Biztosan nem. Sőt: a folyamatos, gyakran megszégyenüléssel is együtt járó dorgálás többnyire negatív hatást eredményez. Bár a kiirtásra ítélt magatartást a gyerek óriási energiával, erejét megfeszítve megfékezheti, ennek bizony mindig ára van…
Az óvodáskorban viszonylag gyakori, rendszeres és intenzív körömrágásnak, esetleg-tépkedésnek, ahogyan az ujjszopásnak, cumizásnak is lelki okai vannak. Csakúgy, mint az inkább iskoláskorban jellemző, szokásnak tűnő (nem betegség-hátterű) állandó köhécselésnek, torokköszörülésnek is. Olyan „eszközök” ezek, melyek segítségével a gyerekek megpróbálnak úrrá lenni valamin, ami szorongást kelt bennük, s amivel egyébként igen nehezen küzdenek meg egyedül. Ez lehet az elválás vagy a szorongás egy sok követelményt támasztó új környezetben. Lehet az intenzív, be nem tölthető vágyakozás az anyukájuk, apukájuk után. Előfordulhat, hogy az ok a szinte erejüket meghaladó erőfeszítés, amellyel fegyelmezni akarják az indulataikat. Vagy egyszerűen kicsinek és védtelennek érzik magukat bizonyos helyzetekben – és ilyenkor segít, ha van miben megkapaszkodni, még ha az a tulajdon hüvelykujjuk is…
Tekintsünk az ilyen jelenségre úgy, mint egyfajta tünetre, jelzésre: van valami, amivel a gyermek nem tud megbirkózni, ami szorongást, feszültséget okoz számára. Hogy pontosan mi ez, azt mindig csak az adott gyerekkel együtt lehet megérteni – legtöbbször szakember segítségét is igénybe véve. Amíg nem sejtjük a háttérben álló, rejtett okot, amíg nem tudunk a gyerek segítségére sietni az elakadásában, addig örüljünk, hogy legalább tudhatunk arról, hogy nehézségei vannak. Örüljünk, hogy ezt van mivel jeleznie, hogy tud mibe kapaszkodni – és ne piszkáljuk minduntalan, hogy „szokjon le” róla! A „rossz szokás” majd elmúlik magától, ha nem lesz rá olyan nagy szükség…
