Unokáinknak ültetjük…

A diófa őshazája Elő- és Közép-Ázsiában keresendő, ott, ahol a téli éghajlat nem túlságosan zord. Termesztési, művelési határa a 63.5-ös északi szélességi fok körül van. Hogy a Szentföldön is jelen volt, bizonyítja az Énekek éneke. Azt is tudjuk, hogy Jézus korában Kis-Ázsiában, a mai Libanon területén már ültetvényszerűen termesztették. A görög mitológiában diónimfák lejtettek táncot a ligetekben, majd átlényegültek kariatidákká, azaz kőből faragott, oszlopot helyettesítő nőalakokká.

 

A késő rómaiak azonban a házasság bizonytalanságának szimbólumát látták benne, mert nem lehet tudni, hogy a zöld héj alatt egészséges termés fejlődik-e ki? Ezért a gyerekek diókat dobáltak a frissen egybekelt párok lábai elé.

A germán népek mágikus erőt tulajdonítottak a diónak, mivel a bele az agyvelőhöz hasonlít.

Magyar őseink valószínűleg a Volga táján ismerkedtek meg a dióval, más források szerint őshonos volt a Kárpát-medencében, vagy másodlagos géncentrum keletkezett itt. Híres volt a milotai dió, és a Tisza felső folyásánál már az Árpád-korban kiterjedt diófaligetek voltak.

A diófa (Juglans regia) tekintélyes termetű lombhullató fa. Külön fejlődnek termős és porzós virágai. Az előbbiek füzérbe tömörülnek, míg a porzósok sokvirágú barkát képeznek. Lassan növő fa, és csak tizenöt éves korától ígér gazdag termést. (Ezért mondják azt, hogy diófát az ember az unokájának ültet.) Átlagos életkora harminc-hatvan év.

A dió belső, csontkemény héját érésig zöld burok védi. A magot válaszfalak osztják két-négy karéjra. A diótermés ötvenszázaléknyi értékes olajat tartalmaz. A dió igen értékes növény, és nemcsak termése miatt, hanem azért is, mert minden része jó valamire.

A nagy, szárnyasan összetett levelek erősen gyantás illatúak, és gyógyhatásuknak köszönhetően forrázatával gyomorhurutot, magas vérnyomást gyógyítottak. Külsőleg, ülőfürdőként aranyérbántalmak, kelések, bőrkiütések kezelésére is hatásos. Az aromás leveleket a likőripar is hasznosítja. A felrepedt burok, azaz a diókopács is értékes rész. Főzetét izzasztásra vagy étvágytalanság ellen isszák, de ebből készül a diópác is.

Fáját nagyra értékeli a bútoripar, mert különösen alkalmas intarziakészítésre és -faragásra. De nem csak békés célokra használják: sok puskatus készült már belőle, ennek következtében pusztultak ki az I. világháború idején Dél-Németországban nagy kiterjedésű diófaligetek.

Fotó: Lovas Katalin