A témáról gondolkodva először is tisztáznunk kell, hogy mit nevezünk láthatatlan munkának. A másokért dolgozó, anyagi és társadalmi elismertséget részben nélkülöző munkások hivatása ez: anyáké, nagyszülőké, önkénteseké, betegápolóké és mindazoké, akik otthon vagy a közjóért végeznek feladatokat. A láthatatlan munkának nincs látszata, csak akkor vesszük észre a létezését, ha valaki nem csinálja – fogalmazott Benkő Ágota, a kerekasztal beszélgetés koordinátora. Hozzá kell tennünk, hogy a „látható munka” mellett számtalan édesanya és édesapa végez „láthatatlan munkát”, tehát a kettő nem zárja ki, hanem sokszor feltételezi egymást. Európai szinten is kezd elterjedni az gondolkodásmód, amely azt javasolja, hogy a GDP-ben is figyelembe kell venni ezt a pénzben nem kifejezhető értéket. Egy, a yorki egyetemen végzett kutatás szerint ennek a munkának a becsült értéke eléri az Európai Unió GDP-jének egyharmadát.
Benkő Ágota méltánytalannak tartja, hogy a láthatatlan munkának nincs becsülete. A beszélgetésre olyan édesanyákat és egy édesapát hívott meg, akik sokat tudnak a témáról: nemcsak a háztartásukban végeznek ilyen tevékenységet, hanem gyermekeik révén olyan közösségekkel kerültek, kerülnek kapcsolatba, amelyek javára önkéntes munkát is végeznek. Egyikük, Márialigetiné Makhult Katalin iparművész, hat gyermek édesanyja úgy fogalmazott: ami húsz évvel ezelőtt természetes volt, az ma már inkább „ciki”. Azaz a gyermekek vállalása és a jó családi légkörért való áldozatos munka korábban inkább elfogadott volt, mint napjainkban. Bár maga is érzékelte a kisgyermekes lét nehézségeit (például hogy egy babakocsival nem könnyű kiférni a kapun), mégsem alakítaná másképp az életét.
Egy másik meghívott, Gál Magdolna húsz év tanári munka után négy gyermeket fogadott örökbe. Eleinte úgy gondolta, hogy néhány évet gyesen tölt, azután visszamegy dolgozni. Ám a tartósan beteg gyerekekkel ezt nem tehette meg. „Tudtam, hogy ha meg akarom adni a gyerekeimnek mindazt, amit az anyai hivatás jelent, akkor otthon kell maradnom velük” – fogalmazott. Az anyaság mellett megfért még az életében a plébániai hitoktatás, a karitászmunka, sőt még egy diploma megszerzése is. Gál Magdolna úgy gondolja, hogy „az embert a gyes nem bilincseli a konyha és a babakocsi közé”.
Szőnyi Szilárd újságíró, négy gyermek édesapja a felesége révén tapasztalta meg a láthatatlan munka jelentőségét. Másfél évtizedig volt otthon az édesanya a gyerekekkel, majd az otthon töltött évek után új lendülettel és a gyereknevelésben szerzett tapasztalatokkal felvértezve tért vissza a munka világába. A beszélgetésben az újságíró elmondta azt is, hogy a sok gyermek vállalásában nem játszottak közre semmiféle ideológiai szempontok, egyszerűen olyan plébániai közösségben nőtt fel, ahol a nagycsalád természetes volt. Szőnyi Szilárd hangsúlyozta: értékelnünk kell, hogy Magyarországon a családok megtehetik, hogy az egyik vagy a másik szülő hosszabb ideig otthon maradjon a kisgyerekekkel. Példaként említette azt is, hogy a skandináv országokban vezető menedzseri pozícióba gyakran többgyermekes édesanyákat keresnek, mert ők többnyire fejlett logisztikai és menedzseri képességekkel, valamint jó pszichológiai érzékkel rendelkeznek, illetve gyakran az idővel is hatékonyabban gazdálkodnak.
Aki családban él, az tudja, hogy nem elég a diploma adta tudás, hanem számtalan olyan ismeretre és készségre is szükség van, amelyet nem lehet egy oktatási intézményben elsajátítani. Mondhatjuk azt is, hogy nem egy esetben a versenyszférára jellemző, vagy azt felülmúlóan szoros időbeosztás, logisztika és tevékenységi skála jellemzi a családokat. A kerekasztal-beszélgetésre meghívott vendégek közösen gyűjtötték össze, hogy egy szülőnek milyen sokféle szakterülethez kell értenie valamilyen szinten: az anya vagy az apa szakács, varrónő, szobafestő, villany- és vízvezetékszerelő, gyógypedagógus, pszichológus, kertész, fodrász, közgazdász, menedzser, logisztikus és rendezvényszervező is egyben. A kis- és a nagycsaládban ugyanúgy szükség van arra, hogy láthatatlan munkát végezzünk, tehát nem a gyerekek száma határozza meg a tevékenységet – tette hozzá Benkő Ágota –, bár gyakori jelenség és érdekes tény, hogy minél több gyereke van valakinek, annál több önkéntes munkát is vállal.
Szőnyi Szilárd rávilágított arra, hogy a nagycsalád társadalmi megítélésével kapcsolatban rossz és jó élményei egyaránt vannak. Akadnak például olyan szomszédok, akik a három- vagy annál több gyermekes családokat „gyerekgyárnak” titulálják. Az újságíró hozzátette, hogy a társadalmi megközelítés napjainkban nemhogy nem közömbös, hanem inkább ellenséges a nagycsaládos életformával kapcsolatban. Ez érzékelhető jelenleg például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Mondj igent! elnevezésű kampányában is (lásd a keretes írásunkban).
Az otthon végzett vagy láthatatlan munka és az önkéntesség nemcsak áldozatot kíván az embertől, hanem előnyökkel is jár. Pénzben kifejezhetetlen értékeket: tapasztalatot, kapcsolati hálót, új erőforrást és közösséget is ad.
