Fotó: Merényi Zita
A reggel toborzással indul. Az önkéntesek csoportokban járják be Kerecsendnek azt a három utcáját – a Dankó, a Pataki és a Petőfi utcát –, ahol a kétezer-háromszáz lelkes falu cigánysága él. Hívják a táborba a gyerekeket, akik szépen felöltöztetve, vidáman szaladnak hozzájuk. Jázmin a kisöccsét öleli: „Jövőre te is jöhetsz, szerelmem!” – biztatja a könnyes szemű kisfiút, aki olyan kicsi, hogy még nem vehet részt a programokon.
A nyári tábor napközis jelleggel működik. Korábban máshol tartották, de akkorára nőtt a létszám – ma már több mint száz gyerek és közel negyven önkéntes vesz részt benne –, hogy nincs elegendő anyagi forrás az utazásra. Így élnek az otthonlét előnyeivel: megmutatják magukat a falunak, rácsodálkoznak a környékük szépségeire, bevonják a programokba a gyerekek szüleit, és megnyílnak az otthonok.
A nyitásra nagy szükség is van Kerecsenden. A borsodi és a nógrádi településekkel összehasonlítva itt jobb és rosszabb is a helyzet. Az itt élők negyven százaléka cigány, s az évente születő mintegy harminc gyerekből öt a nem cigány. Eddig nem fogyott a lakosság, de idén a halálozások száma már meg fogja haladni a születésekét – avat be a népesség alakulásának kérdéseibe vendéglátónk, a tábor életre hívója, Elekné Román Kata.
Kerecsend nagy területet mondhat magáénak. Utcái rendezettek, a házak takarosak, a szegregátumok és a település többi része között nem égbekiáltóak a különbségek. A falu a 25. főút mentén fekszik, naponta kilencvenkét busz megy innen Egerbe. A közeli termálfürdők, a falu körüli óriás szőlőültetvények mind-mind munkalehetőséget jelentenek az itt élőknek.
A szakadék a cigány és a magyar lakosság között itt is megvan. Mindenütt érzékelhető ugyanakkor, hogy a település vezetői komoly erőfeszítéseket tesznek a hátrányok felszámolására. Felújították és kibővítették az iskolát, az óvodát, a templomot, és mezőgazdaságra alapozott közmunkarendszert működtetnek a faluban. Kerecsend tavaly nagy lehetőséget utasított vissza: tavasszal nemet mondott egy, a cigányság felzárkóztatását segítő 400 + 40 milliós, már elnyert pályázatra. Három igen, három nem szavazat és egy tartózkodás mellett a képviselő-testület nem írta alá a pályázati szerződést. „Nem szabad sírni, mert akkor nem tudunk dolgozni” – hangsúlyozza Kata, akinek hitelességét és elfogadottságát nem rombolta le a cigányság körében ez a felfoghatatlan döntés. Töretlen lelkesedéssel, fáradhatatlanul dolgozik. „A süllyedő hajóból merni kell a vizet” – ezt a hozzáállást tanulta az édesanyjától, aki évtizedeken át Kerecsend védőnője volt.
Katának nyolcévesen egész életére meghatározó élményben volt része: az iskolában tanulópárnak osztották be egy Dankó-telepi kislány mellé, akitől elkapta a tetveket, így le kellett vágni a hosszú haját. Fájdalom és düh volt benne. Édesanyja elvitte magával a telepre, meglátogatták a kislány családját is. „Láttam, hogyan élnek. Anyukám csak annyit mondott: »Jó helyre születni kegyelem. Aki sokat kap, az sokkal tartozik.«”
Ez a motor hajtja őt évtizedek óta, és ez a sugárzó elköteleződés vonz másokat is a Világítani Fogok Egyesület csapatába. A munkában részt vesznek a gyerekei és a rokonai is. Lánya, Ági pszichológus, ő a tábor vezetője. Éva, Kata testvére a mindenes segítő, Zsuzsa, a szociálpedagógus unokahúg is évek óta táboroztat már, és tagja a csapatnak Éva két másik lánya is. Ritkaságszámba megy, ha egy táborba túl sok önkéntes jelentkezik. Ám Kerecsenden évek óta ez a helyzet, pedig nem kis feladat, amire vállalkoznak.
