„Látom messzibb jövőben hatalmasok hulltát, győzelemistenek gyászát. Fivér fivérrel vív, vért ont s öl, romlik rokonok békés barátsága. Világ vad kora jön, házasságtörőké, bárd-kor, kard-kor, pattanó pajzsoké, orkánok s ordasok kora, felőrlődik a föld, iszony-emberekkel elvész e világ.” Így jövendölte meg a völva – a germán mondakör bölcs látnoka – azt a végidőt, amikor az isteneket is eléri végzetük. Az „istenek alkonya” sok műalkotásnak adott már témát, s ez ihlette meg a Thor – Ragnarök című film alkotóit is.
A Bosszúállók csapata a 2015-ös Ultron kora című epizódban még együtt küzdött a gonosz ellen, ám az Amerika kapitány – Polgárháború (2016) című részben Thor (Chris Hemsworth) és Hulk (Mark Ruffalo) nem volt ott társai mellett. Miközben ugyanis a szuperhősök a Földön civakodtak egymással, ők ketten egy másik kalandba bonyolódtak. Ezúttal Asgard, Thor otthona került veszélybe. Odin, az istenek királya (Anthony Hopkins) jobblétre szenderült. A helyzetet kihasználva Hela, a halál istennője (Cate Blanchett) – Thor és Loki (Tom Hiddleston) nővére – kiszabadult rabságából, és elhatározta, akár népének kiirtása árán is átveszi a hatalmat szülőbolygóján.
A Marvel stúdió legújabb filmje kétséget sem hagy afelől, hogy valóban egy egész moziverzum alakul a szemünk láttára. Mindez azt is jelenti, hogy az egyes epizódok cselekményét a többi film nélkül egyre kevésbé lehet majd érteni. Ha valaki látta a 2016-os Doctor Strange című filmet, s felidézi annak végét, eszébe juthat a mágus-doktorral (Benedict Cumberbatch) sörözgető Thor. Nos, e jelenet a Thor – Ragnarökben nyer értelmet. (Mondanom sem kell, hogy a legújabb darab is utal már a következő filmre.) De Hulk feltűnése is azt tudatosítja bennünk, hogy éppen egy Marvel-produkciót látunk.
A Taika Waititi által rendezett mozi abban tér el mégis a többitől, hogy alapanyaga a nyugati kultúra egyik meghatározó mondavilága. Ez a szempont pedig egyáltalán nem lényegtelen. Ha manapság egy fiatal ismeri a görög mitológia alakjait, biztosak lehetünk abban, hogy Percy Jackson-filmeket néz. Perszeusz kalandjaiban azért annyira jártas, mert látta A titánok haragja című filmet, míg Héraklész tizenkét munkáját azért tudja felsorolni, mert Asterixnek és Obelixnek ugyanezt kellett teljesítenie. Attól tartok, hogy a skandináv mondakörről is csak annyit fognak tudni az ifjak, amennyi ebből a filmből rájuk ragad.
A Thor – Ragnarök azzal a jelenettel kezdődik, amikor Odin fia összecsap Surturral (Szurttal), a tűzóriással. Mindezt azonban hiába is keresnénk az Eddában. A továbbiakban is alaposan átalakítva tárul elénk a skandináv mondákból ismert mitikus apokalipszis. Csak a szereplők, a helyszín és néhány motívum marad változatlan. A felsoroltakon kívül például találkozhatunk Heimdall-lal (Idris Elba), a szivárványhíd őrzőjével; egy valkürrel (Tessa Thompson), aki eredetét tekintve Odin harcos amazonja; de a Mjölnir, Thor kalapácsa is az ősi mítosz része. Az, hogy ki melyik oldalon áll, mit tesz és hogyan teljesül be Asgard végzete – nos, ez már köszönőviszonyban sincs a forrással.
Mondhatnánk, hogy egy hollywoodi produkciótól nem ismeretterjesztést, hanem látványt, izgalmakat és humort várunk. Ezt a Thor – Ragnarök filmtől tulajdonképpen meg is kapjuk. Szellemes ötlet az a bolygó, ahova a többi világ által megunt és kidobott tárgyak és lények kerülnek. Még akkor is, ha e planéta ura, a nagymester (Jeff Goldblum) viselkedése inkább idegesítő, semmint szórakoztató. Asgard, a Valhalla és a szivárványhíd kialakítása lenyűgöző; Szurt és az alvilági farkas, Fenrir pedig kellőképpen félelmetes.
A skandináv mondákban nincs szemétbolygó, nincsenek benne űrhajók, ahogyan kőlények és ollócsattogtató rovarok sem. Ellenben vannak benne istenek, óriások, törpék és archetipikus állatok. Egy fontos közös pontot mégis találhatunk a sagák mítoszai és a Thor – Ragnarök világa között. Bár „örök a viszály, míg ember az ember”, a küzdelmet sem az egyikben, sem a másikban nem az emberek vívják. Istenek és szuperhősök csatáját pedig a „csepp emberi elme” épphogy feléri ésszel. S mivel a fejünk felett történik minden, mi csak nézünk, mint a moziban.
