Válaszút előtt – Neumayer Katalin, a Magyar Kurír főszerkesztője
– XVI. Benedek pápa a tömegtájékoztatás világnapjára írott üzenetében úgy fogalmaz, hogy a média korunkban válaszút előtt áll: választania kell: előtérbe helyezi önmagát, vagy szolgál. Ezen az első hallásra talán sarkított megállapításon érdemes gondolkodni. Mert mit is jelent az út, amit röviden úgy foglalhatunk össze, hogy a média munkatársai főszereplővé, az események irányítójává kívánnak válni? Az első lépés nem önmagában rossz: mindenkiben van ambíció, szeretné megmutatni erejét, szorgalmát, tehetségét, szeretne jól dolgozni. A baj, szerintem, ott kezdődik – és ez nagyon nagy kísértés -, ha azt nem gondoljuk végig, hogy mi a jó, méghozzá nem általánosságban, hanem abban az adott helyzetben, amelyben vagyunk. Jó-e az, ha ott és akkor mindenáron elsők akarunk lenni a hírközlésben, ha a legfontosabb szempontunk az, hogy minél szenzációsabban fogalmazzunk. Jó-e az, ha a médiumok legfontosabb mércéje az eladott példányszám, a hallgatottság vagy a nézettség? A szolgálat, szerintem, azt jelenti, hogy ezeket a kérdéseket mindig, akár esetenként, újra és újra át kell gondolni, mérlegelni kell. Bizony, vannak esetek, amikor nem a gyorsaságnak, hanem az alaposságnak, nem a szenzációnak, hanem az igazságnak kellene érvényesülnie. Az igazság keresése és másokkal való megosztása valóban a legfontosabb feladata a médiának – de azt hiszem, ma egyre nagyobb szükség van arra, hogy átgondoljuk: ennek a – sokszor csupán jelszóként használt – szép szónak a valódi értelmét. Az igazság kutatása nem az érdekesség és szenzáció kutatása, ennél sokkal több: folyamatos készség arra, hogy a valódi értékeket lássuk meg, ezeket mutassuk be.
Újratanulni a leckét – Németh Miklós Attila, az Echo TV szerkesztője
– Egymást érik a hírek, úgy lökdösik maguk előtt a másikat, mint a hírek „megcélzottjai”, az emberek embertársukat a buszon vagy a boltban sorban állva. Ezért aztán egyik hírnek sincs módja megtelepedni; vagyis egyik hír igazságán vagy egyáltalán a tartalmán sincs módja elgondolkodnia az újságolvasónak, a tévénézőnek vagy a rádióhallgatónak. A látszat szerint a világ összes történéseiről tudunk, miközben közvetlen környezetünk ránk vonatkozó, fontos információit nem ismerjük. Tájékozatlan a tájékoztatott ember. Pedig mi más lehetne a célja a sajtónak, mint tájékoztatni, s így tájékozottá tenni. A rendszerváltozás első pillanatától kezdve a BBC etikai kódexét utánozza – mondhatnám, majmolja – a magyar média, közben annak éppen lényegére nem figyelt és nem figyel: száz évvel ezelőtt azzal a céllal fogalmazódott meg a kódex, hogy tanítsa az embereket, s ennek segítségével fölemelje őket. Ezt kellene nekünk a tájékoztatással elérnünk; a rendszerváltással teljesen új körülmények és értékek közé került embert segítsünk eligazodni az őt körülvevő világban. Nem segítettük, most meg azt mondjuk rá, nincs is igénye a tájékoztatásra. Ezért újra kellene tanulnunk a tájékoztatás című leckét, tiszta szándékkal, a segítségadás meggyőződésével. Ha nem tesszük, joggal fordít nekünk hátat minden olvasó, rádióhallgató vagy tévénéző. S pillanatokon belül eljöhet ennek az ideje.
