A IV. század közepétől, amikor is az ókori egyházüldözések véget értek, a vértanúk iránti tisztelet nagy hatással volt a liturgikus naptár, a plébániarendszer, a szentek iránti tisztelet és az értünk való közbenjárásuk megértése, a Szentföldön kívüli zarándoklatok kialakulása, valamint az ereklyetisztelet kifejlődésére. Különösen az első két helyen említett tény nagy horderejű, a mai liturgikus életünk szempontjából is. Az Úr húsvétjának heti (vasárnap) és éves ünneplése az első pünkösdtől jelen van a hívők liturgikus gyakorlatában.
A karácsony december 25-i dátuma és az a köré szerveződő adventi időszak, valamint a karácsonyi idő megjelenése a liturgiatörténetben annak az egyszerű ténynek köszönhető a latin egyházban, hogy 340 körül állították össze először a teljesség igényével annak listáját, hogy az év egyes napjain mely szentek emlékezetét tartjuk (haláluk emléknapja). E napok közé ékelték Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepét (december 25-re datálva). Az Úr ünnepeinek ciklusai és a szentek ünnepeinek nyilvántartásai egymást erősítve alakították ki tehát azt a kalendáriumi rendet, amelyet mindmáig használunk. Persze ez a rendszer az évszázadok során sokat változott, és minden bizonnyal továbbra is alakulni fog az idők végéig.
