Van még miért imádkozni

Fotó: Merényi Zita

 

Jelenleg hogy van a két kislány?

– Ahogy az alapítványunk honlapján is olvasható, egyikük javuló állapotban van, a másik kicsi még nem ébredt fel, csak szemet nyitott, de ez nem jelenti azt, hogy tudatánál lenne. Nyilván reménykedünk és imádkozunk, de sajnos még messze vagyunk attól, hogy nyugodtak legyünk. Bármi lehet még. Imatámogatóinknak van miért fohászkodniuk, amit nagyon köszönünk.

A bangladesi sziámi ikrek szétválasztását a műtét rendkívüli kockázata miatt a világhírű külföldi idegsebészeti klinikák nem vállalták. Először Önök is így gondolkoztak, de aztán történt valami. Ön imádkozni kezdett, és ekkor bevillant, hogy esetleg mégis lehetne tenni valamit.

– Menjünk vissza kicsit az időben, hogy lássuk a folyamatok lelki alapját. Pataki Gergely barátommal 2002-ben Teréz anya sugallatára megalapítottuk a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Kórházi ágyakat szereztünk, abortuszellenes előadásokat tartottunk.
Gergely 2010 körül elindította a bangladesi helyreállító plasztikai és égési sebészeti missziókat. A harmadik világ országaiban rengeteg a megégett gyerek. Én 2016-ban Međugorjéban hívást kaptam a Szűzanyától, és ennek hatására elindítottam Afrikában egy idegsebészeti missziót. Még abban az évben elhívtam Gergelyt Afrikába, ő pedig 2017 novemberében elhívott engem Bangladesbe. Ott találkoztunk a sziámi ikrekkel, akik már fent voltak a tudományos világhálón, de a rendkívül bonyolult közös vénás érhálózat miatt egyetlenegy klinika sem jelentkezett be a műtétre. A gond ugyanis mindig a közös nagy vénákkal van.

Ekkor kezdett el imádkozni?

– Hadd tegyek egy kis kitérőt. Sokat beszéltem az imádság erejéről eddig is. Tékozló fiúként huszonegy évvel ezelőtt tértem vissza a katolikus hitemhez. Attól kezdve naponta akár több rózsafüzért is elimádkozom. Ez a Szűzanya segítségével közelebb vezet Jézus Krisztushoz.

Mit jelent ez pontosan?

– Azt, hogy közelebb kerülhetünk az élő igaz­sághoz, amely nem csak hitigazságokat jelent, hanem mindenkinek a saját küldetése igazságait. Ne lepődjön meg a mélyen imádkozó ember, ha fohászkodás közben eszébe jut egy-egy kreatív ötlet, ami a szakmájával, a hivatásával kapcsolatos. Egy ilyen indíttatás hatására mentem el 12 évvel
ez­előtt Kopp Máriához azzal, hogy Istenhit és orvostudomány címmel szeretnék kurzust indítani a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében. Most ősszel már a ti­zenegyedik szemesztert kezdjük. Az előadók élő tanúságot tesznek arról, mennyire segíti az istenhit az orvostudományt. Én megéltem ezt: a rózsafüzér imádsághoz kötődik két találmányom fölfedezése is, amelyek nemzetközi díjakat nyertek, hasznosságuk tudományosan is beigazolódott. Ezeket nem magamnak köszönhetem.
Az más kérdés, hogy az orvosok nem szeretnek arról beszélni, milyen szerepe van a Krisztus-hitnek a tudományban. Hallani sem akarnak róla. Amikor egy konferencián valaki erről beszél, már az is eredmény, ha nem mennek ki a teremből. Pedig Isten létét maga a tudomány bizonyítja a legjobban, azzal, hogy elismeri: a lényegi kérdésekben egy tapodtat sem jutott előre. A misztérium előtt csak letérdelni lehet, tudományos válasz nincs.
Gondoljunk csak arra, hogy az ősrobbanás előtt a semmiből lett valami, ami robbanni tudott. Nincs tudományos magyarázat arra, hogyan keletkezett az első sejt az élettelen anyagból. Ugyanakkor a feltámadásnak is megvannak a természettudományos bizonyítékai, például a turini lepel vagy az eucharisztikus csodák. Még mélyebb igazságokra jutottam mindezzel kapcsolatban, amikor a kisfiam tragikus halála után egy nagyon nehéz időszak következett az életemben. A hitem megmaradt, mindent tudtam a hit igazságáról, de hiányzott a szívbéli tapasztalás. Akkor tanultam meg a kontemplatív – szemlélődő – imádságot, Mustó Péter és Jálics Ferenc atyák könyvein, lelkigyakorlatain keresztül. Rádöbbentem, hogy ez az imádság még közelebb visz Istenhez. Meg kell említenem a nagybátyámat, Csókay Károly jezsuita szerzetest, aki a lelkivezetőm, és Barsi Balázs atyát is, akiknek sokat köszönhetek.

