Ünneplés helyett hálaadás

Olyan korban, amikor Krisztus szolgáira és követőire komoly megpróbáltatások vártak. Ötük közül csak Galambos Ferenc szatmári nagyprépost élhette meg a vasmise különös kegyelmét, s adhat hálát érte Szatmárnémetiben, a Szent József Papi Otthon csöndes kápolnájában, idős paptársai körében. A szeminárium pincéjébe betörő szovjet katona hozta „felszabadulást” követő időnek minden napja és minden éve próbatétel elé állította a hitvalló egyház papjait. Ferenc atya hitének és elhivatottságának erőt adó forrása, katalizátora volt főpásztora, Scheffler János püspök bátor kiállása és mártíriuma – sem rábeszélés, sem fenyegetés nem tudta akár egy percre is megingatni.Szaniszló, Mezőpetri, Felsőbánya, Szinérváralja voltak első állomáshelyei, majd Szatmárnémetibe került, a székesegyházba, ahol Czumbel Lajos ordinárius segítőjeként immár nem egy egyházközség, hanem az egyházmegye küzdelme és helytállása során bizonyosodhatott meg: bármily fondorlatosak, erőszakosak a hatalom birtokosai/bitorlói, nem tudják megtörni az egyház erejét. Papi szolgálata huszonötödik esztendejében lett a csomaközi egyházközség plébánosa. A közel kétezer lelkes község körében eltöltött idő sok munkát és sok-sok örömöt jelentett számára. Hivatalos „látogatókból” itt sem volt hiány, de semmilyen nyomásnak nem engedett: az ő keze nyomát semmilyen állami archívum nem őrzi…

Az állami egyházügyi hivatal arra akarta rávenni, hogy a Szent István-templom mennyezeti freskóját – a Lukácsovics Magda művésznő által megjelenített magyar szentek miatt – meszeltesse le. De sikerült „meggyőznie” őket: Gellért püspök olasz volt, Prohászka Ottokár szlovák, Hunyadi János román. A Krisztus mellett látható Péter és Pál apostolt sem nevezhetik magyarnak… Az 1995-ben megnyílt egyházmegyei papi otthon – a gondoskodás és a szeretet oázisa – első lakói közt ott találjuk a betegség miatt nyugdíjba kényszerült Galambos Ferenc atyát is. Szatmárnémetibe való visszatérése óta a székesegyház rendszeres gyóntatója. Az egyházmegye papi testületének doyenje – 1919. szeptember 16-án született –; kilencvenévesen is naponta beül a gyóntatószékbe, ahol magyar, román és német nyelven fogadja a bűneik megvallására, feloldozásra betérőket.

Híveit, tanítványait mindig nagy szeretettel fogadja. Érdeklődéssel hallgatja régi közösségeinek híreit, az egyházközségek eseményeit. Szívében öröm, arcán mosoly – maga a megtestesült nyugalom. Ha az elmúlt időkről, a szolgálat évtizedeiről kérdezzük, szépségeiket hangsúlyozza, a Gondviselő kegyelmét, amely a papi rendbe meghívta, a kegyelmet, mely hatvanöt éven át megőrizte és megtartotta. E jeles jubileumon sem akar ünnepelni, csupán a papi otthon kápolnájában hálát adni Istennek, hogy hatvanöt éve tett fogadalmát megtarthatta, s annak szellemében szolgálhatott Isten dicsőségére, egyháza és hívei javára.

  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .