Végveszélyben

– Mi volt a válogatás alapja?

 

– Mindenekelőtt igyekeztünk összegyűjteni a korra vonatkozó összes historia domust, vagyis a rendházi krónikákat. Kiderült, hogy csodával határos módon mindegyik megvan. Eközben előkerültek személyes visszaemlékezések is – többek között Révai József budapesti és Tomek Vince kecskeméti tanároké –, de az 1919. évi tartományfőnöki levelezésből is számos irat bekerült a könyvbe.

 

A kötetben leírtak nemcsak rendtörténeti, hanem történelmi szempontból is fontos részleteket tartalmaznak, hiszen levelek, hivatalos iratok és szemtanúk beszámolói révén első kézből mutatják be az eseményeket…

 

– Bár a bevezető elsősorban a piarista rend szempontjai szerint vizsgálja ezt az időszakot, a több mint háromszáz oldalnyi forrásgyűjtemény – leginkább Révai József visszaemlékezése – nem csupán a renden belüli, hanem az azon kívüli eseményekre is reflektál. A debreceni házfőnök, Lóky Béla például részletesen leírja az ottani eseményeket, köztük például a kommunisták által elhurcolt túszok történetét.

 

– Az októberi forradalommal szemben még kevesebb fenntartással élt a rendi vezetés. Mi volt ennek az oka?

 

– Az őszirózsás forradalomhoz a katolikus egyház is alkalmazkodott, Csernoch János hercegprímás is elfogadta a kialakult helyzetet. Ráadásul a piaristák általában liberálisabban gondolkodtak. Megszervezték a szerzetes tanárok tanácsát, amely a munkástanácsok rendszeréhez alkalmazkodó demokratikus intézmény volt. Ezért arra is vigyáztak, hogy ne a rendi elöljárók kerüljenek a vezetésébe.


Ma már jól ismerjük a kommunista diktatúrákat, de vajon abban az időben mennyire látták tisztán az egyháziak, mivel állnak szemben?

– Bár már 1919 januárjától érezhető volt a későbbi események előszele – a Somogy megyei rendi birtokokon is megindult a földosztás, mely megszüntette a piarista rend egyik fő bevételi forrását –, a márciusi forradalom és annak szélsőséges vallásellenessége teljesen váratlanul érte a rendet. Az egész társadalmon, így a piaristákon is a teljes döbbenet lett úrrá.

Százharminchárom napja alatt mit tudott megvalósítani a Tanácsköztársaság egyházellenes programjából?

 

– Kezdetben a rendkívül radikális szovjet utat akarták választani, mely az egyház szinte teljes megszüntetését jelentette volna. Később egy visszafogottabb intézkedéssorozatba fogtak, melynek során elvették az egyházi, rendi vagyont, viszont a papokat és a szerzeteseket – legalábbis egyelőre – nem tartóztatták le tömegesen. Arra maradt csak idejük, hogy államosítsák a rendházakat. Ez azt jelentette, hogy szó szerint kifosztották a piarista rendet is, ugyanis a tartományfőnökségről április 29-én minden pénzt elvittek, az épületekbe kommunista gondnokokat helyeztek. Az iskolákat is államosították, de a végrehajtásra csak részben került sor, hiszen nem voltak olyan tanáraik, akik a szerzeteseket helyettesítették volna. Egyedül az imákat és a hittantanítást tiltották be, utóbbi helyett szociológiát kellett tanítani.

 

A tanácskormány egy nyilatkozat aláírására kötelezte a szerzetes tanárokat. Ez súlyos morális dilemma elé állította a rend tagjait. Magyaróváron és Tatán mindenki megtagadta, máshol egy részük, Nagykanizsán és Veszprémben pedig szinte mindenki aláírta…

 

– Valóban, minden tanárt a következő nyilatkozat aláírására köteleztek: „Kijelentem, hogy az egyházi pályát elhagyom, és a Tanácsköztársaság szolgálatába lépek.” Szinger Kornél tartományfőnök a vagyon elvétele után úgy látta, hogy ő mint a rend elöljárója nem tudja eltartani a piarista szerzeteseket. Ezért úgy érezte, hogy nincs erkölcsi alapja kitartásra kötelezni a rend tagjait. Próbált tárgyalni a közoktatásügyi népbiztossággal a rendtagok ellátásáról, de világos utasításokat nem adott ebben az ügyben. A tanárok súlyos egzisztenciális veszélybe kerültek. Egyszerre veszíthették el az állásukat és a lakásukat is. Ráadásul a határváltozások miatt egy részük nem tudott hova hazamenni. A váci noviciátust is feloszlatták, az itt lakók egy része sem tudott hova menni. Végül azonban a legtöbb rendházban azok is a helyükön maradtak, akik aláírtak, és azok is, akik nem. Egyedül Vácon lakoltatták ki azokat – köztük Agárdy Gyula tanárt is, aki Nyitra megyei volt, és ezért nem is tudott hazautazni –, akik nem írták alá a nyilatkozatot.