Mi adott erőt a kint töltött időben?

– Amikor most négy hétig kint voltam Dakkában, az interneten keresztül mindennap meghallgattam Balázs atya leg­alább két homíliáját. Óriási erőt és világosságot merítettem belőlük. Amikor nehéz helyzetben vagyok, mindig segít a szemlélődő ima. Ez történt 2017 végén is, Dakkában, amikor láttam a sziámi ikerpárról készített képeket. Magamban mondani kezdtem a Jézus-imát: kilégzésre Jézus, belégzésre Krisztus. Közben a bűnbánatban átadom magam neki, megpróbálok kapcsolatot teremteni vele. Jézus jelzett nekem, hogy lehetséges más út is, mint ami eddig felmerült, az érpályán belüli katéterezés. Ki kellene próbálni, mi történik, ha egy időre lezárjuk az érpályát, kibírják-e a gyerekek. Mivel én nem katéteres sebész vagyok, kellett egy olyan szakember, aki meg tudja csinálni ezt. A Honvédkórházban dolgozik velem egy jó barátom, az ugyancsak mélyen hívő, görögkatolikus Hudák István, aki világhírű az agyi katéteres (endovascularis) ellátásban, beleértve a vénákat érintő beavatkozásokat is, amelyeket egyedülállóan képes elvégezni. Azonnal felhívtuk őt Dakkából, és átküldtem az MR-felvételeket, melyeken az erek látszódnak. Két nappal később visszahívott: figyelj, András, ezt meg lehet csinálni. Tavaly januárban, majd augusztusban már ott voltunk Dakkában. István egy hat- és egy háromórás műtéttel, majd augusztusban egy újabb, ötórás beavatkozással lezárta a közös érszakasz nyolcvanöt százalékát. Ezzel megteremtette az alapot arra, hogy el lehessen végezni a szétválasztó műtétet a sziámi ikreken. Igen ám, de hol, mikor és miként? Számtalan kérdés merült fel. Például az is, hogyan lesz elegendő bőr a fedésre. Erre Gergely adott választ a következő évben. Ő nemcsak plasztikai sebészként és az egyes szakmák közötti munka összehangolása révén járult hozzá a műtét sikeréhez, hanem szervező koordinátorként is. Sok ezer e-mail és telefon segítségével megszervezte a műtétsorozatot, a helyszíneket, a műtétek időzítését, a 33 fős magyar orvos- és egészségügyi szakdolgozói csapat kiutazását, kinttartózkodását és biztonságát.

A szülők és a gyermekek utaztatásáról is gondoskodni kellett?

