Vatikáni tanácskozás a családokért

Nagyon fontos szerepet játszanak tehát ezek a közösségek. A szinódus minden reggel világi házaspárok tanúságtételével kezdődött, akik ezekről az örömteli tapasztalataikról számoltak be. Sok püspök is ezekről a közösségekről beszélt. Természetesen hallottunk a problémákról is. Regionális szinten lehet elválasztani ezeket egymástól. Afrikában szinte mindenki arról panaszkodott, hogy a nyugati kormányok egy része vagy a kormányközi és más szervezetek anyagi támogatásukat attól teszik függővé, hogy az illető országok törvényeibe bevezetik-e például a genderideológiától is ihletett változtatásokat. Ez gyakran ellenkezik az ott élő hívő emberek világnézetével és e népek mentalitásával. Ugyanakkor ezekben az országokban a családok életét döntően megnehezítő számtalan egészségügyi vagy a háborút és a migrációt illető probléma is felvetődik.

A szinódus résztvevői ezekre a problémákra keresik a választ, illetve ezekkel kapcsolatban fogalmazzák meg a pozitív eredményeket a szinódus végén?

– Nem ez a feladatunk. Az elhangzottakat súlyozva a szentatya elé fogjuk tárni. A felmerülő kérdésekben összefoglalónkkal tanácsot próbálunk adni neki, felhívni a figyelmét arra, hogy hol, milyen irányban lehet keresni a megoldásokat. Tehát a rendkívüli szinódus egy zárójelentéssel fog befejeződni, ami nem propozíciós lista, tehát nem javaslatokat teszünk a pápának, mint a rendes szinódusok végén, hanem beszámolót tárunk elé. Összefoglaljuk a pozitív és negatív jelenségeket, az esetleges javaslatokat. Munkánk végén két dokumentum születik: egy rövidebb záróüzenet és a terjedelmesebb, szinódusi jelentés. Ez utóbbit is valószínűleg nyilvánosságra hozzák, azonban ennek feladata, hogy a pápai útmutatások alapján kiindulópontja legyen a következő szinódus munkaokmányának.


Amióta a szentatya meghirdette a rendkívüli püspöki szinódust, és a családot jelölte meg fő témájául, azóta a média az újraházasodott elváltak problémáinak megoldásáról beszél. Mi igaz ebből? Várható- e jelentős változás?

– Látnunk kell, hogy ilyen helyzetben élő ember nagyon sok van a világon. Bizonyos országokban ezen emberek közül sokan szeretnének szentségekhez járulni, máshol ennek az igénye sem jelenik meg. Nagyok tehát a különbségek. Van, ahol egyfajta közömbösség jellemzi ezt a témakört. Az újraházasodott elváltak ügye rendkívül összetett teológiai és pasztorális kérdés. Lehet, hogy az első házasság érvénytelen, de az illető erre nem is gondol, hiszen nem tudja, mitől érvénytelen egy házasság. Ha nem találkozik senkivel, aki ebben tanácsot adna neki, szerencsétlennek és mellőzöttnek érezheti magát. Sokan felvetették a szinóduson, hogy minden egyházmegye legalább egy papot jelöljön ki, aki ingyenes tanácsadói szolgálatot lát el. Nem elég a szakmai információ, nem elég, ha valaki mechanikusan kérdéseket tesz föl, a végén pedig megmondja, mennyibe kerül a perköltség. El kell mondatni a felekkel házasságuk történetét: hogyan ment tönkre, mi lehetett ennek az oka? Ha valaki ezt őszintén el tudja mondani, akkor egy jól képzett, megfelelő papi tanácsadó észreveheti, hogy hol vannak benne olyan körülmények, amelyek esetleg az érvénytelenséget bizonyíthatják. Beszélgetve a felekkel nagyon komoly lelkipásztori út lehet az is, amíg esetleg megérkezik az érvénytelenítés. Nagyon érdekes volt hallani, hogy sok helyen a pereknek az elhúzódása elrettenti az embereket. Van a világnak olyan része, ahol több száz kilométerre van az első olyan hely, ahol egyáltalán foglalkoznak a semmisséggel. A szegényebb ember nem is gondolhat ilyen utazásokra, pedig esetleg lenne számára megoldás. Mások az elhúzódó perektől való félelmükben nem próbálják rendezni házasságukat. A perek gyorsításának ügyében a szentatya már a szinódus előtt bizottságot nevezett ki, feltehetően tehát ez a javaslat az ő tapasztalatától és szándékától sem áll messze.

A szinóduson szóba került-e, a készülő záródokumentumban szerepel-e majd az újraházasodott elváltak és a szentségek vételének kérdése?

– Voltak a szentségi pasztorációra nézve is javaslatok. Szóba került a házasságra készülők jobb felkészítése. Nem a jegyesoktatás elhúzása vagy túlságosan nehéz tanfolyamok elvégeztetése, hanem az, hogy a hitnek a lényegi dolgairól is szót váltsanak a jegyesekkel. Emellett látnunk kell az újraházasodottaknak és más nehéz helyzetben élőknek a problémáját is. Van, akit elhagytak. Nem tud, nem is akar új házasságot kötni, de azt gondolja, ő sem járulhat szentségekhez. Erre pedig bátorítani kellene. Ugyancsak nagyon fontos a gyerekeknek a helyzete a válások alatt és után. Nagyon fontos kérdésnek bizonyult az is, hogy miként tudunk segíteni azoknak a családoknak, ahol a külső tényezők, például a háború, a migráció, a munkanélküliség terheli meg a családokat. Ezért is született szinódusi nyilatkozat a közel-keleti családok védelmében. Természetesen az újraházasodott elváltak esetében is sokféle élethelyzet van. Nem lehet ezekről a kérdésekről úgy beszélni, hogy ne szembesítsük a javaslatokat és elgondolásokat olyan alapvető kategóriákkal, mint a halálos bűn vagy a kegyelem állapota. Minden jelenlévőnek egyértelműen az volt a meggyőződése, hogy a szentségi és bevégzett házasságot semmilyen hatalom nem bonthatja föl. Amíg él a másik házastárs, addig új, érvényes, szentségi házasságot nem lehet kötni.

Egy különösen érdekes felszólalást megemlítene?

– Az egyik legérdekesebb talán az volt, amikor egy nagyon komoly, teológiailag is jól felkészült, az igaz hitre is nagy hangsúlyt helyező felszólaló éppen a teológiai mélység vagy minőség kedvéért olyan javaslattal élt, amit ha végiggondolunk, akkor a feje tetejére állítaná azt a szisztémát, ami most van. Ez nem azt jelenti, hogy elvetendő, csak érdekes volt megtapasztalni, hogy néha egy jámbor elképzelésből is lehet rendkívül radikális következtetést levonni. Ezért jó, ha több szakma, több nagy tapasztalattal rendelkező ember is körüljár egy javaslatot. Ezért is nagyon jó egy ilyen szinódus, ahol népes közösségben lehet megbeszélni, végiggondolni a dolgokat.