 

Az aláírók legtöbbje ugyanakkor csak névlegesnek vette az aláírást, és változatlanul folytatta az életét, hivatását. Később a kényszerre hivatkoztak, mondván, hogy eszük ágában sem volt kilépni a rendből. Akadt olyan szerzetes is, aki továbbra is misézett, annyira nem gondolta komolyan az aláírást. Sokak számára csak a Tanácsköztársaság bukása után vált világossá, hogy az aláírással azonnal beálló kiközösítés hatálya alá kerültek. Később a rend hivatalos jelentése szerint a kétszáznyolcvankét piarista szerzetesből nyolcvanhárman írták alá a nyilatkozatot, ám a valódi arány ennél rosszabb volt, mert beleszámolták azokat is, akiket nem érintett az aláírás kötelezettsége (például azért, mert a csehszlovákok által megszállt területen voltak). Végül penitencia előírása mellett majdnem mindenkit visszavettek. A történet hullámai azonban még sokáig gyűrűztek. 1920-ban Kanter Károly vezetésével apostoli vizitáció indult, mely a rendtartomány általános reformjához vezetett.

 

A kecskeméti piarista szerzetesnövendékek a rend feloszlatása esetére 1929. augusztus 29-ére titkos találkozót beszéltek meg. Milyen lehetett a diákság helyzete ebben az időben?

 

– Az akkor bevezetett diákbizalmi rendszer (egyfajta diákönkormányzat) és a tanárok elleni intézkedések miatt lazult a fegyelem. Ez persze a diákok egy részének tetszett, ám ők voltak kisebbségben. Mivel a bizonyítványt a Tanácsköztársaság megszüntette, a tanítás is komolytalanná vált. Az érettségizőknek végül ősszel, a proletárdiktatúra bukása után kellett letenniük a vizsgáikat.

 

A proletárdiktatúra tisztségviselői között több egykori piaristát is találunk…

 

– Tény, hogy Fáber Oszkár, a Vallásügyi Likvidáló Hivatal vezetője és helyettese, Apáti György korábban piarista kispapok voltak. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos piarista diák volt, Révay József, aki a középiskolákkal foglalkozó ügyosztály élén állt, pappá szentelése előtt lépett ki a rendből (nem azonos a fentebb említett Révai Józseffel – a szerk.). Hozzá kell tenni, hogy ebben az időben sok volt a hivatás, ezért sok volt a rendet elhagyó is, és előfordult, hogy néhányan a másik oldalhoz csatlakoztak. Nem szabad megfeledkeznünk az álhivatásokról sem, azokról, akik csak az ingyenesség miatt lettek szerzetesnövendékek.

 

Szakál Ádám a kötet bevezetésében azt írja, hogy „a proletárdiktatúra augusztusi bukása az utolsó pillanatban mentette meg a rendtartományt a katasztrófától”. Hogyan került ki az eseményekből a piarista rend?

 

– Az biztos, hogy ősszel a legtöbb piarista tanár az utcára került volna, ami akár a rend megszűnését is jelenthette volna. Történelmi távlatból lehet jó taktikának értékelni, hogy a rend egyik része aláírta a nyilatkozatot, a másik nem, mert valamelyik mindenképpen foly -tatta volna a tevékenységet. Végül a renden belül az az irány erősödött meg – amit elsősorban a fiatalabbak képviseltek –, mely a tanári mellett a papi és szerzetesi hivatást is fontosnak tartotta.

 

Korabeli visszaemlékezésekből

 

A katona- és munkástanács a ház gondnokává kinevezett egy egyszerű kőfaragót, akinek a háztartás vezetéséhez semmi gyakorlata sem volt. Bojtor Istvánnak nevezték… Esténkint a tanárok vacsora után egy-egy fél óráig a folyosón szoktak elbeszélgetni a napi eseményekről. Ő egy ilyen beszélgetést kilesett. S miután oly megjegyzéseket hallott, hogy a diktatúra ügye kezd rossz fordulatot venni, arra gondolt, hogy itt ellenforradalmi hangulat uralkodik. Elszaladt a munkástanácshoz, bevádolt bennünket, és sebtében még azon az este fegyveres őrökkel jött vissza, kik kézigránátokkal bőven el voltak látva, s akik, ha bennünket még együtt találtak volna a folyosón, közénk hajították volna a gránátokat, amint ezt másnap a tisztelt gondnok bevallotta.

Jászai Rezső
budapesti házfőnök

Ha a Tanácsköztársaság mereven általánosított elvei miatt nem talál módot azon tanító rend megmentésére, amelynek tagjai magyarországi megtelepedése óta ott állottak mindenkor azon küzdők között, akik az elnyomás ellen az ország szabadságáért, az emberiség boldogító eszméiért dolgoztak, amely rend konstitúciójánál fogva épp a proletárgyermekek nevelésére hivatott: kérjük az igazságosság, a méltányosság és a humanizmus nevében, hogy akkor, ha a Tanácsköztársaság átveszi a rend ingatlan és ingó vagyonát, gondoskodni szíveskedjék a rend tagjainak jövőjéről anélkül, hogy velők szemben lelkiismereti kényszert alkalmaznának.

Szinger Kornél rendfőnök levele a Forradalmi Kormányzótanácshoz

Az 1919. évi augusztus hó 1-je a megváltás napja! A szovjetkormányt rettenetes bűneiért utolérte megérdemelt végzete. Tagjai részben elmenekültek, részben fogságba jutottak. Amit a többször megkísérelt ellenforradalom nem tudott megdönteni, azt elsöpörte a belső bomlás. Az erkölcstelen, hazafiatlan elvekre épített épület magától összeomlott.

Prelogg József

szegedi házfőnök

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..