– Nem csupán egy egyszeri utazásról volt szó. Az ikrek és a szüleik, valamint az egészséges testvérük hosszas szervezés után idén január 5-én érkeztek Budapestre, és hét hónapon keresztül Magyarországon laktak. Az egész család ellátása mellett ez idő alatt az alapítvány szervezésében két bangladesi szakembert is kiképeztünk a műtét utáni időszakra. Ittlétük során negyvennégy alkalommal műtötte a gyerekeket Gergely. A bőr alá ültetett, növelhető méretű expanderrel elvégezte a szövettágítást, hogy a szétválasztás után le tudjuk fedni ezt az óriási sebet, a koponyát. Mivel Gergely nem tudott hét hónapra kimenni Bangladesbe, ezért kellett Magyarországra hozni a szülőket és a gyerekeket. Nagyon köszönjük a Semmelweis Egyetemnek, hogy befogadta ezekre a műtétekre az ikreket. A nagyműtétet, a szétválasztást különböző okok miatt már Dakkában végeztük el. Július 21-én indult el a csapat Bangladesbe. Ezzel egy technológiatranszfer is megvalósult, hiszen kivittük a know-how-t egy fejlődő országba, ami szintén egyedülálló dolog az ilyen típusú műtétek esetében. Közben a szintén mélyen hívő Czeibert Kálmán és Valálik István képalkotók több száz órányi munkával föltérképezték az összenőtt agyat. Kálmán a 3D-modellekkel, István a pályavizsgálatokkal járult hozzá az előkészületekhez. Én pedig a kora reggeli órákban mindennap gyakoroltam a boncteremben, „ahol a halál örvendve siet az élet segítségére”. Ehhez is a Jézus-imából merítettem erőt, mindig megköszönve elhunyt magyar testvéremnek, hogy le­hetőséget adott a tanulásra. ­Jäckel Márta patológus főorvos asszony és Pejkó József boncmester óriási segítséget nyújtott mindehhez.

Óriási lelki támogatást jelenthettek a közbenjáró imák, amiket kértek.

– Nagyon érdekes dolog ez. Felmerült, hogy ne beszéljünk a műtétről előtte, majd inkább csak utána, ahogyan hasonló esetekben a külföldi orvoscsoportok teszik. De számolnunk kellett azzal, hogy akkor kizárjuk a nyilvános imafelhívás lehetőségét, s ezzel egy nagyon erős támaszt veszítünk el. Én azt mondtam: nemcsak azt tapasztaltam meg, hogy a mély egyéni imában közelebb kerülök az Úr Jézushoz, hanem azt is, hogy mit jelent a közbenjáró ima. Sok katolikushoz hasonlóan nagyon sokáig én sem tudtam ezt. Persze sokan imádkoznak, elmondanak gyorsan egy Üdvözlégyet, aztán mennek tovább. Nem gondolják végig, milyen hatalmas ereje van az őszintén, lélekből elmondott állandó közbenjáró imának. Itt visszatérek a kisfiam halálához: annak körülményei segítettek hozzá ennek felismeréséhez. Amikor megfulladt, elfogadtam a tudomány megállapítását, hogy ez a gyermek meghalt. A feleségemmel odatettük a rózsafüzért a kis melléhez, és Boldog Batthyány-Strattmann László imáját imádkoztuk: amikor a családja elvesztette a huszonegy évesen elhunyt Ödönt, megköszönték Istennek, hogy addig velük lehetett. Egyedül ez adott nekünk megnyugvást akkor. Utána sokat gondolkoztam. Ott van a Bibliában Jairus leánya, a naimi fiú és Lázár… Persze a halottak feltámasztásához Jézus kell vagy a szentek, mint amilyen Bosco Szent János volt, aki visszaimádkozott a halálból egy gyereket. Írva van az evangéliumban: „Kérjetek és kaptok.” Tavaly Marosvásárhelyen egy kedves kármelita nővér elmondta, hogyan hat a kérő, közbenjáró imádság: az ima felszáll, mint a vízpára, a Szentlélek pedig odafújja a sivatagban szomjazó fölé, s ott kicsapódik eső formájában. A szívemmel láttam meg, mennyire fontos ez. A mi esetünkre visszatérve: már az elutazásunk előtt egy héttel közzétette a Mária Rádió, a Magyar Kurír, az Új Ember és a 777blog, Sajgó Szabolcs atya tolmácsolásában pedig a Szabadság hídon bemutatott szentmisén is elhangzott, és sok plébánián is kihirdették a felhívást, hogy a hívek imádkozzanak augusztus 1-jén és 2-án, mert akkor lesz a műtét. Hatalmas háttérima indult meg, és ennek erejét végig éreztem a műtét alatt. Voltak nagyon nehéz pillanatok, amikor azt hittem, elveszítjük a gyerekeket, de a háttérima lelkierőt adott, vitt előre, jó értelemben vett sebészi bátorságot adott a döntési helyzetekben.

