Június 2-án ért véget a Pécsi Családi Színházi Fesztivál, négy nappal később, június 6-án pedig elkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Sokak lelkébe beíródtak a pécsi élmények. Mindezek mellé most egy olyan festőművészt és ma már budapesti galériatulajdonost ajánlanék az olvasó figyelmébe, aki a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett művészdiplomát. Dávid Norbert éppen tíz esztendőt töltött szakmai érlelődésének mindmáig nagyon szeretett helyszínén. Közismert, hogy Baranya fővárosának régi latin és német nevében (Quinqueecclesiae, Fünfkirchen) megbújik a templom szó, jelezvén az ott élők intenzív hitéletét és a város templomainak nagy számát. A most bemutatott négy Dávid-kép közül kettő egy-egy XIX. század végi templomlátogatási jelenetet örökít meg a székesegyházban és a Mindenszentek templomában. Az utóbbi a nevezetes pécsi hitvita színhelye volt. Az egyik festményen az úri középosztály tagjai, a másikon a Tettye környéki utcákban élő, magukat kétkezi munkával fenntartó népek érkeznek meg a vasárnapi misére. Mindkét jelenetben ott érezzük, szinte halljuk a harangok szavát. E modernebb felfogású képeket finoman ellenpontozza két gyönyörű impresszionista jelenet ugyanebből az időszakból. Helyszínük akkoriban még kicsiny szülőhelyem belvárosa, a Király utca. Ezeken a képen nem látjuk az egyik legmeghatározóbb épületet, a Lyceum-templomot, amely történetesen éppen apai őseim, a Ludwigok Nepomuki Szent János-szobrával ékesített házával szemben áll. Az ünnepélyesen vonuló szereplők elegáns öltözéke és testtartása mégis azt sugallja, hogy az egyik alkotáson délelőtti, a másikon pedig esti miséről hazafelé igyekvő hívekkel találkozhatunk. Ezek a képek – meggyőződésem szerint – nagyon sokat jelentenének az Álom a régi Pécsről című, halhatatlan vers költőjének, Weöres Sándornak, aki a kora szerint dédunokája lehetne festőművészhez, Dávid Norberthez hasonlóan meghatározó, életművébe beépült éveket töltött Pécsen.