Az Esti kérdés, hasonlóan sok más Babits-műhöz, szövegszerű utalások szövevénye. Gyakran emlegetett, szorosan megalkotott hármas tagolása, szigorú mondatszerkezete mellett ezt a sokfelé való nyitottságot kevésbé szokták hangsúlyozni. Keletkezésében Szabó Lőrinc egyetlen korábbi verset látott meghatározónak: szerinte az Esti kérdés „wagneri nagyított mása” Hofmannsthal híres költeményének, a Külső élet balladájának (Ballade des äußeren Lebens), és a szakirodalom azóta is főként ezt emlegeti. Pedig az Esti kérdés több, egymástól időben távoli és más-más hangulatú művel hoz létre szövegszerű kapcsolatot. Egyik legjelentősebb mintája Victor Hugo verse, a Le monde et le siècle, mely hasonlóan ismétlődő, hosszú kérdéssort tartalmaz, a sorok élén még a kérdőszavak is hasonló módon követik egymást. A másik lényeges műveltségi kör, melyre Babits verse utal, az antik irodalom, hiszen a „tenger, melybe nem vet magvető” homéroszi ihletésű kép, többször is szerepel az Iliászban a „meddő tenger” megnevezés. A „felhők, e bús Danaida-lányok / s a nap, ez égő szizifuszi kő” hasonlatok még nyíltabban, jól ismert nevek beemelésével utalnak a görög mitológia világára.
Babits Mihály szobra Budán, egykori lakhelyétől nem messze, a Vár oldalában. Az egész alakos mű Marton László, a közelmúltban elhunyt kiváló Kossuth-díjas szobrászművész egyik utolsó alkotása. A művész érzékeny hiteleséggel közvetíti a XX. század nagy poétájának személyiségét: azt is gondolhatnánk, Babits éppen az Esti kérdés filozófiai gondolatát teszi fel a szemlélőnek Az Esti kérdésben azonban a Biblia szövegére, nyelvezetének évezredes hagyományára is ráismerhetünk. „Mintha […] A prédikátor Salamon könyve kezdő szakaszai kapnának itt modern költői hangszerelést” – írta Melczer Tibor. A veretes szöveg súlyos kérdései valóban visszhangzanak a költeményben, az idézeteket Károli Gáspár fordításából gyűjtöttem, még a revideálása előtti szövegből, mert Babits általában ezt használta: „Micsoda haszna vagyon az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegyen, és a másik eljő, jóllehet a föld mind örökké megmarad.” (Préd 1,3-5.)
Felfigyelhetünk arra is, hogy az utolsó két sor szimbolikus kérdése szintén a Biblia egyik visszatérő példázatára, a fű növekedésének és leszáradásának ciklikusságot sugalló jelképére utal.
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
A frissen sarjadó, illetve a gyorsan elszáradó fű az igazak újjáéledésének, illetve az elmúlásnak, az emberi élet, az erő, a gazdagság mulandóságának a jelképe. Péter apostol első levelében ez áll: „Mert minden test olyan mint a fű, és az embernek minden dicsősége mint a fű virága; megszárad a fű, és annak virága elhull” (1 Pét 1,24). Ézsaiás könyvében hasonló gondolatot találunk: „Minden test olyan, mint a fű, és annak szépsége, mint a mezei virág: Megszárad a fű, leesik a virág, mikor az Úrnak szele fuvall arra. Bizony olyan a nép mint a fű. Megszárad a fű, a virág elhull; de a mi Istenünk beszéde megmarad mind örökké!” (Ézs 40,6-8). A kinyílás és elhervadás képe Jób könyvében a virágzás szimbolikus jelentőségű folyamatához kapcsolódik: „Az asszonytól született ember rövid életű, és bővölködő háborúságokkal. Miképen a virág mihelyt kinyilatkozik, leszakasztatik, és elmúlik mint az árnyék, és nem állandó” (Jób 14,1-2). A Zsoltárok könyvében többször is felbukkan a gyorsan kihajtó és elszáradó fű, mint az emberi mulandóság jelképe. A 130. zsoltárban: „És hogy a halandó embernek napjai hasonlatosak a fűhöz, és hogy mint a mezőnek virága, úgy virágzik. Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. / Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.” (Zsolt 103,15-16.) A példázat legismertebb előfordulása a 90. zsoltárban található. Babits szövegszerűen leginkább Szenci Molnár Albert fordításának széles körben ismert szavaira, a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” kezdetű zsoltárra játszik rá:
Kimúlni hagyod őket olly hirtelen,
Mint az álom, melly elmúlik azontól,
Mihelt az ember fölserken álmából,
És mint az zöld füvecske az mezőben,
Az melly nagy hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik s’ estve megszárad.
Az Esti kérdésben a költő nem Istenhez fordul, nem őt szólítja meg, éppen ebben tér el leginkább Victor Hugo versétől, akinek zuhatagszerűen feltett kérdései tőle várnak, sőt szinte követelnek választ, mikor a világban tapasztalt társadalmi igazságtalanságokat sorolják. Babits versében a kérdések lényege éppen megválaszolatlanságukban és nyitottságukban van, ahogy Szabó Lőrinc fogalmaz: „A válasz maga a kérdés tartalmas végiggondolása.” A végső dilemmákat mégis „az ősi példabeszédek nyelvét kölcsönkérve” fogalmazza meg, mint Nemes Nagy Ágnes írta, hogy ezzel érzékeltesse a kérdések évezredes horderejét.
Az Esti kérdés klasszikussá vált sorai a 125. évforduló alkalmából megjelent, archív felvételeket összegyűjtő CD-n, a költő előadásában most újra meghallgathatókká váltak. A különös, kántáló hanghordozással, az öntörvényű előadásmóddal felolvasott költemény ezen a karácsonyon Babits költészetének újragondolására ösztönözhet mindenkit.
