Az ünnep mámora lassan a múlté, hiszen a Somogy Táncegyüttes csaknem egy hónapig ülte hatvanötödik születésnapját. Újra százak és százak látták műsorát a kaposvári Agórában, amely bemutató- és próbahely is. Az alapítványi formában működő együttes már a múlt év közepén megszólította „öreg” táncosait, hogy kezdjék meg az edzést, mert advent idején újra várja őket a színpad, hogy évtizedek dalait, táncait újraélve és alkotva, igaz, jobbára már nagyszülői korban, lépjenek a közönség elé. Az első hívó szóra jöttek, és megmutatták: nem hamvadt el még a parázs. E jeles születésnapon kiállítás is nyílt a régmúltat és a jelent megörökítő fotókból, melyek egy-egy jelentős eseményt villantottak fel. Hazai sikereket és vendégszereplések ízét-örömét. A koreográfiák mögött pedig megjelent az alkotó: Együd Árpád, Csikvár József, Vida József, Novák Ferenc, Foltin Jolán, Stoller Antal, Nagy Albert, Mosóczi István, Merczel István, Sára Ferenc, Kovács Márton, Turi Endre, no meg a legfiatalabb koreográfusnemzedék két tagja: Bogdán Gergely és Merczel Sára.
A felsorolás nem teljes, s nem is lehet az, hiszen mérhetetlen az a gazdagság, amellyel a Kanyar József által 1949-ben alapított Somogy Megyei Népi Együttes hozzájárult a hazai folklórkincs megőrzéséhez, feldolgozásához és átörökítéséhez. Az európai, ázsiai, sőt algériai színpadokon is ismert tánccsoport tagjai – akiknek egy alkalommal Juliette Greco, a neves francia színésznő, sanzonénekes is elküldte virágait, mivel oly nagy hatással voltak rá a somogyos táncosok – számos alkalommal tértek haza különféle díjakkal az országos és nemzetközi néptánc fesztiválokról, s dobogós helyeket, kiváló minősítéseket szerezve ropták tovább. Mert a tüzet éltetni kell…
Az autentikus néptáncelemekből építkező, hagyományos folklórprodukciókhoz szokott közönség ízlését már a nyolcvanas években táncszínházi műveivel próbálta formálni Mosóczi István művészeti vezető, aki a Duna Művészegyüttes koreográfusa is volt egy időben, ám némelyek fanyalogva fogadták, mondván: túl sok színházi elemet használ. Pedig remekművek születtek; gondoljunk csak az Amerikás dalra, a Tavaszi szélre, a Ballada I–II-re, a Cirkuszra, amelyek katartikus ereje vagy éppen könnyedsége, de leginkább újszerűsége örökre fogó tintaként beleíródott a magyar néptáncművészet aranykönyvébe. Mivel a jelenlegi művészeti vezető, Turi Endre, aki már „Mosó” idejében is remek táncos volt, s magába szívta a táncszínház alapjait, tudatosan törekszik arra, hogy az együttes repertoárjában helyet kapjanak az e műfajban fogant koreográfiák is.
Ha végigtekintünk a hat és fél évtized hagyományos néptánckoreográfiáin, büszkén állapíthatjuk meg, hogy a délalföldi, a felsőmagyarországi, a szatmári, a gyimesi, a nyírségi, a sárközi táncok egyaránt megjelennek a palettán; persze a somogyi táncok viszik a prímet, hiszen ebben az országnyi megyében is sok szép tánc őrződött meg – köszönve az „adatközlőknek”, akik boldogan mutatták meg, miként ivódott vérükbe-génjeikbe a mozdulatkincs: a pásztortánc, a legényes, a csárdás, a betyáros. Szólnunk kell tematikus produkciókról is, a Merczel Istvánféle Szabadság, szerelemről, a Szent Margit-legendáról, a Tükörcserepeinkről, de Turi Endre Rab ember fiai, az Egy darab föld, Zúgjatok, harangok című koreográfiája is mindig vastapsot kapott. A Republic zenekarral való, Merczel Istvánnak köszönhető egymásra találásnak ugyancsak gyönyörű gyümölcsei lettek, hiszen egy-egy számhoz temperamentumos koreográfiák születtek, de a Somogy bravúrosan táncolt az István, a király című rockopera előadásain a Csiky Gergely Színházban is.
A hatvanötödik évfordulóra emlékekből és képekből kötött színes csokrot a Csikvár Gábor lelkes menedzselésével működő Somogy Táncegyüttes két meghatározó egyénisége: Bogdán Gergely és Merczel Sára. Koch Mátét – táncos-társukat – ezúttal tördelőszerkesztőként kérték fel, hogy az általuk írott és összegyűjtött szövegek mellé fekete-fehér és színes fotókkal gazdagon illusztrált könyvet készítsen. Somogy 65 címmel meg is jelent a könyvészetileg is figyelmet érdemlő kötet, amelyben ünnepi reflektorfény vetül a táncos múlt tükörcserepeire, vallomásfüzérben követelnek helyet maguknak a szavak, miközben az is beigazolódik, hogy a szép mozgás a szem muzsikája, s aki táncol, az sohasem öregszik meg.
Ezt láttam az együttes „Mamijának”, Rónai Csabánénak az arcán és páros táncán is, amelyet fiával, Balázzsal mutatott be, aki nemcsak a tánc, hanem az utánpótlás-nevelés terén is jeleskedik. Ünnepi ruhában, féltő szeretettel ölelik egymást, arcukon pajkos humor, miközben nagyokat fordulnak-perdülnek, és szaporázzák lépteiket. Zenére járják, de muzsika nélkül is beszédes lenne kettősük.
Nemcsak az ő szívük, hanem a közönségé is ünneplőbe öltözött e jeles évfordulón. Ez is a tánc titka…
