Makovecz Imre, az akadémia elnöke felkérésére mindenki vállalta, hogy személyes identitásáról próbál gondolkodni. Jómagam fél évszázadot töltöttem a katolikus egyház szolgálatában számos templom tervezésével és építésével, és legalább ennyi időt tudatos keresztény hívőként gyakorolva és megküzdve hitemet. Magától értetődő volt, hogy identitásomat a katolikus egyház tanításán belül próbálom megfogalmazni. Az Apostoli Hitvallás átelmélkedése közben, a Szentírást és a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiumát is kézben tartva valóban rátaláltam a gyökerekre, amelyekből élet fakadt bennem.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében – Isten megkülönböztette magát a teremtett világtól, és azt az ember megismerésének tárgyává tette. A világ kutatható és megismerhető! A világnak megvan a maga teremtés adta rendje. Isten megajándékozta teremtményeit azzal a méltósággal, hogy önállóan cselekedjenek. Az embernek személyi méltósága van, az Isten- képmás méltóságában nem valami, hanem valaki, aki képes önmagát megismerni és Istennel közösségre lépni, a teremtésben közreműködni. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától – Hiszem az evangéliumok Jézusát, akiben Isten megnyilatkozása tökéletes. Az Isten Fia valóságos ember lett – ez a világtörténelem legnagyobb eseménye. Valóságos, vagyis létező és megismerhető. Hogyan ne lenne az, mikor Jézus a hegyi beszédben meghirdette Isten országát és a nyolc boldogságot?
Szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették – Fájdalommal borulok le a szenvedő Krisztus előtt. De még nagyobb hálával, amiért példát adott az igaz szeretetről; „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12-14). Nincs elveszett élet, nincs hiábavaló szenvedés. Szenvedésben válhat az ember igazán Isten társává, mert az Isten itt hajol le legmélyebben az emberhez. Az emberi szolidaritás magját, legsarkalatosabb pontját is itt találom meg, hiszen a szenvedők között végtelen lehetőség nyílik a segítségnyújtásra. A kereszt jelében mindig van feltámadás!… Fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat – Krisztus azzal a hatalommal fog ítélni, amelyet a világ megváltójaként szerzett, aki azért jött, hogy üdvözítse az embereket. Nyilvánosságra fognak kerülni a szívek titkai, és egyenként mindenkinek minden cselekedete, amit az Istennek és a felebarátnak tett. Mindenki a tettei szerint ítéltetik örök életre vagy örök kárhozatra a legfőbb törvény szerint. Nem lehet tehát következmények nélkül élni, sodródni a világban. Isten előtt felelősek vagyunk önmagunkért és egymásért. Súlya van gondolatainknak, szavainknak, cselekedeteinknek és mulasztásainknak. Felelősséggel kell vállalni és ellátni feladatainkat! „Meghalás nélkül, annak megsemmisülése nélkül, ami pusztán a magamé, nincs Istennel való közösség és nincs megváltás.” (J. Ratzinger)
Hiszek Szentlélekben – Az oszthatatlan Szentháromságban a Fiú és a Szentlélek különbözik ugyan, de szét nem választható. Ötven nappal a feltámadás után, pünkösdkor a megdicsőült Jézus kiárasztja a lelket, és kinyilvánítja, mint isteni személyt, ezáltal a Szentháromság teljessé vált. A Szentlélek építi, élteti és megszenteli az egyházat. Így indít a Lélek minket is, képessé tesz arra, hogy Isten művét építsük. Hiszem, hogy az ember alkalmas a jóra, hogy bízhatunk egymás képességében, s reménnyel telve munkálkodhatunk. Hiszem a katolikus anyaszentegyházat – Az egyház azt a népet jelenti, amelyet az Isten meghív és összegyűjt az egész földkerekségről, hogy egy közösséget alkotva hirdesse és az összes nemzetek között megvalósítsa Istennek Jézus Krisztus által megalapított országát. Isten terve az, hogy közösségben építsük ezt az országot. Ennek értelmében nem szabad, hogy a világot elidegenedett egyének önzésének terepévé tegyük. Közösséget kell alkotnunk, mert így tudjuk csak egyesíteni azt, amit a Lélek elhint közöttünk. Most mi vagyunk soron, hogy Istent megdicsőítsük egy emberi életben…
Hiszem a bűnök bocsánatát – A bűnbocsánat első és fő szentsége a keresztség. A keresztség után elkövetett bűnök bocsánatára alapította Krisztus a bűnbocsánat szentségét, amely által a megkeresztelt ember kiengesztelődik Istennel és az egyházzal. Csodálatos alapélményem, hogy nem vagyunk elveszve, még ha el is botlunk újra és újra. „Keserves fáradozás emberi természetünk földies vonásait korrigálni. Még a keresztények sem dicsekedhetnek túlságosan nagy eredményekkel e téren. De mégis van egy bizonyosságunk: egyszer viselni fogjuk a mennyei ember arcvonásait! Egyszer lényünk kettőssége átadja helyét a jó egyértelműségének. Kétségtelen, hogy mi magunk nem fogjuk megteremteni ezt az új embert. De megteremti majd az Isten.” (P. Lührmann)
Hiszem a test föltámadását és az örök életet – A test szó az embert jelenti, gyenge és halandó állapotában. „A test az üdvösség sarokpontja.” Hiszek a test megmentéséért testté lett Igében; a test feltámadásában és a test megváltásának beteljesedésében. A megszokottság mai orgiájában kevés az igazi megrendültség, ezzel szemben a Szentírás tele van igazán megrendült emberrel. „Ameddig Isten története az emberrel tart, az mindig szíven talált emberek története: szembetalálják magukat az élő Istennel, és dönteniük kell vele kapcsolatban.” (L. Bamberg) „Higgy, és találtál, mert hinni annyit jelent, mint megtalálni. Mert mire nem talál rá a hit? Eléri az elérhetetlent, felismeri a felismerhetetlent, megragadja a végtelent, rátalál a végső okra, és szélesre tárt keblére öleli… magát az örökkévalóságot.” (Szent Bernát)
(A szerző Kossuth-díjas építész.)
