A minőségbiztosítás kezdettől fogva alapelv a fesztivál szervezésében, de a rendezvény lüktető ereje mégsem a válogatottságban, hanem a befogadhatóságban van. A művészetekben megmerítkezni nem luxus, nem az életen kívüli dolog, hanem annak szerves része – csobogja a Völgy. Sodrása lehántja a magaskultúra elidegenítő rétegeit, amelyek megrekesztik az embert az ötlet csodálatánál és a stílus kultuszánál. Szerves anyagot hoz létre: valódi gyökerekből és nem csak reflexiókból táplálkozó, életnedvet kínáló kultúrát. És e rangra emeli az olyan különös szépségeket is, mint az autentikus cigány közösségek élete vagy a természettel összhangban élő, dolgos kezek művészi értékű munkája.
Az idei Völgyben tíz nap alatt mintegy ezer program zajlott ötvenkét helyszínen, a korábban egy időre megbicsaklott nonprofit rendezvény látogatottsága pedig újra nőtt. Gyakran is fordult az utasokkal teli ingyenes csigabusz a fesztiválba gazdag programokkal bekapcsolódó Kapolcs, Monostorapáti és Taliándörögd között. Valahogy ez is hozzátartozik ahhoz az életérzéshez, amelyre a Völgy ráirányítja figyelmünket: a szomszédolásra – ahogy azt az egyik legnépszerűbb előadó, Palya Bea énekes hangsúlyozza évről évre. A babzsákokon heverésző, fűben táncoló, kenyérlángos illatában sertepertélő látogatók itt belekóstolhatnak az egymás értékeire rácsodálkozás és az összetartozás édességébe. Meg a helyi termelők házi lekvárjaiba, mézeibe, szörpjeibe – ezt segítendő idén kék abrosszal takarták le az igazi völgylakók asztalait. Ami ma már nem természetes, abban legalább megmutatkozhat az odafigyelés, a törődés, a szeretet – ösvényeket kitaposva ott is, ahol elfogyott az út.
Átutazóban – idén ez volt az alapgondolata a taliándörögdi református udvarnak is, ahol a templom, a körtefa, egy kiszuperált kisteherautó, a mesesátor és az egykori kántortanító házának több száz éves épülete világ körüli kalandozásra hívott – és belső útra is. A legkorszerűbb technikai eszközökkel múltat idéző és egyben teljes értékű jelennel megajándékozó videoinstalláció, a legkülönfélébb kultúrákból és az utazás izgalmas részleteiből építkező fotókiállítás, a mind az öt érzékre ható útibeszámolók és a távoli tájakra képzeletben elrepítő irodalmi kávéház az idősíkok, embercsoportok, az égi és a földi találkozásának színtere lett. Ahogy Füle Tamás, az Átutazóna című kiállítás rendezője megerősítette, a legnagyobb lehetőség a találkozásokban rejlik, mert az udvar bebarangolása kérdéseket szült, hiányokra tapintott, eltemetett álmokat és igényeket hozott felszínre a látogatókban.
A Völgybe már sokadszor visszatérő dunamelléki reformátusok idén talán leginkább az emberi kultúrák – köztük a sajátunk – szerethetőségének, létjogosultságának, szépségének ajándékával leptek meg. Elvágyódásunk, izgatott készülődésünk tükrében közel hoztak valódi önmagunkhoz, gondosan bevezetve az elérhetetlen távolságokat közelítő zónába, ahol törékenységünk és felfedezéseink öröme összeköt minket. A valahol fent és bent elinduló ösvények vándorait, akiknek vigaszra, befogadásra és táplálékra van szükségük itt, a völgyben.
Fotó: Füle Tamás