Érezték, hogy sikerült a beavatkozás?

– Messze nem lehetett még akkor sikerről beszélni, és most sem lehet. Egy keresztény orvosnak nem a technika sikeres alkalmazása jelenti a sikert, hanem az, ha a beteg azt mondja, jobb így, mint ahogyan előtte volt. Sajnos a médiában sikeres szétválasztásról írtak, beszéltek. Ez rossz volt, mert lehűtötte az imádkozókat. Minek fohászkodjanak tovább? És akkor jöttek a nehézségek. A műtét igénybe vette a gyerekeket, egy nagyon nehéz vegetatív periódus következett, majd fertőzéses szövődmények léptek fel, nem a seb miatt, hanem más módon, végül pedig jött a vírusos láz. Borzalmas volt. Újra és újra mozgósítottuk a katolikus hírforrásokat, amelyek végig mellettünk álltak. Rengeteg plébániai közösség imádkozott itthon és Szlovákiában, és a nigériai misszió is, ahol tízezer ember van együtt egy misén. Csak Magyarországon közel egymillió ember imádkozott ezért a két gyerekért, ezért az ügyért. Sajgó atya Mindszenty bíboros égi közbenjárását is kérte. Csodálatos összefogás jött létre. A helyzet talán augusztus 14-én volt a legkritikusabb; másnap Nagyboldog­asszony napja, addigra beért az újabb imaroham, és javult a gyerekek állapota. Ez hatalmas bizonyosság számomra. Sokan megmosolyognak ezért, de hát Istenem, legyen így. A gyerekek állapota javult. Itt meg kell említenem Csapody Marcell erőfeszítéseit. Ez a kiváló intenzíves szakember a műtét kezdetétől egészen 18-áig éjjel-nappal a gyerekek mellett volt, irányította a kezelésüket. Volt, hogy már ő is csak Jézushoz fohászkodott, ahogyan én is a műtét során a 20. órától, miközben tettük a dolgunkat. Két kiváló pécsi aneszteziológus, Ezer Erzsébet és Szenohradszki Katalin augusztus 8-áig segítette őt.

Ha jól tudom, keresztények, muszlimok és buddhisták együtt imádkoztak a két csöppségért.

– Így van. Bangladesben békés az iszlám, egészen másmilyen, mint amitől mi félünk. A műtét előtt együtt imádkoztunk, ők Allahhoz, aki Ábrahám Istene. A mennyei Atya számukra is ugyan­az, mint nekünk, csak ők nem ismerték meg Isten belső természetét, a Szentháromságban áramló végtelen szeretetet. Gergely elment egy menekülttáborba is, hindukat, buddhistákat buzdított imára, akik szintén segítettek.

Ez a két kislány embereket, vallásokat hozott össze. Az értük való aggodalom erősebb az ellentéteknél?

– Vélhetően emberek száz­ezreit kovácsolta egybe a két beteg kislány és az értük való küzdelem. Ez óriási spirituális élmény és bizonyosság a kiengesztelődés fontosságáról, ami által működni tud a Jóisten szeretete.