Védőszentem

Mester, hol lakol? – kérdezték azok, mire ő így válaszolt: Jöjjetek, lássátok. A másik történetet Márk evangélista rögzíti, amikor a két testvérpár, Jakab és János, valamint Simon Péter és András a galileai tenger partján éppen halásznak. Számomra ez a kettős bemutatása jelzi, hogy a Krisztus-követésre szóló meghívás nem biztos, hogy egyetlen pillanat történése.

Ha visszatekintek a magam szerzetesi hivatásának történetére, nagyon nehéz volna megmondanom, hogy életemben mi volt a perdöntő: nagymamám imádságos élete, első plébánosom személye vagy a ferences gimnázium temploma, ahol diákként Jézus életemre vonatkozó tervét kutattam. A tanáraim között volt egy András nevezetű atya. Belépésemkor ő már nem volt a rend kötelékében. Amikor megkérdezték, milyen nevet szeretnék választani, akkor az Andrást kértem. Úgy érzem, számtalanszor kaptam Istentől meghívást, mire kialakult bennem a válasz, hogy Szent Ferenc útján, a ferences rend kötelékében szeretném követni. Azt gondolom, éppen azért adventi szent András apostol, mert kettős meghívása van, mint ahogyan egy ember az életében több adventet megél. Minden advent egy újabb felszólítás, újabb meghívás, hogy lezárhatsz egy évet, és kezdj el egy újat, amelyben vállalkozz Krisztus szorosabb követésére. Egy másik szentírási részlet szerint, amikor Jézus arról jövendöl, hogy a jeruzsálemi templomból „kő kövön nem marad”, András apostol megkérdezte: mikor fog mindez bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel? András apostolnak ez a kérdése az idei adventben is elgondolkoztat arról, hogy ezt a világot mindenestől áthatja a mulandóság. Nekünk pedig úgy kell élnünk a mulandó világ történései közepette, hogy soha ne feledkezzünk meg az abszolút jövőről. A minden embernek közösen szánt jövőről, az üdvösség lehetőségéről, a beteljesedésről. Kérve, hogy annak fénye, igényessége hassa át mulandó életünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.