres Ilona és Balázsovits Lajos is.
Kevés fotós mondhatja el magáról, hogy fényképei alapján szobrok készültek ismert emberekről, művészekről. Ilyen Tímár József két bőrönddel ábrázolt, közismert bronzfigurája Az ügynök halála című színdarabból, amely a Nemzeti Színház parkjában áll. „Ez a felvétel a Tímár halála előtti utolsó előadások egyikét megelőzően készült. A színpadra lépés előtt megpróbálta felemelni a két bőröndöt, hogy lássa, el tudja-e még játszani a szerepet. (…) Szimbólummá vált (ez a kép). Az emberi erőfeszítés és akarat szimbólumává, amely azt mutatja meg, hogyan tudta a színész a kulisszák mögött hagyni a »magánbaját«” – idézi fel Keleti Éva a széles körben ismert, ikonikus fotó születésének pillanatát.
A falakon látható sok kép közül nehéz kiemelni akár egyet is. A kiállítás egyúttal időutazás is, mindenképpen egyfajta nosztalgia, hiszen ezek az emberek közismert színészek voltak, sőt ma is azok. Jó érzés itt látni őket, gondolni rájuk. „Nem is azt mondom, hogy sztárok voltak ezek az emberek, hiszen ez a fogalom jószerivel ismeretlen volt mifelénk, de egy egész ország ismerte őket, és figyelt rájuk. Ma ez szinte elképzelhetetlen. Akkor jelentős anyagi támogatást kapott a kultúra, miközben persze politikailag nem volt szabad. Sok minden fellazult ideológiailag. A kortárs magyar dráma egyre népszerűbb lett. Színpadra kerültek addig nem játszott külföldi szerzők darabjai. Friss szelek fújtak. Az Új Tükör nagyjából ebben az időszakban, a hetvenes évek közepétől hasonló szellemben újult meg. Az egykori legendás lap, a Színházi Élet felélesztése 1990-ben nagy kalandnak látszott. Másfél évet ért meg” – hallhatjuk Keleti Évától.
Fő helyet foglal el a tárlaton Ruttkai Éva egy, eddig még nem publikált fényképe. A fotó készítője szerint „ez már a beteg Ruttkay, (…) nem az a vonzó, fiatal, harminc-negyven éves nő, akit ismertünk”. Ámbár nekünk, mai nézőknek ez egyáltalán nem tűnik fel.
Egy másik fotó, amely a színházi próbák alatt készült, szinte döbbenetes: Őze Lajos néz maga elé a képen, a tekintetéből sugárzik, hogy gondolatai valahol messze járnak. Néhány héttel később már nem élt.
Felmerülhet bennünk a kérdés: hogyan születtek ezek a képek? Hiszen egyfajta intimitások ezek, jó részük nem is a színházakban készült, hanem a művészek otthonában. Keleti Évát sokan beengedték a magánszférájukba, ehhez persze jó kapcsolatot kellett ápolnia a színészekkel. A kiállított fotókon látszik is ez a bensőséges viszony. Akadt persze olyan is, akivel ez a közeli, jó kapcsolat nem alakult ki – mondja Keleti Éva. – Ilyen volt például Gábor Miklós. De ez nem jelenti azt, hogy ne készült volna róla jó fénykép, a kiállításon is láthatunk egyet közülük.
Keleti Éva már régen nem készít riportokat, portréfotókat. Még fiatalabb korában elhatározta, hogy hatvanévesen abbahagyja a fotózást. Így is lett. Újabban azonban ismét fényképez, csak már a szobájában, szűkebb környezetében, ahogy egykor az idős André Kertész tette New Yorkban. Most okostelefonnal készíti képeit. Nyolcvanöt évesen is halad a korral.