Az önkéntesek tartják az évente tizenkét alkalommal megrendezett tematikus hétvégéket is, immár két éve. Ezekre az alkalmakra sok helyről érkezik sokféle ember. Van közöttük pap – a szervita Fülöp atya –, szerzetes nővér, Anna a Nyolc Boldogság közösségből, van papnövendék és a fiatalok körében rendkívül népszerű színész is. „Önkénteseink a szabadidejükből adnak annyit, amennyit a szívük diktál. Sokan annyira elkötelezettek, hogy a többi programjukat rendszeresen a tábornak rendelik alá, de úgy tűnik, nem érzik magukat vesztesnek” – fejezi ki örömét Kata.
Az önkéntesek magasan képzett, tudatosan élő emberek. „A társadalom egy jobb körülmények között élő rétege magáénak érzi ezt az ügyet. Megismeri a láthatatlan Magyarországot, együtt él és együttérez vele” – mutat rá Kata arra, hogy ez kétirányú misszió. „A fiataloknak szükségük van erre. Milyen értelmiségi lesz, aki nem tudja, hogy az országban, ahol él, milyen problémákkal küzdenek az emberek? Vélhetően ők a jövő döntéshozói. Ebben a szolgálatban olyan tapasztalat birtokosai lesznek, amit máshogyan nem lehet megszerezni.”
Hogy mit élnek meg, már kora reggel sejteni kezdjük. Fél 7-kor bepakolunk Kata házánál az autóba, visszük a reggeli és az ebéd alapanyagait az iskolába. Megjönnek az asszonyok – a táborra évek óta főző sokszoros nagy- és dédnagymama, Ilonka néni a segítőivel – és négy apróság. Míg a toborzók a falut járják, az iskolában készül a reggeli. A gyerekek – mindannyian alsósok – kenik a kenyereket, az asszonyok a zöldséget tisztítják a babgulyáshoz. Közben beszélgetnek. Egy vékony kislány, Mira meséli, hogy éjszaka megszült a nővére. „Nem voltak nagy fájdalmai, simán ment a szülés” – magyarázza a tizenegy éves Berni kérdésére.
Az asszonyok elbeszéléséből kiderül, hogy itt szinte mindenki rokona a másiknak. Ahogyan az egyik önkéntes, Szendi fogalmaz, „itt mindenki tesó”. Az ő anyukája és nagynénje is itt segédkezik Ilonka mellett. Szendi gyerekként kezdte a táborozást, ma önkéntesként adja tovább, amiben felnőtt. Tesó – mondja Szendi, de hozzáteszi: a négy utca cigánysága azelőtt alig érintkezett, a Világítani Fogok Egyesületnek köszönhető, hogy a fiatalok megtalálták egymáshoz az utat.
Szendinek, ahogy Ilonka lányának, Kittinek is, központi szerepe van a táborban. Mindkét lány tudatában van annak, mekkora felelősség, hogy felnéznek rájuk a kisebbek. Kitti egész évben foglalkozik a gyerekekkel. Szendi pedig arra készül, hogy szociális munkásnak tanul majd Pesten – egyetlen hétvégi programot vagy tábort sem hagyna ki.
Időközben elkészül a reggeli, és máris kezdődik a reggeli ima a templomban. Bentről szól az ének, a gyerekek lassan abbahagyják a kergetőzést az udvaron, és a zenészek köré sereglenek. Aki akar, a padban ül, de a legtöbben kört alkotnak a szentély előtt, és mozdulatokkal kísérik az éneket. Az önkéntesek behívják a körbe a magányosan álldogálókat is.
A szerveződés egykor hittantábornak indult. A szülőfalujukba hazaköltöző Katáék közösséget szerettek volna teremteni a gyerekeik köré, hogy „társas kapcsolatokban is megéljék a hitet”. Mára már nem hittantábornak nevezik, de a hitélet fontossága megmaradt. „Úgy alakítjuk a tábor hitéleti szálát, például az imaestet, hogy az a gyerekek temperamentumának megfelelő legyen. A Mindenható létének a megtapasztalása a cél, hogy őket is megérintse Isten szeretete. Mi, önkéntesek szeretetben vagyunk együtt, hisszük, hogy jelen van közöttünk Isten. Ha a gyerekek megtapasztalják bennünk és közöttünk ezt a szeretetet, akkor eljuthatnak oda, hogy kezdeni akarnak valamit az életükkel” – mondja Elek Ági.
