„Talált pénz” a Vatikánban

A kidolgozás alatt álló új gazdasági irányelvek nagyobb becsületességre és átláthatóságra is törekednek. „Hogy világosan fogalmazzak: nem szabad lopni és pazarolni a pénzt – hangsúlyozta Pell bíboros, majd hozzátette: – Ha jól végezzük a munkánkat, több pénze marad az egyháznak feladatai ellátására, a szegények és a szenvedők segítésére.”

A hetvenhárom éves bíborost Ferenc pápa tavaly februárban nevezte ki az akkor létrehozott Gazdasági Titkárság élére. E szervezetnél összpontosulnak a korábban számtalan különböző vatikáni hivatal hatáskörébe tartozó gazdasági-pénzügyi feladatok. A pápai állam gazdasági működésének nemcsak a hatékonyságot, hanem a becsületességet is szem előtt kell tartania – hangoztatta a bíboros egy másik interjúban.


George Pell február 13-án Ferenc pápa és a bíborosi kollégium előtt mutatta be a Gazdasági Titkárság eddigi munkáját. A vatikáni pénzügyminiszterként számon tartott bíboros elmondta, hogy az utóbbi egy év alatt 1,4 milliárd eurót talált, amelyet a vatikáni hivatalok nem tüntettek fel kimutatásaikban. Hangsúlyozta, hogy nem törvénytelen összegről van szó, hanem olyan megtakarításokról, amelyeket a vatikáni hivatalok a „nehéz időkre” tettek félre. Az összeg, amelyről eddig senki sem tudott, belekerül a Vatikán idei mérlegébe.

A bíboros elmondta, hogy a „talált” pénz mentőöv lehet, mivel a következő tíz év alatt a pápai államnak hétszáz-nyolcszázmillió eurót kell majd kifizetnie az egykori vatikáni egyházi és laikus alkalmazottak nyugdíjaként.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .