– Új elnökségi időszakában melyek a legfontosabb tervei hazai és európai szinten a katolikus egyház jövője érdekében? – Ember tervez, Isten végez. Sokszor a felmerülő új helyzetekre és kérdésekre kell válaszolni, azaz nagyfokú rugalmasságra van szükségünk a munkánkban. Ezzel együtt vannak olyan tevékenységek, amelyeket tervezni kell és lehet. Ilyen például magának a püspöki konferenciának a munkája, a különböző tematikus napok és lelkipásztori évek szervezése. Az elkövetkező időszakra minden bizonnyal ismét esedékes egy ad limina látogatás is, amely mindannak áttekintését jelenti, ami az egyházmegyéinkben az utóbbi öt évben lezajlott.
– Nagyon fontos feladat, hogy az egyházi közszolgálati intézmények működtetését stabil és kiszámítható rendszerbe foglaljuk. Bízunk abban, hogy ebben a világi hatóságok is mindig a partnereink lesznek. Az egyház nem önmagáért van, hanem a világ üdvösségéért. Ez két dolgot is jelent: mindig komolyan kell vennünk a pasztoráció, vagyis a híveink megtartása, lelkigondozása, bátorítása mellett a misszió ügyét is. Ugyanakkor a világ felé is van mondanivalónk.
A missziónk nem arról szól, hogy megmutatjuk, hogyan lehet jobban élni, több pénzt keresni, hanem azt hirdetjük, ami lényeges: Krisztus örömhírét, ami maga az üdvösség. Természetesen ennek az örömhírnek van üzenete a hétköznapi életünk számára és általában a társadalmi élet számára is. Hitünk fényében reagálunk a hétköznapok problémáira. Azt hiszem, ez fontos és igen sürgető feladata a püspöki konferenciának, amelyet talán az eddigieknél is nagyobb intenzitással vállalnia kell.
– A napokban zajlott az európai püspökök „zöld” zarándoklata, amelyet Ön indított el Esztergomban. A teremtésvédelmet ezután még fontosabb programmá teszi a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is?
– Egyházunk teológiai alapról újra felfedezi és elmélyíti felelősségérzetünket a teremtett természet iránt. Tévedés ne essék: mi, emberek is a teremtett világnak, a teremtett természetnek a részei vagyunk. Tehát amikor a bennünket körülvevő környezetre tekintünk, akkor nemcsak azért tesszük ezt, mert a közérzetünket befolyásolja, a megélhetésünket lehetővé teszi – vagy éppenséggel nem teszi lehetővé –, hanem önmagában is egyfajta tisztelettel nézünk rá. Azonban nem vagyunk panteisták: sem önmagunkat, sem a környező világot nem tartjuk istennek, hanem azért tiszteljük különösen is, mert Isten teremtményét látjuk benne. Vagyis bölcsességének és szeretetének kifejeződését. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Isten előtt felelősek vagyunk emberségünk és a környezetünk iránt.
Ez a fajta felelősség egyúttal a kozmoszbeli helyünket is meghatározza. Egyén és közösség a saját belső életét is jobban tudja rendezni akkor, ha a reális összefüggések rendszerében helyezi el magát. Ilyen értelemben a boldogulásunknak, a jövőnknek is útja a környezet iránti felelősség. Ez az, amit az egyház egyre inkább tudatosít. Minden természettudományos fölfedezés újabb és újabb örömhír a számunkra, olyan, amire reagálni kell, erkölcsileg is. Át kell elmélkedni, és le kell vonni belőle a következtetéseket a magatartásunkra nézve is.
– A közeljövőben ismét megrendezi a püspöki konferencia a Magyar Katolikus Kultúra Napjait. Ezek a programok hogyan szolgálják kultúránk ápolását?
– Minden nép önazonossága főként kulturális elemekből tevődik össze. A magyarságnak is sajátos kultúrája van, amelyben nagyon fontos szerepet kap a nyelv. A kultúrának számos más síkja is van; ezek között a kereszténység olyan fontos tényező, amely rajta hagyta nyomát népünk kulturális arculatán. A katolicizmusnak – amely az első keresztény évszázadokban egyedüliként jellemezte ezt az országot – a sajátosan magyar kultúrában múlhatatlan értékei, érdemei vannak.