Az ima után kezdődik a délelőtti program. Először a színdarabot adják elő a gyerekek, amelyben a tábor fő témáját dolgozzák fel naponta egy-egy újabb jelenettel. Idén a kincskeresés a téma, az értékek felfedezése önmagunkban és a közösségben. A színdarabot műhelymunka követi, a csoportok egymást váltva mennek a színjátszó, a fotós, a zsonglőr-, a zenei és a kézműves-foglalkozásra. Az óvodáskorúak a Biztos Kezdet Gyerekházban töltik az időt. Ez az öröm szigete, Kata munkájának legújabb gyümölcse
– megvalósítására sikerült visszahívni a pályázatban elnyert összeget.
Az udvaron vagy öt kisebb medencében pancsolnak a gyerekek, nevetve fröcskölik az önkénteseket. Aztán kezdődik a fodrászkodás. Viki, egy táborozó kisfiú anyukája – aki az egyik főzőasszony, Terike menye – mossa, fonja a hajakat. A gyerekek szeme csillog az örömtől. Így ülnek az asztalhoz, és most nem kell biztatni őket, jó étvággyal eszik a babgulyást. Ez sem magától értetődő. A kóla, a chips és a csoki ugyanis bűvöletben tartja a kicsiket, és az étrendjükből így nemegyszer kiszorul a főtt étel. Itt azonban együtt, a terített asztalnál mindenkinek jólesik az ebéd.
Utána mese, játék következik. Az önkéntesek fáradhatatlanok. Hintáztatnak, labdáznak, homokoznak. Személyes figyelem jut mindenkire, a válasz pedig mosoly, ölelés, odabújás. Orsi óvónő, először van itt. „Óriási élmény az a bizalom, amivel a gyerekek azonnal megajándékoznak bennünket. Ha rámosolygok valamelyikükre, odajön, átölel, és máris kész a barátság. Erre már lehet építeni.” A táborban ez alapvető tapasztalat. „A feltétlen szeretetért, amit az önkéntesek adnak a gyerekeknek, feltétlen szeretetet kapnak. Jól berendezett, civilizált világunkban ez bizony nem gyakori árucikk” – magyarázza Kata.
Lassan véget ér a kicsik programja. Érkeznek az édesanyák a gyerekekért. Csütörtökön jövünk! – így búcsúznak. A tábori élet fontos eseménye ugyanis, hogy összegyűlnek az anyák, apák, a gyerekek és az önkéntesek „felnőttdolgokról” beszélgetni.
Közösség épül, híd az emberek között. Bennük már felülíródtak az előítéletek, sérelmek, nincsenek félelmeik, és így tágul a láthatár, kinyílnak a kapuk a világra. „Egy cigány ember előtt szűk perspektíva áll. Az önkormányzat gombatelepe, segédmunka az építőiparban vagy a pékségben, takarítás, napszám” – vázolja a lehetőségeket Kata. A kiút a tanulás, de az eredményekért nagyon meg kell küzdeni. Sokan félbehagyják az iskolát a korai szülés miatt, vagy mert a megélhetés érdekében muszáj munkába állni. Abban, hogy most egy Dankó-telepi fiú Pannonhalmán tanul a bencéseknél, és két másik is oda készül, az egész közösség erőfeszítése benne van. „Ha felveszünk egy cérnaszálat, egy egész gombolyag jön vele. Szeretetből, türelemből, anyagi eszközökből is a tízszerese kell annak, mint amit először gondoltunk, hogy rá kell fordítani. Ebben a világban minden probléma összetett jelenség, nem lehet csak az egyiket kezelni” – mondja Kata.
Ezt a szolgálatot vállalja ez a maroknyi ember évről évre itt, Kerecsenden. Kincs vagy – ezt az üzenetet mélyíti el a tábor a gyerekekben, s a szeretetben és az elfogadásban mindannyian megélhetik, hogy Isten remekművei, akik szabadságot kaptak arra, hogy kihozzák magukból, amire születtek.
